MEGÁLLAPODÁS BELÉPŐJEGYEK INTERNETES VÁSÁRLÁSÁRA VONATKOZÓ SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

 

Megállapodás, amely létrejött elektronikus úton a Szolgáltatás használatának megkezdése napján egyrészről a VÁROSBARÁT 2310 EGYESÜLET (2310 Szigetszentmiklós Csokonai utca 3/10. cg. 13-02-0007079),

a továbbiakban Kereskedő, másrészről a Vásárlási Tranzakció során megadott adatokkal azonosított személy, a továbbiakban Vásárló, a továbbiakban együtt, mint Szerződő Felek között az alábbi feltételekkel.

  1. Kereskedő kijelenti, hogy az Internet közcélú hálózatán elektronikus áruházat és szolgáltatást üzemeltet, amely az Internet felhasználók részére mindenfajta, a Kereskedő értékesítésében megtalálható Rendezvények Belépőjegyeinek megvásárlását biztosítja (továbbiakban a Szolgáltatás).
  2. Vásárló kijelenti, hogy a Belépőjegyek megvásárlása céljából igénybe kívánja venni a Szolgáltatást.
  3. A fentiekre tekintettel Szerződő Felek rögzítik, hogy Vásárló Kereskedőnél a Szolgáltatás használatával, és az Általános Szerződési Feltételek elfogadása melletti jelölő bepipálásával a jelen megállapodás közöttük létrejön.
  4. Vásárló kijelenti, hogy a Szolgáltatás Általános Szerződési Feltételeit megismerte és magára nézve kötelezőnek elfogadta, továbbá a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges adatai kezeléséhez az Általános Szerződési Feltételek X. fejezetben és az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott körben hozzájárult.
  5. Kereskedő tájékoztatja Vásárlót és Vásárló ezt kifejezetten tudomásul veszi, hogy Kereskedő a Szolgáltatás Általános Szerződési Feltételeit jogosult egyoldalúan módosítani.
  6. Kereskedő tájékoztatja Vásárlót és Vásárló tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás honlapján az egyes Belépőjegyek mellett feltüntetett árak a Vásárló számára mindenkor elérhető Belépőjegy értékét reprezentálják. A Vásárló által ténylegesen fizetendő díjak a vásárlás, kézbesítés és fizetési mód függvényében változhatnak.
  7. A Vásárló kijelenti a Kereskedő adatkezelési tájékoztatóját megismerte és elfogadja. Az adatkezelési tájékoztató elérhető a https://www.funcode.hu/privacy/

 

VÁROSBARÁT 2310 EGYESÜLET kereskedő

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK BELÉPŐJEGYEK VÁSÁRLÁSÁRA VONATKOZÓ SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

Hatályba lépés időpontja: 2020 szeptember 1.

 

Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban ÁSZF) határozzák meg a VÁROSBARÁT 2310 EGYESÜLET (továbbiakban: Kereskedő) által a természetes személy felhasználók (továbbiakban: Vásárló) részére nyújtott, Belépőjegyek Internetes hálózaton keresztüli megvásárlására vonatkozó szolgáltatás igénybevételének feltételeit, valamint a Kereskedő és a Vásárló között keletkező jogokat és kötelezettségeket.

A Szolgáltatás igénybevételével az itt írt feltételeket a Vásárló magára nézve kötelezőnek ismeri el. Jelen ÁSZF a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés elválaszthatatlan részét képezi. Jelen ÁSZF rendelkezései minden esetben irányadók a Kereskedő és a Vásárló közötti jogviszonyra, kivéve, ha a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés kifejezetten eltérő rendelkezéseket tartalmaz.

  TARTALOMJEGYZÉK

I.) A KERESKEDŐ ADATAI

II.) FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

III.) REGISZTRÁCIÓ A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELE SORÁN

IV.) A SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSA

V.) AZ ÁSZF HATÁLYA

VI.) A JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE, A VÁSÁRLÁSI TRANZAKCIÓ LEMONDÁSA

VII.) A SZOLGÁLTATÁS DÍJA, BIZONYLATOLÁS MÓDJA

VIII.) AZ ÁTVÉTEL MÓDJA

IX.) SZAVATOSSÁG, FELELŐSSÉG, KORLÁTOZÁS

X.) A SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSE

XI.) A BELÉPŐJEGYEK FELHASZNÁLÁSÁRA, ILLETVE AZOK ESETLEGESEN SZÜKSÉGES VISSZAVÁLTÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

XII.) MENTESÜLÉS A SZERZŐDÉSES KÖTELMEK ALÓL

XIII.) VÉDJEGY ÉS SZERZŐI JOGOK

XIV.) PANASZKEZELÉS, KOMMUNIKÁCIÓ

XV.) ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK  

  1. A KERESKEDŐ ADATAI

A Kereskedő rövidített neve:

VÁROSBARÁT 2310 EGYESÜLET

Kereskedő székhelye:

2310 Szigetszentmiklós Csokonai utca 3/10

Kereskedőt nyilvántartó hatóság:

Budapest Környéki Törvényszék

Kereskedő cégjegyzékszáma:

13-02-0007079

Kereskedő adószáma:

1878768-1-13

Kereskedőnek a Vásárlók részére biztosított e-mail címe:

[email protected]

Kereskedő elsődleges internetes honlapjának címe:

https://www.facebook.com/varosbarat2310

Telefonos ügyfélszolgálat:

+3620 443 7787

  1. FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

Funcode

A Szolgáltatást nyújtó Kereskedő által használt kereskedelmi brand.

Rendezvény

Egy-egy Rendezvény fogalma általában, de nem kizárólag olyan zenei koncerteket, tánc- illetve színházi előadásokat, sportrendezvényeket, fesztiválokat, kiállításokat, vásárokat és minden, a fentiekhez köthető egyéb közönség előtt előadott előadásokat foglal magában, amelyek közönség általi látogatása Belépőjegyhez kötött.

Belépőjegy

A Rendezvény szervezője és a Vásárló között létrejövő, egyedi azonosítókkal ellátott, papír- vagy elektronikus formátumú, a Rendezvény látogatására megköttetett polgárjogi szerződés, amelyben Rendezvényszervező kötelezettséget vállal a Belépőjegyen megnevezett Rendezvény lebonyolítására. Vásárló (illetve Belépőjegy Birtokos) a Belépőjegyen keresztül igazolja a Rendezvényen való részvételi jogosultságát.

E-Ticket

Speciális, elektronikus úton kiállított „Print At Home” típusú Belépőjegy, amely lehetővé teszi a Belépőjegy digitális eszközökön való tárolását, továbbítását, szükség szerint Vásárló vagy Birtokos általi papír alapú nyomtatását, illetve a Rendezvény helyszínén digitális eszközökkel való ellenőrzését.

Vásárló

Az a személy, aki a Belépőjegyet (E-Ticketet) ténylegesen megvásárolja függetlenül attól, hogy a vásárlás során keletkezett pénzügyi bizonylat, számla, kinek a nevére került kiállításra. Jelen ÁSZF esetében az egyes pontok értelmezésénél Vásárlón kell érteni a Birtokost, illetve a Látogatót is, ha az adott rendelkezés kizárólag ez utóbbi két személy esetében értelmezhető vagy az ő esetükben is értelmezhető. Az ÁSZF a jogi személy Vásárlóra is kiterjed, kivéve az olyan rendelkezéseket, amelyek jellegüknél fogva kizárólag csak természetes személyre vonatkozhatnak.

Belépőjegy birtokos, vagy Birtokos

Természetes személy, amely a Rendezvényen való részvételre feljogosító Belépőjegyet ténylegesen birtokolja.

Látogató

Természetes személy, amely a Rendezvényen Belépőjeggyel részt vesz.

Részvételi díj

A Belépőjegy értékének azon része, amely a Vásárlót feljogosítja a Rendezvényen való részvételre.

Rendezvényszervező

A Kereskedővel Belépőjegy értékesítésére vonatkozó tárgyú szerződést kötött jogi személy, amely a Rendezvény, mint a Belépőjeggyel igénybe venni kívánt szolgáltatás kizárólagos felelőse és a Belépőjegyek értékesítéséből származó Részvételi díj teljes jogosultja. A Rendezvényszervező neve és adószáma minden esetben megtalálható a Szolgáltatás weboldalán, a Rendezvény értékesítési aloldalán, ahonnan a tényleges Belépőjegy vásárlás indítható, illetve a kiállított Belépőjegy előoldalán.

Szolgáltatás vagy Webáruház

Olyan saját szolgáltatás, amelyben Kereskedő az általa működtetett Internetes webáruházban a Vásárló részére hozzáférhetővé teszi a Rendezvényszervezők által közvetlenül, vagy közvetítőkön keresztül rendelkezésére bocsátott Belépőjegyeket, és lehetővé teszi azok Vásárló általi megvásárlását, meghatározott ellenérték fizetése ellenében. A saját szolgáltatásnak nem része a Rendezvény, a Kereskedő Szolgáltatása kifejezetten a Belépőjegy értékesítésére korlátozódik, a belépőjeggyel igénybe venni kívánt későbbi szolgáltatás (Rendezvény) ettől teljesen elkülönül és határozottan nem tartozik Kereskedő szolgáltatásainak körébe.

Vásárlási Tranzakció

A Vásárló által, a vásárló akaratának megfelelően a Szolgáltatás keretében, a kereskedő Webáruházában indított, meghatározott Belépőjegyek megvásárlására irányuló folyamat, amely során egyértelműen rögzítésre kerül a megvásárlandó Belépőjegyek pontos mibenléte (Rendezvény, árkategória, jegyár, kedvezmény), a választott fizetési és jegyátvételi mód, illetve a Vásárlóra vonatkozó adatok, a megfizetett Belépőjegy értéke, illetve az alkalmazott egyéb díjak.

Belépőjegy értéke

A Belépőjegyen feltüntetett, a Részvételi díjat és Jegykiállítási díjat is tartalmazó, Általános Forgalmi Adóval növelt végfelhasználói ellenérték.

Tranzakciós díj

A Kereskedő Webáruházában meghatározott rendezvényekre vonatkozóan sikeresen lebonyolított vásárlási tranzakciók után felszámolt díj, amelyet a Kereskedő jegyvásárlási tranzakciónkként, a Belépőjegyeken feltüntetett árakon és díjakon felül, attól elkülönítve és mint saját szolgáltatást számít fel a Vásárlóval szemben.

Jegykiállítási- vagy szolgáltatási díj

A Belépőjegy értékében benne foglalt, de a jegyen külön nevesített bármely díjtétel, vagy a Belépőjegy értékben külön nem, de a vásárlási folyamat során külön, a Belépőjegy értékétől elkülönülten feltüntetett díjtétel, amely a jegy előállításának díját részben vagy egészben tartalmazza.

Szolgáltatás igénybevételéről szóló szerződés

A Szolgáltatás használatával a Kereskedő és a Vásárló között elektronikus úton létrejött, írásba foglaltnak minősülő, iktatásra kerülő, és a Vásárló által a későbbiek folyamán is hozzáférhető szerződés, amelyben a Vásárló kijelenti, hogy a Rendezvényre való bejutás (Belépőjegyek megvásárlása) céljából igénybe kívánja venni a Szolgáltatást.

Felhasználói e-mail cím

A Szolgáltatást igénybe vevő Vásárlóhoz rendelt, a Vásárló által megadott e-mail cím, amellyel a Vásárló azonosítása a Kereskedő által elvégezhető, amelyen keresztül a Vásárlóval való kapcsolattartás kezdeményezhető és kizárólagosan bonyolítható, és amely alkalmas a Vásárló egyértelmű azonosítására, valamint megkülönböztetésére a Szolgáltatás többi felhasználójától.

Harmadik személyek     

A Kereskedőn és a Vásárlón kívüli magán- és jogi személyek.

Fizetési szolgáltató

A Kereskedő által igénybe vett pénzügyi szolgáltató, amelyen keresztül Vásárló az online fizetést bonyolítja.

Számlázási szolgáltató

A Kereskedő által igénybe vett szolgáltató, amely a Vásárló felé a hatályos jogszabályoknak megfelelő pénzügyi bizonylat kiállítását bonyolítja.

Jegyvisszaváltás

Az a folyamat, amely során a Rendezvényben beállt változás okán Rendezvényszervező részben vagy egészben visszatéríti a megfizetett Részvételi díjat kifejezetten a Vásárló számára.

Kereskedő általi Jegyvisszaváltás

Olyan Jegyvisszaváltási folyamat, amelyet Rendezvényszervező utasításai és jognyilatkozatai alapján, külön erre irányuló megbízás mellett Kereskedő folytat le.

Ptk.

Magyarország Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény

Btk.

Magyarország 2012. évi C. törvénye a Büntető Törvénykönyvről

Jogtulajdonos

A Szolgáltatás, vagy a Szolgáltatás nyújtójához, illetve a Rendezvény, vagy a Rendezvényhez köthető bármely nemű képi, hangzó, vagy írott szellemi termék, anyag szerzői, illetve előadói jogokat tulajdonló jogi személy.

Elektronikus számla

Az elektronikus számla egy olyan számla, ami elektronikus jelek formájában tartalmazza a számla adatokat. Az elektronikus számla csak elektronikus formában állítható ki, továbbítható és tárolható, annak papír alapú módozata eredeti hiteles dokumentumként nem használható.

Érvénytelen fizetési eszköz

Bármely olyan fizetési eszköz (készpénz vagy készpénz helyettesítő megoldás – akár bankkártya is) amely használatának következtében a Kereskedő a Belépőjegyek értékéhez, és/vagy az általa nyújtott szolgáltatás(ok) ellenértékéhez nem férhet hozzá, és/vagy az elszámoló által visszavonásra kerül, és/vagy fizetéshez nem használhatja fel. Ide tartozik különösen, de nem kizárólag a jogosulatlanul használt bankkártya, nem eredeti készpénz, vagy duplikált utalvány, vagy olyan kupon, melynek az ellenértéke a kupon kibocsátója felé nem került megfizetésre vagy az utóbb visszavonásra került.

Érvénytelen Belépőjegy

Olyan Belépőjegy, vagy a Belépőjegy funkcionalitását helyettesíteni szánt dokumentum vagy megoldás, amely a Rendezvény látogatására nem jogosít.

III. REGISZTRÁCIÓ A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELE SORÁN

  1. A Vásárló a Szolgáltatás használatának önkéntes megkezdésével és ezzel a Szolgáltatás igénybevételéről szóló szerződés elektronikus úton való megkötésével veheti igénybe. A Szolgáltatás használatának megkezdése nem kötött előzetes regisztrációhoz. Vásárló lehet minden 18. életévét betöltött, teljesen cselekvőképes nagykorú, továbbá korlátozottan cselekvőképes kiskorú és cselekvőképességében részlegesen korlátozott nagykorú személy, aki forint alapú elszámolásra alkalmas fizetési eszközzel rendelkező természetes személy.
  2. A Vásárlási tranzakció során a tranzakció véglegesítéséhez szükség van bizonyos személyes adatok bekérésére a Vásárlótól, amely között a Vásárló Felhasználói e-mail címe is megtalálható. A Vásárlási Tranzakció véglegesítéséhez valamennyi, kötelezően kitöltendő adatot rögzíteni kell, mindamellett a Vásárlási Tranzakció ezen a ponton még következmények nélkül megszakítható, az adatok megadása ezért önkéntes. Sikeres Vásárlási Tranzakció után a Vásárló számára automatikusan készül el a személyes regisztrációs fiókja, amely beazonosítása külön felhasználónév nélkül, a Felhasználói e-mail fiók alapján történik.
  3. Kereskedő fenntartja magának a jogot, hogy a regisztrációt indokolt esetben visszautasítsa, vagy bármikor, átmenetileg vagy véglegesen visszavonja, így különösen
    1. valótlan vagy hiányos adatok megadása; illetve
    2. a Kereskedő, a Rendezvényszervező vagy más felhasználók személyes adataival, a Szolgáltatás rendszerével, vagy a Belépőjegyekkel történő bármilyen visszaélés esetén
    3. a Vásárló a III/1. pont alapján nem jogosult szerződéskötésre.
  4. Az első sikeres Vásárlási Tranzakció után a személyes regisztrációs fiók a Webáruházon keresztül érhető el. Az első bejelentkezés alkalmával a Vásárló köteles saját jelszót beállítani a fiókhoz, amelyet Kereskedő közreműködése nélkül maga választ. Kereskedő kifejezetten ajánlja, hogy a Vásárló rendszeresen módosítsa a jelszavát, és azt senkinek ne adja át, mások által hozzáférhető helyen ne tárolja. A jelszóváltoztatásról a Kereskedő rendszere automatikus visszaigazolást küld e-mailben. Amennyiben a Vásárló jelszavát elfelejti vagy elveszíti, új jelszavát a Szolgáltatáson belül új jelszó kérésével tudja beállítani.
  5. A Vásárló a regisztráció során megadott személyes adatait a személyes regisztrációs fiókján keresztül módosíthatja. A Vásárló köteles az adataiban bekövetkezett változásokat a változás bekövetkeztéről számított legfeljebb nyolc (8) napon belül módosítani.
  6. Kereskedő jogosult az utolsó sikeres Vásárlási Tranzakció után tizennyolc (18) hónappal, a Vásárló előzetes értesítése nélkül a személyes regisztrációs fiókot törölni.
  1. A SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSA
  1. A Kereskedő kötelezettsége a fentiekben meghatározott jegyértékesítési Szolgáltatás nyújtása a Vásárló részére a jelen ÁSZF rendelkezései szerint.
  2. A Szolgáltatás igénybevételének tárgyi feltétele, hogy a Vásárló rendelkezzen internet hozzáféréssel és működő e-mail postafiókkal.
  3. Jelen ÁSZF alapján a Kereskedő Internetes áruházában vagy áruházaiban biztosítja a Belépőjegyek megvásárlását, illetve a Belépőjegyek ellenértékének kifizetésének lehetővé tételét.
  4. A vásárlás pontos menetéről, a vásárlást lépésről lépésre bemutatva Kereskedő a Webáruházban részletes tájékoztatást nyújt.
  5. A Vásárló a Szolgáltatást előzetes regisztráció nélkül tudja igénybe venni. A Vásárló a Webáruházban kiválasztott mennyiségű Belépőjegyet megvásárlás céljára a kosarába helyezheti. Adott Belépőjegy kosárba helyezése nem kötelezi a Vásárlót annak megvásárlására, mindamellett a Vásárlási Tranzakció élettartama alatt a kiválasztott Belépőjegyek a Vásárló számára vannak fenntartva. Amennyiben a Vásárló mégsem kívánja megvásárolni a kiválasztott Belépőjegyet, akkor azt a kosarából bármikor kiveheti, vagy akár az egész kosár tartalmát is törölheti. Amennyiben az adott rendezvénynél az elérhető, a Vásárlónak lehetősége van a megvásárlásra szánt helyet pontosan megjelölnie a virtuálisan megjelenő ülésrenden. Az ülésrend segíti a rendezvény helyszínén belüli tájékozódást és mutatja a különböző helyek, jegyárkategóriák egymáshoz és az előadótérhez képesti helyzetét, mindamellett nem méretezett, sokszor a jobb grafikai megjelenítés érdekében a valósághoz képest némileg eltérő módon kerül ábrázolásra. Az ebből fakadó felelősségét a Kereskedő kizárja.
  6. Egyes Rendezvények esetén lehetőség van ún. automatikus helykiválasztásra. Ilyen esetben a Szolgáltatás a Vásárló által megjelölt jegyárkategórián belül a lehető legjobb helyeket ajánlja fel megvásárlásra oly módon, hogy a színpadtól, vagy egyéb Kereskedő által beállított fókuszpontoktól légvonalban mért legkisebb távolságra lévő szabad helyek kerülnek kiválasztása. Bár az automatikus kiválasztás algoritmusok szerint történik, a hely megítélése szubjektív, ezért Vásárló a felajánlott helyeket a Vásárlási Tranzakció véglegesítése előtt tetszőlegesen módosíthatja. Amennyiben az automatikus helyek elfogadásra kerülnek, az elfogadott helyekkel szemben minőségi kifogás nem emelhető.
  7. A Belépőjegyek megvásárlására azok kosárba helyezésével, majd a FIZETÉS gombra történő kattintással nyílik lehetőség. A különböző szállítási és fizetési módok egymás függvényében, illetve Rendezvényenként változik. A Vásárló számára mindig csak azok a szállítási és fizetési módok érhetők el, amelyek kombinációja az adott Rendezvény esetén a Rendezvény szervezője vagy Kereskedő által engedélyezett (mely történhet akár időszakosan, vagy valamely akcióhoz kapcsolódóan is). A kiválasztott kézbesítési módnak megfelelően további Vásárlói adatok megadása lehet szükséges.
  8. A Belépőjegy(ek) kosárba helyezésével létrejövő Vásárlási Tranzakció sikeres befejezéséhez Vásárlónak meghatározott idő áll rendelkezésére. A hátralévő időről a tranzakció során Vásárló folyamatos tájékoztatást kap. A vásárlásra megadott idő lejárta előtt a Vásárlási Tranzakciót sikeresen ki kell fizetni (oly módon, hogy amennyiben a fizetési autorizálást külső Fizetési szolgáltató végzi, úgy a fizetésről Kereskedő ettől a külső szolgáltatótól pozitív, fizetést megerősítő válaszüzenetet kapjon). Amennyiben a Vásárlási Tranzakció a megadott határidőn belül nem zárul sikeres fizetéssel, úgy a Vásárlási Tranzakció és vele a kosár automatikusan törlésre kerül, a kosárban lévő Belépőjegy(ek) pedig újra szabadon értékesíthetővé válnak. Kereskedő a továbbiakban a Belépőjegy(ek) Vásárló számára történő biztosítására nem vállal kötelezettséget, kivéve, ha ugyanazon Belépőjegy(ek)re Vásárló új Vásárlási Tranzakciót kezdeményez – amennyiben az még lehetséges.
  9. Vásárló köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy a Vásárlási Tranzakciót a tőle telhető legrövidebb időn belül véglegesítse és lezárja.
  10. A kiválasztott szállítási és fizetési módok addíciós költségekkel járhatnak. Vásárló tudomásul veszi, hogy ezeket a költségeket, együtt a rendelésben szereplő valamennyi Belépőjegy vételárával és már alkalmazott díjakkal együtt ki kell egyenlítenie, mielőtt a Belépőjegyek bármelyikét átvehetné.
  11. A Szolgáltatás honlapján az egyes Belépőjegyek mellett feltüntetett árak a Belépőjegy értékének megfelelő vételárat tükrözik. A Vásárló által ténylegesen fizetendő végső összeg a választott szállítási és fizetési módok, illetve az alkalmazott Jegykiállítási-, szolgáltatási-, és egyéb alkalmazott díjak függvényében változhat.
  12. Bizonyos Belépőjegyek csak bizonyos csoportok számára használhatók fel (továbbiakban Speciális Belépőjegyek, példaként ilyen Speciális Belépőjegy a kerekesszékes Látogatók számára kiállított Belépőjegy, vagy korhatáros, például 4 év alatti gyermekek számára kiállított Belépőjegyek). Kereskedő a vásárlás folyamán nem vizsgálja azt a tényt, hogy a Vásárló önmaga jogosult-e a Speciális Belépőjegy megvásárlására, erre sem lehetősége, sem jogosultsága nincs. A Kereskedőt nem terheli semmi nemű felelősség amiatt, ha a Látogató olyan Speciális Belépőjeggyel kísérli meg a Rendezvényre történő belépést, amelyhez nem rendelkezik a megfelelő jogosítványokkal, ezért a Rendezvényszervező, illetve az adott Rendezvényszervező megbízásából a Rendezvény helyszínén közreműködő személyzet, biztonsági szolgálat tőle a belépést megtagadja, vagy ebből az összeférhetetlenségből bármilyen hátránya származik.
  13. E-ticket vásárlása esetén a vételár csak és kizárólag bankkártyás fizetési módon egyenlíthető ki. A fizetés sikerességének Fizetési szolgáltató általi visszaigazolása után Kereskedő a vásárlás folyamán megadott Felhasználói e-mail címre küldi ki a Belépőjegy(e)k eléréséhez és digitális letöltéséhez szükséges egyedi webcímet, ahonnan a Belépőjegy(ek) PDF formátumban tölthető(k) le. Az E-ticketet a Vásárló köteles saját maga által kinyomtatva a Rendezvényre magával hozni és azt ellenőrzésre olyan minőségben bemutatni, hogy a rajta szereplő egyedi azonosítók digitális eszközökkel olvashatóak legyenek. A Kereskedő nem vállal felelőséget a belépés meghiúsulásáért abban az esetben, ha a Vásárló a jegyet nem kinyomtatva, hanem saját digitális eszközének képernyőjén mutatja fel, és az a beléptetésnél nem olvasható.
  14. A Vásárlási Tranzakció utolsó lépcsőjeként Kereskedő e-mailben értesíti a Vásárlót a Vásárlási Tranzakció befogadásának sikerességéről. A Vásárlási Tranzakció akkor tekinthető véglegesítettnek, amikor Vásárló számára ez a visszaigazoló e-mail hozzáférhetővé válik.
  15. A megvásárolt Belépőjegy (ide nem értve az E-Ticketet) digitális és/vagy analóg biztonsági megoldásokat tartalmaznak, amelyek technológiája védi a Belépőjegyet a hamisítás, sokszorosítás, reprodukálás, másolás vagy utánzás ellen. Vásárló a Belépőjegy megvásárlásával kötelezi magát arra, hogy a Belépőjegyet kizárólag a Rendezvényre történő belépésre használja, annak biztonsági megoldásait lemásolni, leutánozni, reprodukálni nem próbálja, és tudomásul veszi, hogy a Belépőjegyek annak rendeltetésétől eltérő módon való felhasználása, másolása, utánzása, reprodukálása polgári jogi vagy büntetőjogi felelősséget vonhat maga után. A Kereskedő, vagy az adott Rendezvényszervező, illetve az előzőek megbízásából a Rendezvény helyszínén közreműködő személyzet, biztonsági szolgálat ellenőrizheti, hogy a Vásárló eredeti Belépőjeggyel rendelkezik-e. Amennyiben a Belépőjegyen a biztonsági jelek sérültek, hiányosak, olvashatatlanok, azokon szándékos rongálás jeleit vélik felfedezni, vagy azokat reprodukáltnak, másoltnak ítélik meg, a Belépőjegy felmutatójától a Rendezvényre történő belépést megtagadható, illetve felszólítható a Rendezvénynek otthont adó helyszín területének elhagyására. Az ilyen indoklással történt kitiltás miatt sem Birtokos, sem Vásárló semmilyen kártérítési igénnyel nem léphet fel Kereskedővel szemben.
  16. A Belépőjegy érvényességének felétele annak vételárának, illetve a hozzá kapcsolódó szolgáltatási díjak Kereskedő számára történő végleges és a pénzügyi szolgáltatón keresztül vissza nem igényelt vagy vissza nem téríttetett megfizetése. Ennek megfelelően amennyiben a Belépőjegyet Érvénytelen fizetési eszközzel vásárolták és utóbb a Fizetési szolgáltató, vagy bármely elszámoló tájékoztatása alapján a Kereskedő a jegy vételárához nem férhet hozzá, vagy azt a Kereskedőtől későbbiekben visszavonja, Kereskedő az érintett jegyeket érvényteleníti, azok a továbbiakban a Rendezvény látogatására nem jogosítanak. Amennyiben a Rendezvény megkezdése elött erre lehetőség van, a Kereskedő a Belépőjegyeket az értékesítési csatornáin újra értékesíthetővé teszi, továbbá az ügy kivizsgálása érdekében rendőrségi eljárást indít. Ilyen esetekben a Vásárló vagy a Belépőjegyeket felhasználni szándékozó Birtokos kártérítéssel vagy bármely más anyagi vagy nem anyagi igénnyel a Kereskedővel szemben nem léphet fel, függetlenül attól, hogy a Belépőjegy(ek)hez közvetlenül a Kereskedőtől jutott hozzá, vagy valamely nem hivatalos forrásból (pl. magánszemély, vagy más nem hivatalos másodlagos beszerzési forrásból) még akkor sem, ha ő maga, mint Birtokos a Belépőjegyért érvényes módon (akár készpénzzel) fizetett. Amennyiben a Vásárló az általa érvénytelen fizetési eszközzel vásárolt jegyet fel kívánja használni vagy azt tovább értékesíti, úgy az értékhatártól függően szabálysértést vagy bűncselekményt követ el.
  17. Kereskedő fenntartja magának a jogot, hogy bármikor, előzetes bejelentés és/vagy meghirdetett határidő nélkül megváltoztassa a Belépőjegyek vételárát, illetve saját szolgáltatásainak díját, ide nem értve a már megkezdett Vásárlási Tranzakcióban alkalmazott Belépőjegy árakat és egyéb alkalmazott szolgáltatási-, fizetési- és szállítási díjakat.
  18. A Vásárló, illetve általánosságban a Szolgáltatást felhasználó nem sértheti meg, illetve nem kísérelheti meg megsérteni a Szolgáltatás honlapjának, illetve az alkalmazott mögöttes technológiák biztonságát, ideértve különösen az alábbi eseteket:
    1. hozzáférés a nem a Vásárló számára szánt adatokhoz vagy bejelentkezés olyan felhasználónévvel, amelyre a Vásárló nem jogosult;
    2. megkísérelni a rendszer vagy a hálózat sebezhetőségének vizsgálatát, kémlelését vagy tesztelését, vagy megfelelő felhatalmazás nélkül megsérteni a rendszer biztonságát vagy jogosultság-ellenőrző intézkedéseit;
    3. kísérlet bármely felhasználó, host vagy hálózat számára nyújtott szolgáltatásokba való beavatkozásba, illetve azok megzavarásába, a teljesség igénye nélkül ideértve a következőket: vírus elhelyezése a honlapon, a honlap túlterelése (overloading), elárasztása (flooding), spammelése, levelekkel való bombázása vagy összeomlasztása (crashing);
    4. nem kívánt e-mailek (spam) küldése, ideértve termékek vagy szolgáltatások propagálását és/vagy hirdetését;
    5. bármely TCP/IP csomag fejezetének vagy a fejezetben lévő információ bármely részének meghamisítása bármiféle e-mail vagy hírcsoport postázása során.

A rendszer vagy a hálózat biztonságának megsértése polgári vagy büntetőjogi konzekvenciákat vonhat maga után. A Vásárló beleegyezik abba, hogy nem használ semmilyen olyan eszközt, szoftvert vagy eljárást, amellyel megzavarja vagy megkísérli megzavarni a Szolgáltatás rendeltetésszerű működését, vagy bármely, a Szolgáltatás honlapján folytatandó tevékenységet.

  1. A Szolgáltatást érintő információk, felvilágosítások megadására, illetve az ilyen jellegű reklamációk kezelésére a Kereskedő telefonos, valamint elektronikus ügyfélszolgálatot működtet a ) fejezetben részletezett módon és csatornákon.
  1. AZ ÁSZF HATÁLYA
  1. Az ÁSZF hatálya a Kereskedőre, valamint a Vásárlóra terjed ki. A Kereskedő és a Rendezvényszervezők, valamint a Birtokos/Látogató és a Rendezvényszervező közötti jogviszony feltételeit külön szerződések tartalmazzák. Az ÁSZF hatálya nem terjed ki a Fizetési- és Számlázási szolgáltatókra, a fizetést bonyolító bankokra vagy egyéb pénzintézetekre, utalvány elfogadó társaságokra, illetve a szállítást végző szolgáltatókra.
  2. A Kereskedő és a Vásárló közötti jogviszony akkor jön létre, amikor a Vásárló a Szolgáltatás jelen ÁSZF-jét a Vásárlási Tranzakció bonyolítása során elfogadja.
  3. A Kereskedő és a Vásárló közötti jogviszony szigorúan és kizárólag a Belépőjegyek értékesítésére korlátozódik, és nem vonatkozik a Belépőjeggyel igénybe venni kívánt szolgáltatásra. Kereskedő nem vállal semmilyen felelősséget a megvásárolt Belépőjeggyel látogatott Rendezvény, illetve az azon fellépő művészek, sportolók, artisták, az előadás minősége, lebonyolítása, kvalitása, megvalósulása kapcsán. Ugyanígy nem felel a Kereskedő a Rendezvényen történt eseményekkel kapcsolatban (pl. rendbontás, a választott ülőhely foglaltsága – ide nem értve azt az esetet, ha ugyanarra a helyre két jegy szól –, a kiszolgáló személyzet udvariassága, parkolási nehézségek stb.), A Rendezvényen való részvétel, illetve másik oldalról a Rendezvény lebonyolítása kapcsán jogviszony és szolgáltatási kötelezettség a Belépőjegyet felmutató Birtokos és Látogató, illetve a Rendezvény szervezője között jön létre. Ezt a jogviszonyt a Rendezvény, illetve a Rendezvényszervező hivatalos honlapján található szabályzatok határozzák meg. Vásárló tisztában van vele és elfogadja, hogy e szabályzatok megismerésének kötelezettsége őt terheli, és a Kereskedőt akkor sem terheli felelősség, ha ilyen szabályzatot a Rendezvényszervező nem tesz közzé.
  4. Az ÁSZF határozatlan időre szól.
  5. Az ÁSZF módosításának esetén a Kereskedő a Vásárlót a változások a Szolgáltatás weboldalán történő közzététele útján értesíti, a módosítás a közzététellel válik hatályossá, kivéve a VI/7 pontban írt eseteket.
  6. Adott Vásárlási Tranzakcióra, illetve az abból származó Belépőjegyekre a vásárláskor hatályos ÁSZF rendelkezései az irányadóak.
  7. Kereskedő jogosult az ÁSZF változásait a közzétételt megelőzően is alkalmazni, ha az ÁSZF módosítása valamely, a Kereskedő adataiban bekövetkezett változás, a Szolgáltatás új honlapokra való kiterjesztése, új kézbesítési vagy fizetési mód bevezetése vagy meglévő szolgáltatás díjának változása miatt válik szükségessé, illetve, ha a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó egyéb feltételeket nem érinti.
  1. A JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE, A VÁSÁRLÁSI TRANZAKCIÓ LEMONDÁSA
  1. Vásárló bármikor jogosult olyan tartalmú nyilatkozatot tenni a Kereskedő felé, hogy a Szolgáltatást a jövőben nem kívánja igénybe venni. Ebben az esetben a Kereskedő haladéktalanul megszünteti a Vásárló regisztrációs fiókját.
  2. A Vásárló a Kereskedő súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal felmondani a jogviszonyt, amennyiben a Vásárló előzetes írásbeli felszólítása ellenére a Kereskedő tizenöt (15) napon belül szerződésszegését nem orvosolja. A Szolgáltatás keretében megvásárolt Belépőjegy felhasználhatóságát (a jelen ÁSZF-ben foglalt érvényességi korlátokon kívül) Vásárló előző és jelen pont szerinti felmondása semmiben nem befolyásolja.
  3. Kereskedő a jogviszonyt jogosult azonnali hatállyal felmondani és a regisztrációs fiókot letiltani (a Vásárló értesítése nélkül is), amennyiben a Vásárló a ) fejezet 18. pontban foglaltak szerint jár el (ideértve az eljárás Kereskedő szerinti vélelmezését is), illetve amennyiben Kereskedő úgy ítéli meg, hogy a regisztrációs fiókkal, illetve a Vásárló Belépőjegyeivel kapcsolatban visszaélés gyanús eset történt, beleértve a fizetés során elkövetett visszaéléseket is. Ebben az esetben, amennyiben Kereskedő úgy ítéli meg, hogy az a Vásárló magatartása miatt szükséges, Kereskedő jogosult a Szolgáltatás keretében már megvásárolt, de még fel nem használt Belépőjegyeket érvényteleníteni. Az érvénytelenítésről Kereskedő e-mailben tájékoztatja Vásárlót.
  4. Kereskedő rendes felmondással harminc (30) napos határidővel felmondhatja a jogviszonyt a Vásárló értesítése mellett. Rendes felmondás mellett, kizárólag a felmondás okán a Szolgáltatás használata során kiállított Belépőjegyek Kereskedő általi érvénytelenítésére nincs mód.
  5. A Vásárlási Tranzakció annak véglegesítése előtt bármikor, következmények nélkül megszakítható.
  6. A Vásárlási Tranzakció sikeres fizetése, véglegesítése illetve a Belépőjegyek kiállítása és Vásárló számára történő átadása, illetve E-Ticket vásárlása esetén a Belépőjegy elérhetőségét tartalmazó URL Vásárló Felhasználói e-mail címre történő megküldése után (függetlenül attól, hogy a Belépőjegy ténylegesen letöltésre került-e) a tranzakcióban érintett Belépőjegyek visszaváltásáról, azaz a Részvételi díj Vásárlónak történő visszatérítéséről, eltekintve jelen ÁSZF ) fejezet 20. pontjában írt esetet kizárólag a Belépőjeggyel érintett Rendezvény Rendezvényszervezője jogosult rendelkezni.
  7. Kereskedő a Vásárlási Tranzakció véglegesítése után, egyezően Vásárló akaratával a Belépőjegy kiállítási szolgáltatást haladéktalanul megkezdi, a Belépőjegyeket kiállítja, azokat Vásárló számára azonnal, de a lehető legrövidebb időn belül elérhetővé teszi. A Belépőjegyek kiállítása után Vásárlót a 45/2014. (II.26.) kormányrendelet 29. §. (1) bekezdés l) pontja alapján a Belépőjegy értékesítési szolgáltatás igénybevételétől való, a fenti jogszabály 20. § szerinti elállási jog nem illeti meg.

VII. A SZOLGÁLTATÁS DÍJA, BIZONYLATOLÁS MÓDJA

  1. Vásárló vállalja, hogy a Szolgáltatás révén megvásárolt minden fizetős Szolgáltatásért, Belépőjegyért fizet, függetlenül a Belépőjegy későbbi felhasználásától, illetve a felhasználó személyétől. A Kereskedő a Vásárló által választott fizetési mód szerint számlát (lásd: e fejezet 4. pont) állít ki minden vásárlásról. A Vásárló felelősséget vállal azért, hogy az általa a számlázáshoz megadott adatok minden tekintetben helytállóak, illetve minden díjat kellő időben megfizet.
  2. A Részvételi Díj meghatározása kizárólagosan az adott Rendezvényszervező hatáskörébe tartozik. A Belépőjegy ára bizonyos esetekben magában foglalja Kereskedő értékesítési díjának részét vagy egészét, amely díjak abban az esetben, ha azt közvetlenül Vásárló fizeti meg Kereskedő felé, a Belépőjegyen külön tételként is feltüntetésre kerülnek. Amennyiben Kereskedő díjait nem Vásárló, hanem a Rendezvényszervező fizeti meg, úgy ezek a díjak külön nem kerülnek feltüntetésre a Belépőjegyen. A Belépőjegy értékén felül kell megfizetnie ugyanakkor a Vásárlónak a webáruházi vásárlás során felszámításra kerülő minden olyan további, Belépőjegyhez és/vagy Vásárlási Tranzakcióhoz kapcsolódó díjat (feltéve, hogy ilyen díjak a Rendezvény kapcsán meghatározásra kerültek), amely a Belépőjegyen nem, de a Vásárlási Tranzakció során nevesítésre kerülnek (saját szolgáltatás). A tranzakciós díj összege, valamint a jegykiállítási díj a webáruházban történő vásárlás esetén a Kosárban elhelyezett Belépőjegyek mellett kerülnek feltüntetésre, azoknál a Rendezvényeknél, amelyeknél egyébként ezek a díjtételek felszámításra kerülnek. A tranzakciós- és jegykiállítási díj alkalmazásáról és mértékéről a Kereskedő jogosult dönteni akár rendezvényenként vagy jegytípusonként is.
  3. Vásárló a Vásárlási Tranzakció értékének kiegyenlítésére az alábbi fizetési módokat veheti igénybe:
    1. Online bankkártyás fizetés Fizetési szolgáltatón keresztül, a Szolgáltatás honlapján megjelölt kártyatípusok használatával, illetve a szintén ott megjelölt Fizetési szolgáltatón keresztül. A fizetés teljes egészében Kereskedőtől elkülönülve, a Fizetési szolgáltató szolgáltatásán belül valósul meg, az ottani folyamatokra, gyűjtött vagy keletkezett adatokra (ide értve különösen, de nem kizárólagosan a fizetéshez használt bankkártyák adatait, a fizetést végző személyét, a használt technológiai megoldások által generált adatokat, az alkalmazott biztonsági megoldásokat, a banki autorizálás és elszámolás folyamatának egészét, az ezek során keletkező belső adatokat, azonosítókat) Kereskedő nem lát rá, azzal kapcsolatban adatot (ide nem értve a fizetési tranzakció sikerességét vagy sikertelenségét mint bináris véginformációt) adatot közvetlenül és automatikusan a Fizetési szolgáltatótól nem kap és nem kér.
    2. Futárszolgálaton keresztüli utánvét. Ebben az esetben a Vásárló a vásárlás ellenértékét a futárnak készpénzben, vagy bankkártyával (amennyiben a szállítást végző futár elfogad bankkártyát) fizeti meg.
  4. Kereskedő a vásárlásról a Számlázási szolgáltatón keresztül elektronikus számlát állít ki a Vásárló által megadott vevői adatokkal, amely számla azonosan tartalmazza a megfizetett Részvételi díjakat, illetve Kereskedő saját díjait. A számla
    1. Online fizetés esetén a sikeres fizetést követő legkésőbb nyolc (8) napon belül a Számlázási szolgáltató a Vásárló Felhasználói e-mail címére megküldött e-mailben található mellékleteként küldi meg. A megküldés után kizárólag Vásárló felel a Számla megfelelő kezeléséért.
    2. Utánvétes fizetés esetén a Vásárlási Tranzakció ellenértékének Kereskedőhöz történő beérkezése utáni nyolc (8) napon belül a Számlázási szolgáltató Vásárló Felhasználói e-mail címére megküldött e-mailben található mellékleteként küldi meg. A megküldés után kizárólag Vásárló felel a Számla megfelelő kezeléséért.
  5. A számla kiállítása után a számla pótlása, a számlán megadott vevői adatok módosítása díjköteles, amely díjakat jelen ÁSZF A Melléklete tartalmazza.

Vásárló kifejezetten tudomásul veszi, hogy a vásárlása során keletkező pénzügyi bizonylat közte és a Kereskedő között nem keletkeztet automatikusan a Kereskedő saját szolgáltatásán túli bármilyen szolgáltatási vagy bármilyen egyéb jogviszonyt. Így a kereskedő a számla kiállításával kizárólag a jegy értékesítésével, kiállításával, kifizetésével és a Vásárló részére történő hozzáféréssel kapcsolatos szolgáltatások megtörténtét és kifizetését ismeri el, ezzel nem válik a Rendezvénnyel, annak elmaradásával, elhalasztásával vegy meghiúsulásával összefüggő (jog)vitákban akár a Vásárló, akár a Rendezvényszervező megbízottjává. A számla alapján a Vásárló nem hivatkozhat a fent leírtakra, az ilyen igényeit a számla kiállításától függetlenül a Rendezvényszervezővel szemben érvényesítheti. A Rendezvényszervező neve és adószáma szerepel a Belépőjegyen.

VIII. AZ ÁTVÉTEL MÓDJA

  1. Kereskedő a Szolgáltatás nyújtása során többféle módot is biztosíthat a Vásárlónak a megvásárolt Belépőjegy átvételéhez. Ezek az átvételi módok Rendezvényenként, Árkategóriánkként, Fizetési módozatonként változók lehetnek.
  2. Kereskedő fenntartja magának a jogot az átvételi módok azonnali, külön értesítés nélküli megváltoztatására. Az átvételi mód módosítására már megkezdett Vásárlási Tranzakciók esetében nincs lehetőség.
  3. Az átvétel módja szerinti értelmezésben Rendezvény alatt a Vásárlási Tranzakcióban található belépőjegyekhez tartozó Rendezvények közül az időben legkorábbi Rendezvényt kell érteni.
  4. Az átvétel módja a következők lehetnek:
    1. Személyes jegyátvétel
    2. Utánvétes kiszállítás
    3. Futárszolgálati kiszállítás
    4. E-ticket
  5. Személyesen történő átvételére abban az esetben van lehetőség, ha Vásárló a Vásárlási Tranzakció vételárát Bankkártyával fizeti meg. Az átvétel helye a következők szerint biztosított:
    1. A személyes átvétellel vásárolt jegyek a rendezvény helyszínén üzemeltetett pénztárban (feltéve, hogy ilyen pénztár a helyszínen üzemel) a rendezvényt megelőző munkanaptól vehetők át nyitvatartási időben. Amennyiben a helyszínen állandó pénztár nem üzemel, úgy a rendezvény napján a helyszínen a kapunyitást megelőző negyedik (4.) órától vehetők át.
    2. Kereskedő biztosíthat átvételi lehetőséget a fentieknél korábbi időpontban is. Ezen lehetőséget Kereskedő a Szolgáltatás weboldalán teszi közzé.
  6. Személyes átvételre a Vásárló a beazonosításra alkalmas igazolvány felmutatásával, vagy meghatalmazott útján két tanúval igazolt írásbeli meghatalmazással (a tanúk nevének és címének olvashatóan kell szerepelnie). A Belépőjegyek átadása az átvételi jegyzékben rögzített aláírás után történik meg.
  7. Utánvétes és futárszolgálati kiszállítás esetén a Belépőjegyeket a Vásárlási Tranzakció során Vásárló által kiválasztott szolgáltató a saját általános üzleti feltételei szerint végzi a megadott címre. Postafiók címre ez a szállítási mód nem vehető igénybe, Kereskedő minden olyan tranzakciót érvénytelennek tekint, amelyben nem értelmezhető szállítási cím kerül megadásra. A küldemény átadása a Vásárló vagy más olyan személynek aláírása (továbbiakban Címzett) ellenében történik, akikről a körülmények között feltételezhető, hogy jogosultak a küldemény átvételére. Ide sorolandók mindenekelőtt a címzésen megjelenített helyiségben jelen lévő személyek és a meghatalmazással rendelkezők. A kézbesítés csak az átvételi igazolás aláírása után történik meg, a címzett azt megelőzően nem ellenőrizheti a küldemény tartalmát. A kiszállítás eredménytelensége, vagy a futárszolgálat által alkalmazott esetleges korrekciós eljárás, illetve ismételt kiszállítási kísérlet sikertelensége esetén a küldemény a Kereskedőhöz visszaszállításra kerül. Sikertelen kézbesítés után, amennyiben a belépőjegyek vételára már megfizetésre került, a Belépőjegyeket a továbbiakban a Személyes átvétel szabályai szerint lehet átvenni, amelyről Kereskedő Vásárlónak e-mailben értesítést küld. Amennyiben a Belépőjegyek vételára még nem történt kiegyenlítésre, úgy Kereskedő az át nem vett Belépőjegyeket érvényteleníti, amelyek ebben az esetben újra értékesíthetővé válnak. A Kereskedő fenntartja magának ugyanakkor a jogot, hogy sikertelen kézbesítés után a futárszolgálat díját, mind végbement szolgáltatás díját megtartsa, illetve amennyiben annak megfizetése még nem történt meg, Vásárlón a sikertelen kiszállítás után, mint végbement szolgáltatás jogos díját követelje. Az e pontban írt szolgáltatás során az adott futárszolgálat saját nevében, a saját szerződéses konstrukciója szerint szerződik a Vásárlóval, ezért a szolgáltatásért a Kereskedő nem felel, a futárcég nem minősül a Kereskedő alvállalkozójának.
  8. Utánvétes kiszállítás esetén Vásárló kötelezettséget vállal arra, hogy a Vásárlási Tranzakció vételárát a kiszállítást végző futárnak átadja. A kézbesítés csak az utánvét összegének teljes megfizetése és az átvételi igazolás aláírása után történik meg.
  9. E-ticket vásárlása esetén, Kereskedő a sikeres és megfizetett Vásárlási Tranzakció után e-mailt küld Vásárló Felhasználói e-mail címére, amely e-mail tartalmazza a Belépőjegyek letöltési linkjét, ahonnan a belépőjegy PDF formátumban tölthető le. Vásárlónak, eltekintve attól az esettől, amikor Kereskedő ezt a hozzáférést korlátozza, lehetősége van a regisztrációs fiókjából korlátozás nélkül letölteni a PDF állományt a saját számítógépére, és azt ott tárolni. E-ticket esetében a Belépőjegy átvettnek tekintendő, amint Kereskedő a letöltési linket tartalmazó e-mailt megküldte Vásárló Felhasználói e-mail címére, függetlenül attól, hogy Vásárló ezt az emailt megnyitotta-e, illetve, hogy a letöltést ténylegesen végrehajtotta-e. Mivel a link birtokában az E-Ticket korlátozás nélkül nyomtatható, a link biztonságos helyen való tárolása a Vásárló kötelezettsége és felelőssége. A Rendezvény helyszínére történő bejutás esetén az első E-Ticket felhasználását követően a jegy nem használható fel újra, így az esetleges többi kinyomtatott vagy lementett E-ticket már érvénytelen lesz.
  10. Amennyiben Kereskedő a Vásárló szándékának megfelelően rendben előkészítette a Belépőjegyeket átadásra, a Vásárló köteles azokat átvenni. A Kereskedő nem tehető felelőssé az átvétel (letöltés) elmulasztásáért, a Belépőjegyek utólagos visszaváltására, a Belépőjegyek árának visszatérítésére pusztán az átvétel elmulasztása, vagy megtagadása okán nem kötelezhető.
  1. SZAVATOSSÁG, FELELŐSSÉG, KORLÁTOZÁS
  1. A Kereskedő szavatolja, hogy a Szolgáltatás a jogviszony hatálybalépésének napjától működőképes.
  2. A Kereskedő minden ésszerű erőfeszítést megtesz a Szolgáltatás hatékonyságának és folyamatosságának biztosítása érdekében, de nem felel azokért a veszteségekért, vagy bármiféle vélt vagy valós kárért, amelyeket a Szolgáltatás meghibásodása, az optimálistól eltérő működése, lassulása, vagy egyéb elégtelensége okozott. Vásárló tudomásul veszi, hogy a folyamatos üzemelés a Kereskedő előzetes tudta és szándéka ellenére is megszakadhat. A Kereskedő ennek megfelelően nem garantálja a Szolgáltatás és/vagy a kapcsolódó honlap hibamentes és zavartalan működését, illetőleg, hogy a Szolgáltatáshoz való hozzáférés folyamatos vagy hibamentes lesz. Ilyenkor a Kereskedő mindent megtesz annak érdekében, hogy a Szolgáltatás mielőbb újra elérhető legyen, de időbeli garanciát nem vállal a teljes vagy részleges helyreállítás tekintetében.
  3. A Kereskedő mindent megtesz a gyors adatcsere érdekében, de nem vállal garanciát az információ késéséért vagy esetleges elvesztéséért. A honlap, illetve az ott elérhető információk, dokumentációk, vagy más írott anyagok hozzáféréséből, illetve azok közvetett vagy közvetlen felhasználásából, a honlap használatra alkalmatlan állapotáról, vagy a nem megfelelő működésből, hiányosságból, esetleges üzemzavarból, vagy félreérthetőségből eredő károkért és/vagy veszteségért való felelősséget Kereskedő kifejezetten kizárja.
  4. Kereskedő jogosult a Szolgáltatás és/vagy a kapcsolódó honlap karbantartása érdekében, vagy egyéb biztonsági megfontolások miatt a Szolgáltatást részlegesen vagy teljes egészében szüneteltetni minden előzetes tájékoztatás vagy értesítés nélkül.
  5. Kereskedő fenntartja a jogot arra, hogy a Szolgáltatást és/vagy a kapcsolódó honlapot szükség szerint, időről időre továbbfejlessze vagy módosítsa, feltéve, hogy az ilyen módosítások nem változtatják meg a jelen ÁSZF-ben foglaltakkal ellentétes módon a Szolgáltatás jellegét (kivéve, ha a Kereskedő ezzel egyidejűleg az ÁSZF-et is módosítja) és nem hatnak hátrányosan annak funkciójára.
  6. Kereskedő fenntartja magának a jogot a Szolgáltatás és/vagy a kapcsolódó honlap részbeni vagy teljes megszüntetésére, a Vásárló előzetes értesítése nélkül is.
  7. A Kereskedő fenntartja magának a jogot a Szolgáltatás keretében értékesítésre kínált Rendezvény Belépőjegyeinek előzetes értesítés nélküli, azonnali hatályú megváltoztatására, így különösen, de nem kizárólagosan annak árának módosítására, a Belépőjegy típus végleges vagy időszakos eltávolítására, vagy újabb Belépőjegy típusok bevezetésére. Az ebből eredő vélt, vagy valós sérelmekért Kereskedő a felelősségét határozottan kizárja.
  8. A Kereskedő a Szolgáltatás keretében mindig az aktuálisan elérhető kínálatot jeleníti meg Webáruházában, a Vásárlási Tranzakció az akkori kínálat tükrében indítható meg, és nem jelent következtetési alapot a Kereskedő jövőbeli kínálatára nézve. Kereskedő elhárít magáról minden kártérítési igényt, amelyet vele szemben Vásárló a Szolgáltatás kínálatának módosulásából támasztani szándékozik.
  9. A Kereskedő mindent megtesz annak érdekében, hogy a Szolgáltatás honlapjain megjelenő adatok a lehető legpontosabbak legyenek.
  10. A Kereskedő nem vállal semmilyen felelősséget a Szolgáltatás honlapján az egyes Rendezvényekhez köthető és a Webáruházban, illetve kapcsolódó weboldalakon szolgáltatott információkkal, tartalmakkal kapcsolatban, különös tekintettel a Rendezvényszervezőtől beszerzett információkra, tartalmakra nézve.
  11. Azt követően, hogy a Vásárló megkapta a Belépőjegyét, a Kereskedő nem vonható felelősségre a Belépőjegy károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. Amennyiben a Belépőjegy a Rendezvényen történő felhasználás előtt megsérül, a Birtokos egyetlen igénye a Kereskedővel szemben a Belépőjegy cseréje lehet a Kereskedő által meghatározott feltételek fennállása esetén.
  12. A Kereskedő csak a neki felróható szándékos vagy súlyosan gondatlan hibákkal okozott károkért felel. A felelősség mértéke nem haladhatja meg a Vásárlási Tranzakció értékét.
  13. Vásárlót a saját Felhasználói e-mail címe pontossága, működőképessége, illetve a szolgáltatás kapcsán igénybe vett fiókok és azok jelszavai, valamint a fizetéshez felhasznált fizető eszközök, bankkártyák titkos és biztonságos kezelésével kapcsolatosan kizárólagos felelősség terheli. A Vásárló ezen adatait nem adhatja ki harmadik személynek, nem hivatkozhat arra, hogy ezen adataihoz mások hozzáfértek, és nem használhatja más Vásárló Felhasználói e-mail címét és jelszavát, illetve nem kísérelheti meg más hozzáférések, fizető eszközök, bankkártyák használatát. A Vásárlót teljeskörű felelősség terheli a Felhasználói e-mail címéhez és Regisztrációs fiókjához tartozó hozzáférési azonosítókkal, illetve azon keresztül történő mindennemű vásárlással és egyéb tevékenységgel kapcsolatban. Vásárló vállalja, hogy haladéktalanul értesíti a Kereskedő ügyfélszolgálatát adatainak bármilyen illetéktelen felhasználása, illetve a biztonság egyéb módon való megsértése esetén. A Felhasználói e-mail fiók hozzáférhetősége, illetve a hozzáférés átadásából fakadó károkért Kereskedő nem felel.
  14. Vásárló kijelenti, hogy az általa a Vásárlási Tranzakció során a regisztrációs űrlapokon, illetve minden olyan alkalommal, amikor azt a Szolgáltatás igénybevétele során kéri a program vagy Kereskedő, a megadott adatok a valóságnak megfelelnek. A Kereskedő kizárja a helytelen vagy működésképtelen adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért való felelősséget, ugyanakkor az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti a Vásárlótól. A Kereskedő a Vásárló adataiban történt változások bejelentésének elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, ugyanakkor az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti a Vásárlótól.
  15. Amennyiben Vásárló a fizetést Bankkártyával végzi, Kereskedő még a fizetési folyamat megindítása, azaz bármilyen, a Bankkártyához vagy Vásárló bankszámlájához kapcsolódó adat bekérése előtt Vásárlót a fizetést bonyolító és autorizáló bank biztonságos fizető oldalára irányítja. Az ott megadott adatokhoz Kereskedő semmilyen formában nem fér hozzá, ezért az azokkal történt esetleges visszaélés esetén Kereskedő felelőssége teljes egészében kizárt. Vásárló nem hivatkozhat arra, hogy a bankkártyája, vagy bankszámlájának használata során keletkezett mindenkori kára visszavezethető lenne Kereskedővel történt bármilyen jogviszonyára.
  16. Vásárló tudomásul veszi, hogy Kereskedő nem felelős semmilyen olyan kárért vagy visszaélésért, amely a bankkártyával történő fizetés során vagy következtében keletkezik, így azért sem, ha a bankkártya elvesztését a Vásárló nem jelentette be a bankkártyát kibocsátó pénzintézet felé. A Kereskedő különösen nem vállal felelősséget az alkalmazott fizetési megoldás hibáiért, hiányosságaiért, működésképtelenségéért, részbeni vagy teljes leállásáért, biztonságosságáért.
  17. Kereskedő kizárja saját felelősségét minden olyan kárért, amelyet a Vásárló és/vagy Birtokos és/vagy Látogató számára a Rendezvényszervező, a Rendezvényen közreműködők, a Rendezvény látogatói, vagy bármely harmadik személy szerződés- illetve jogellenes tevékenysége, mulasztása vagy felelőtlen magatartása okozott.
  1. A SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSE
  1. A Kereskedő a személyes adatok kezeléséről szóló tájékoztatója a https://www.funcode.hu/privacy/ oldalon érhető el.
  1. A BELÉPŐJEGYEK FELHASZNÁLÁSÁRA, ILLETVE AZOK ESETLEGESEN SZÜKSÉGES VISSZAVÁLTÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK
  1. A Birtokos a Belépőjegyen keresztül a Belépőjegyen nevesített Rendezvényszervezővel kerül szolgáltatási jogviszonyba. A Rendezvényszervező személye és adószáma minden esetben feltüntetésre kerül a Belépőjegyen. A Belépőjegy felhasználásának módját, illetve a Rendezvény látogatásának szabályait elsődlegesen a Rendezvény házirendje, a Rendezvényszervező által meghirdetett közlemény(ek), a Belépőjegyen megtalálható információk, mindezek hiányában az itt leírt szabályok rögzítik. Amennyiben a különböző forrásból származó információk egymásnak ellentmondóak, az irányadó szabályozás meghatározásában a következő sorrendben kell eljárni:

VÁSÁRLÓ TUDATÁBAN VAN ANNAK ÉS EGYETÉRT AZZAL, HOGY A BELÉPŐJEGGYEL IGÉNYBE VENNI SZOLGÁLTATÁS, AZAZ A RENDEZVÉNY TEKINTETÉBEN JOGÜGYLET KÖZTE ÉS A RENDEZVÉNYSZERVEZŐ KÖZÖTT JÖN LÉTRE, EZÉRT A BELÉPŐJEGYET ÉRTÉKESÍTŐ KERESKEDŐ NEM RÉSZESE A BELÉPŐJEGY VÁSÁRLÓJA ÉS/VAGY BIRTOKOSA, ILLETVE A RENDEZVÉNY LÁTÓGATÓJA (mint a szolgáltatást igénybe vevő) ÉS A RENDEZVÉNYSZERVEZŐ (mint a szolgáltatást biztosító) KÖZÖTT A VÁSÁROLT SZOLGÁLTATÁSSAL KAPCSOLATBAN FELMERÜLŐ ESETLEGES JOGVITÁNAK (IDEÉRTVE AZ ESETLEGES SZERZŐDÉSSZEGÉSBŐL, SZOLGÁLTATÁS ELMARADÁSÁBÓL, ELHALASZTÁSÁBÓL, KORLÁTOZÁSÁBÓL SZÁRMAZÓ, EGYMÁSSAL SZEMBENI ANYAGI KÖVETELÉSEKET IS). KERESKEDŐ MINDENT MEGTESZ ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY SZÜKSÉG ESETÉN A VÁSÁRLÓ, A BELÉPŐJEGY BIRTOKOS, ILLETVE A LÁTOGATÓ ÉRDEKEIT KÉPVISELJE A BELÉPŐJEGGYEL IGÉNYBE VETT SZOLGÁLTATÁS KAPCSÁN, MINDAMELLETT SEMMILYEN GARANCIÁT NEM VÁLLAL A SZÓBAN FORGÓ RENDEZVÉNNYEL KAPCSOLATBAN, ÉS MINDEN OLYAN FELELŐSSÉGRE VONÁST ELHÁRÍT MAGÁRÓL, AMELYET VÁSÁRLÓ, BIRTOKOS VAGY LÁTOGATÓ A BELÉPŐJEGY FELHASZNÁLÁSA KAPCSÁN KERESKEDŐVEL SZEMBEN TÁMASZTANI SZÁNDÉKOZIK.

  1. Vásárló kijelenti, hogy a Rendezvény látogatására, a Belépőjegy felhasználhatóságára vonatkozó Rendezvényszervezői rendelkezéseket megismerte, illetve folyamatosan figyelemmel kíséri, a Belépőjegy felhasználása és a Rendezvényen való részvétel során ezekkel a szabályokkal egyetért, az abban foglaltakat önmagára nézve kötelezőnek ismeri el, illetve ezekről a szabályokról szükség esetén a Vásárlói Tranzakciójából származó Belépőjegyek Birtokosát vagy Birtokosait teljes körűen tájékoztatta, illetve tájékoztatja.
  2. A Belépőjegy minden esetben tartalmazza minimálisan a Rendezvény nevét, dátumát, tervezett kapunyitási és/vagy kezdési időpontját (amennyiben ilyen időpont definiálható), helyszínét, a Belépőjegy értékét, az alkalmazott ÁFA-tartalom mértékét, a Belépőjeggyel az előadótérben elfoglalható terület, hely leírását (amennyiben ilyen hely értelmezhető), a Belépőjegy sorszámát, a Belépőjegy eredetiségének ellenőrzésre alkalmas kódot vagy számsort, a Rendezvényszervező nevét és adószámát.
  3. A Belépőjegy nem helyettesíthető semmilyen, a Vásárlási Tranzakció bonyolítása során keletkezett visszaigazolással, írásos kommunikációval, tranzakciós szöveges üzenettel, képernyőképpel, screenshottal, igazolással, a fizetéshez használt bankkártya és/vagy bankszámla forgalmi kivonatával, valamint ezekkel önmagában a Belépőjegy pótlása sem kezdeményezhető.
  4. A Belépőjegyek pótlására, nyomtatására, újraküldésére a Rendezvény helyszínén nincs lehetőség.
  5. A Belépőjegy – amennyiben erre vonatkozó Rendezvényszervezői korlátozás külön nem kerül bevezetésre – szabadon átruházható. A Belépőjegyet átruházó kijelenti, hogy annak tudatában adja át a Belépőjegyet más személynek, hogy ezzel a Belépőjegy új Birtokosa a Rendezvényen való részvétel kapcsán (de kizárólag azzal összefüggésben) a Belépőjegyen keresztül teljes jogosultságot szerez és ezzel együtt a korábbi Birtokos minden korábbi jogosultságot, amelyet a Belépőjegy a Rendezvényen való részvétellel kapcsolatban biztosított számára elveszít. Ugyanakkor jelen ÁSZF értelmezése kapcsán a Vásárlótól eltérő személyű Birtokos/Látogató a Kereskedővel szemben nem lép Vásárló helyébe. Vásárló minden korábbi kötelezettsége Kereskedő felé – különös tekintettel a vételár, jegykiállítási-, szolgáltatási- és egyéb alkalmazott díjak megfizetése kapcsán – illetve a vásárlással szerzett joga továbbra is fennáll és fennmarad. A jelen ÁSZF-ből, illetve a belépőjegy megvásárlásával a Kereskedővel létrejövő szerződésből származó jogok és kötelezettségek – a fent írt kivétel mellett – a Vásárló által nem ruházhatók át, az azzal összefüggő követelések érvényesen nem engedményezhetők. E rendelkezést a felek arra tekintettel teszik, hogy jelen fejezetben részletezett a jegyvisszaváltás során a Vásárló részére történő jegyár-visszatérítés kizárólag ugyanazon a csatornán történik, mint a vásárlás, így fizetési szolgáltató és a Vásárló pénzintézete kizárólag a Vásárló részére téríti vissza a jegy árát. Vásárló köteles az új Birtokost tájékoztatni a Belépőjegy felhasználására és a Rendezvényen való részvételre vonatkozó, valamint az esetleges Jegyvisszaváltás során a kettejüket érintő, jelen ÁSZF-ben rögzített jogokról és kötelezettségekről. Ezen tájékoztatás elmaradásából fakadó károkért Kereskedő nem felel.
  6. Elveszett, megsemmisült Belépőjegy pótlására csak személyesen és csak abban az esetben van lehetőség, ha a Vásárló és a Birtokos személye megegyezik, személyét egyértelműen azonosítja, az eredeti Belépőjegy pontosan beazonosítható, és a Belépőjegy pótlását jegyzőkönyvi formában kéri. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a Birtokos személyes adatait, illetve azokat az eredeti és az újranyomtatott Belépőjegyek azonosítóit, illetve a vásárlás tényét igazoló dokumentum azonosítóját. Kereskedő a Belépőjegyek cseréjét ennek hiányában nem végzi el. A megfelelő jegyzőkönyv kiállítása után Kereskedő külön díjazás mellett Birtokos számára – amennyiben ennek technikai akadálya nincs – új Belépőjegyet állít ki. Birtokos tudatában van annak és egyetért azzal, hogy a pótlásként kiállított Belépőjegy kiállításával egy időben Kereskedő az eredeti Belépőjegyek vonalkódját érvényteleníti, így azok a későbbiekben nem alkalmasak a Rendezvény látogatására. Az ebből az okból történő érvénytelenítéséből eredő felelősséget Kereskedő kifejezetten kizárja
  7. Vásárló kijelenti, hogy a Rendezvény látogatására, a Belépőjegy felhasználhatóságára vonatkozó rendelkezéseket megismerte, a Belépőjegy felhasználásával ezekkel a szabályozásokkal egyetért, az abban foglaltakat önmagára nézve kötelezőnek ismeri el, a Belépőjegyet ezen rendelkezések ismeretében akaratával egyezően vásárolta meg.
  8. A Rendezvény szervezője, vagy annak megbízottja a Rendezvény helyszínén a Belépőjegyen található biztonsági megoldásokat szemrevételezéssel, illetve az E-Ticketen és a Belépőjegyen található vonalkódokat elektronikusan ellenőrzi, sikeres azonosítás és/vagy elektronikus beolvasás után azonnal érvényteleníti. Az E-Ticket belépőjegyek érvényességét kizárólag a beléptetés során történő elektronikus ellenőrzés határozza meg, a belépés feltétele a Belépőjegyek és E-Ticketek itt leírt módon történő sikeres ellenőrzése. Elektronikus ellenőrzés során a már sikeresen ellenőrzött és ezért érvénytelenített azonosítóval megkísérelt minden további belépési kísérlet érvénytelen és ezért eredménytelen lesz, felmutatójától a belépés megtagadható függetlenül attól, hogy az érvénytelen jegyet felmutató személye megegyezik-e az eredeti vásárlóval. Szintén megtagadható a belépés azoktól, akik olyan Belépőjeggyel kísérlik meg a belépést, amely Belépőjegyen a látható biztonsági megoldások sérülésének, eltávolításának, reprodukálásának jelei fedezhetők fel. A jelen pontban leírt okokból történő kizárás miatt Kereskedő kártérítésre nem kötelezhető.
  9. Jegyvisszaváltására kizárólag akkor kerül sor, ha a Kereskedő Rendezvényszervezőtől erre vonatkozó érvényes végrehajtási utasítást kap, és amelyet Kereskedő előzetesen és írásban elfogad (továbbiakban: Kereskedő általi Jegyvisszaváltás), illetve a XI/16. pontban írt teljesedése esetén a Kereskedő a vásárlás és a fizetés módjától függően, a Rendezvényszervező által meghatározott mértékben visszatéríti a Részvételi díjakat. A Jegyvisszaváltás történhet automatikusan, vagy kizárólag Vásárlói igényre, egyedi igénybejelentő alapján. Kereskedő a Jegyvisszaváltásra vonatkozó rendezvényszervezői megbízás hiányában a Belépőjegyek visszaváltására, illetve a Részvételi díjak visszatérítésére, jelen fejezet 20. pontjában írt kivétel mellett nem kötelezhető.
  10. Amennyiben az eredeti Vásárlási Tranzakció vételárának megfizetése a ) fejezet 3.a bekezdése szerinti Fizetési szolgáltatón keresztül történt és a későbbiekben Kereskedő általi Jegyvisszaváltásra kerül sor (akár automatikusan, akár egyedi elbírálás alapján), Kereskedő a Jegyvisszaváltást a Fizetési szolgáltató üzletszabályzata szerinti, az eredeti fizetési tranzakcióra hivatkozó visszatérítés formájában végzi Vásárló számára, függetlenül attól, hogy a Belépőjegyeket továbbra is Vásárló birtokolja, vagy azokat más Birtokos számára időközben átruházta vagy tovább értékesítette. Egyéb esetekben Kereskedő a Kereskedő általi Jegyvisszaváltás módjáról a Szolgáltatás weboldalán keresztül, közleményes úton tájékoztatja a Birtokosokat.
  11. Egyedi igénybejelentésen alapuló Kereskedő általi Jegyvisszaváltás során szükséges lehet további Vásárlói személyes adatokra, amely adatokat Kereskedő ún. Jegyvisszaváltási űrlapon keresztül kér be a Vásárlótól. Ezen adatok bekérése kizárólag a Jegyvisszaváltás gördülékeny lebonyolításához, nyomon követhetőségéhez és a visszaélések elkerüléséhez szükségesek, amelyek hiányában a Jegyvisszaváltás nem bonyolítható le. Amennyiben ezeket az adatokat a Vásárló nem biztosítja Kereskedő számára, vagy a megadott adatok nem felelnek meg a valóságnak, hiányosak, úgy Kereskedő Jegyvisszaváltásra nem kötelezhető. Az ebből fakadó károkért Kereskedő mindennemű felelőssége kizárt.
  12. Egyedi igénybejelentő alapján Jegyvisszaváltás igénylésére a Kereskedő általi Jegyvisszaváltás Kereskedő általi meghirdetésétől számított harminc (30) napos jogvesztő határidőn belül, az igénybejelentő hiánytalan kitöltése és Kereskedőhöz történő benyújtása mellett van lehetőség.
  13. Eltekintve attól az esettől, amikor Kereskedő a Jegyvisszaváltás során Vásárló felé kifejezetten erre vonatkozó nyilatkozatot tesz, Kereskedő általi Jegyvisszaváltásra pénztári készpénz kifizetés formájában nincs lehetőség.
  14. Amennyiben a Rendezvényszervező és Kereskedő közötti Jegyvisszaváltási megállapodás másként nem rendelkezik, Kereskedő az automatikus vagy egyedi igénybejelentők alapján a jegyvisszaváltást a lehető leggyorsabban, de maximum hatvan (60) napon belül végzi oly módon, hogy a visszaváltás összegét a Jegyvisszaváltás lebonyolításával megbízott pénzügyi szolgáltatónak (aki lehet a Fizetési szolgáltató vagy más banki szolgáltató is) átadja. A banki feldolgozás ideje, amely ahhoz szükséges, hogy a visszafizetett összeg ténylegesen jóváírásra kerüljön Vásárló számláján, Kereskedő visszaváltási határidőjébe nem számít bele.
  15. A XI/10. pontban írtakon felül a Kereskedő általi Jegyvisszaváltásnak további feltétele, hogy a visszaváltásra szánt összeget Rendezvényszervező Kereskedőnek a tényleges visszaváltás előtt előzetesen megfizesse. Ennek elmaradása esetén Kereskedő jegyvisszaváltásra még az egyébként rendben meghirdetett Kereskedő általi Jegyvisszaváltás ellenére sem kötelezhető, az ilyen okból fakadó Jegyvisszaváltás elmaradása vagy határidőn túli teljesítése esetén Kereskedő mindennemű felelőssége kizárt, mindamellett Kereskedő az ilyen okból meghiúsuló, vagy késlekedő visszaváltásról Vásárlót tájékoztatni köteles. A Kereskedő a tényt, hogy a visszaváltást a Rendezvényszervező általi összeg visszafizetésének elmaradása miatt nem tudja végrehajtani, honlapján teszi közzé.
  16. A jegyvisszaváltást teljesítettnek kell tekinteni, amint Kereskedő a visszafordításra vonatkozó megbízást a lebonyolító pénzügyi intézetnek átadta és azt a pénzügyi intézet érvényesen befogadta. Ezt követően a visszatérítés a pénzügyi lebonyolító szervezet és a Vásárló pénzintézete végzi, erre a Kereskedőnek semmilyen ráhatása nincs. Ennek alapján a Kereskedő nem felel azért a késedelemért, ami abból ered, hogy pl. a Vásárló bankkártyája időközben lejárt, vagy bankszámlaszámát a korábbi pénzintézeténél megszüntette.
  17. A Rendezvényszervező által meghatározott Részvételi díj részén vagy egészén túl, amelyet a visszaváltást végző Kereskedő köteles teljes egészében visszatéríteni, Kereskedő nem kötelezhető a Rendezvényszervező által meghatározott visszatérítendő összeg módosítására, felülbírálatára, illetve semmilyen egyéb, a Jegyvisszaváltás kapcsán felmerülő vélt vagy valós kár megtérítésére.
  18. A Belépőjegy értékébe beépített (de a Belépőjegyen külön feltüntetett) vagy a jegyáron felüli, a Belépőjegy megvásárlása során igénybe vett egyéb szolgáltatások díjának visszatérítésének jogosságát aszerint kell megítélni, hogy az egyes szolgáltatások a szolgáltatás nyújtója által ténylegesen teljesítésbe mentek-e. Így nem kerül visszatérítésre különösen:
    1. a jegyárban feltüntetett jegykiállítási-. vagy szolgáltatási díj
    2. A Belépőjegy értékén felül alkalmazott, a Vásárlási Tranzakció során részletezett és a Vásárlási tranzakció során megfizetett jegykiállítási- vagy egyéb Belépőjegy alapú szolgáltatási díj
    3. a Tranzakciós díj a sikeres tranzakciót követően
    4. az átvételt követően a szállítási módokhoz tartozó szállítási díjak (ideértve az alkalmazott E-ticket díjakat is, illetve a 6 fejezet 7. pontja szerinti meghiúsult kézbesítési kísérletek díját is)
    5. A Fizetési- és Számlázási szolgáltatók tényleges szolgáltatásai után járó, a szolgáltatók által alkalmazott és igazolható direkt, vagy áthárított szolgáltatási díjak
    6. jegyirodai kezelési költség
  19. Kereskedő bizonyos Rendezvények esetében indoklás nélküli jegyvisszaváltás lehetőségét biztosít a Vásárlók részére. Kereskedő az indokolás nélküli visszaváltás lehetőségét díjmentesen biztosítja, a tényleges visszaváltást Jegyvisszaváltási Díj felszámolása mellett végzi, melynek díjtételeit az A. MELLÉKLET tartalmazza. Egy adott Rendezvényre vonatkoztatva a Kereskedő jogosult a jegyvisszaváltási szolgáltatást saját hatáskörében bármikor, indoklás nélkül szüneteltetni vagy teljesen beszüntetni. A jegyvisszaváltással érintett események, rendezvények körét a Kereskedő a Szolgáltatás honlapján teszi közzé, az egyes rendezvények mellett jól látható módon feltüntetve a visszaváltási lehetőséget. A jegyvisszaváltással érintett Rendezvény e jellegét a Kereskedő magán az érintett Rendezvény belépőjegyén is feltünteti az alábbi piktogrammal:

Kizárólag ezen pont alkalmazásában, az indoklás nélküli jegyvisszaváltás tekintetében Kereskedő a Jegyvisszaváltást saját, a Rendezvényszervezőtől, illetve a Rendezvényszervező saját jegyvisszaváltásra vonatkozó döntéseitől elkülönülő, díjköteles Jegyvisszaváltási szolgáltatásként végzi.

XII. MENTESÜLÉS A SZERZŐDÉSES KÖTELMEK ALÓL

  1. Amennyiben háború, lázadás, terrorcselekmény, sztrájk vagy sztrájknak nem minősülő megmozdulás, járvány vagy járvánnyal összefüggő kormányzati intézkedés, behozatali vagy kiviteli embargó, baleset, tűz, blokád, árvíz, természeti katasztrófa, súlyos energiaellátási zavar vagy más olyan előre nem látható és elháríthatatlan akadály következményeképpen, amely a Vásárló, illetőleg a Kereskedő hatókörén kívül esik, valamelyikük nem képes valamilyen szerződéses kötelezettségének eleget tenni, úgy ezen személy nem tartozik felelősséggel semmilyen veszteségért vagy kárért, amely ezen események következtében előállt. Amennyiben a fent írt körülmények, esetek nem a Kereskedő saját szolgáltatását, hanem az adott rendezvényt érintik, az ezzel kapcsolatos vitákat a Vásárló a Rendezvényszervezővel szemben érvényesítheti.

XIII. VÉDJEGY ÉS SZERZŐI JOGOK

  1. A Szolgáltatás honlapján megjelenő védjegyek és logók a kereskedő, illetve a Jogtulajdonosok kizárólagos tulajdonát képezik – ide nem értve a széleskörben elterjed, nem adott szolgáltatáshoz vagy jogtulajdonoshoz tartozó univerzális logókat. Ezen megjelöléseket a Kereskedő, illetve a Jogtulajdonosok kifejezett és előzetes írásbeli jóváhagyása nélkül harmadik személyek semmilyen módon nem használhatják, nem másolhatják, nem terjeszthetik, és nem tehetik közzé.
  2. A megjelölések és a honlapon elérhető információk és egyéb anyagok szerzői jogi védelem alatt állnak, az ezekhez fűződő jogok a Kereskedőt, illetve a Jogtulajdonosokat illetik meg. A honlapon elérhető információkat és egyéb anyagokat a kereskedő, illetve a Jogtulajdonosok kifejezett előzetes írásbeli jóváhagyása nélkül harmadik személyek a honlap céljától eltérően nem használhatják, nem másolhatják, nem terjeszthetik, és nem tehetik közzé.
  3. Az egyes Rendezvények kapcsán megjelenített tartalmak, védjegyek, képek, videók, hanganyagok, szöveges anyagok és egyéb digitális tartalmak forrásanyagait az adott Rendezvényszervező juttatja el Kereskedő részére, amelyeket Kereskedő változatlan formában jelenít meg a Szolgáltatáshoz kapcsolódó weboldalakon. Ezeket a Kereskedő nem változtatja meg, nem csökkenti, nem módosítja, a Rendezvényszervezőkkel kötött szerződései alapján ezekért semmilyen felelősséget nem vállal. A Kereskedő ennek alapján nem vizsgálja sem ezen adatok forráshitelességét, sem jogtulajdonosait. Amennyiben ezekkel kapcsolatban bárkinek, akár a Vásárlónak, akár harmadik személyeknek igénye vagy kifogása van, akkor ezeket közvetlenül az adott rendezvény Rendezvényszervezőjével szemben érvényesíthetik, a Kereskedő ezzel kapcsolatban mindennemű felelősséget kizár.
  4. A Vásárló által a honlap használatával kapcsolatban közölt megjegyzéseken, észrevételeken, javaslatokon és ötleteken a kereskedő korlátlan és kizárólagos felhasználási jogosultságot szerez. A kereskedő minden ilyen, az észrevételekkel kapcsolatos jog kizárólagos tulajdonosává válik, és azok használatában semmilyen módon nem korlátozható. A Szolgáltató korlátozás nélkül jogosult a Felhasználó észrevételeinek hasznosítására, felhasználására, többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére és forgalmazására anélkül, hogy a Vásárló részére ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtania.

XIV. PANASZKEZELÉS, KOMMUNIKÁCIÓ

  1. Kereskedő a fogyasztói panaszok kezelésére az alábbi lehetőségeket tartja fenn, hétköznapokra eső munkanapokon 10-16 óráig:

Az írásbeli panaszt a Szolgáltató a beérkezését követően harminc napon belül írásban érdemben megválaszolja, és a Vásárlónak megküldi, elsősorban a Vásárló által megadott e-mail címre. A panaszt elutasító álláspontját Kereskedő indokolni köteles. A panasz elutasítása esetén Kereskedő köteles a Vásárlót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával – annak jellege szerint – mely hatóság vagy a békéltető testület eljárását kezdeményezheti.

  1. Kereskedő a Szolgáltatás biztosítása kapcsán személyes ügyfélszolgálatot nem üzemeltet, székhelyén, illetve telephelyein ügyfélforgalmat nem bonyolít. Ennek megfelelően az olyan észrevételek vagy panaszok megválaszolását és elintézését, melyek nem a XIV/1 pontban írt csatornákon érkeznek be, a Kereskedő nem végzi el.
  2. Kereskedő jogvita esetén békéltető testületi eljárásban részt vesz. A békéltető testület a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő független testület. A Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület neve: Budapesti Békéltető Testület, székhelye: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310., levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.: 10. Az országban megyénkként működő békéltető testületek listája a https://bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek címen érhető el.
  3. Kereskedő tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a korábbi fogyasztóvédelmi kifogásaikkal a járási hivatalok fogyasztóvédelmi osztályaihoz, illetve a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi főosztályaihoz fordulhatnak. A járási hivatalok elérhetősége http://jarasinfo.gov.hu/, a kormányhivataloké http://www.kormanyhivatal.hu/hu.
  4. Határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén – vagyis a fogyasztó szokásos tartózkodási helye nem Magyarországon van – úgy az interneten keresztül vásárolt termék, vagy szolgáltatás kapcsán igénybe vehetik az online vitarendezési platformot is. Az online vitarendezési platform elérhető az alábbi linken: https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show
  5. Kereskedő a Vásárló Vásárlási Tranzakciójára vonatkozó adatokkal, az abban található Belépőjegyekkel, azok felhasználásával és kezelésével kapcsolatban kizárólag a Vásárlóval és kizárólag a szóban forgó Vásárlási Tranzakció pontos beazonosítása után folytat kommunikációt, levélben vagy a Vásárló Felhasználói e-mail címén keresztül. Amennyiben a Vásárló meghatalmazott útján keresi meg a Kereskedőt, úgy a meghatalmazását a meghatalmazottnak csatolnia kell a kérelemhez, a meghatalmazást teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. A Kereskedő más személyekkel (ideértve Birtokost és Látogatót is) illetve minden egyéb csatornán keresztül kizárólag általános, személyes adatokat, illetve a konkrét Vásárlói Tranzakcióra vissza nem vezethető információkat szolgáltat, ide értve azt az esetet is, ha a konkrét Vásárló és/vagy Vásárlási Tranzakció nem azonosítható be kétséget kizáróan.
  6. Kereskedő a megvásárolt Belépőjeggyel, azok felhasználásával kapcsolatos esetlegesen felmerülő információkat, tudnivalókat, illetve a Rendezvénnyel kapcsolatos Rendezvényszervezői közleményeket, amennyiben ilyen közleményt a Rendezvényszervező publikál és amelyet a Vásárlókhoz eljuttatni szükséges, Kereskedő e-mailben küld meg Vásárlók számára. Ehhez a kommunikációhoz kizárólag a Vásárlási Tranzakció során használt Felhasználói E-mail cím használható.
  1. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
  1. A Kereskedő a teljesítése során jogosult alvállalkozókat, adatfeldolgozókat igénybe venni. Az alvállalkozókért úgy felel, mintha a szolgáltatást maga nyújtotta volna.
  2. A jelen ÁSZF magyar nyelven készült, értelmezésében a Magyar jog szabályai az irányadók.
  3. Az ÁSZF-re történő bármely utalás az ÁSZF-re és annak esetleges mellékleteire való utalást jelent, a fejezetekre és az esetleges mellékletekre való utalások az ÁSZF fejezeteit és esetleges mellékleteit jelentik.
  4. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó rendelkezései megfelelően irányadóak.
  5. A jelen ÁSZF-ben foglalt Szolgáltatással kapcsolatos bármely jogvitára a Kereskedő és a Vásárló értékhatártól függően kikötik a Székesfehérvári Járásbíróság, illetve a Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét.

   

A MELLÉKLET

AZ ALKALMAZOTT EGYÉB, OPCIONÁLISAN VÁLASZTHATÓ SZOLGÁLTATÁSOK DÍJÁRÓL

  1. Opcionális szolgáltatások
  1. Meghatározott rendezvények esetében felszámításra kerülő díjak

 

 B MELLÉKLET

  1. AZ E-TICKET BELÉPŐJEGYEKEN OLVASHATÓ TÁJÉKOZTATÓ

érvényes: 2020. szeptember 1-től

A kinyomtatott jegyen (E-TICKET) egyedi vonalkód található, amelyet a Rendezvény helyszínén elektronikusan ellenőriznek. Az ellenőrzés után a vonalkód azonnal érvényét veszti. A Rendezvényre történő belépés feltétele, hogy jelen E-TICKET a kapuknál elektronikusan leellenőrizzék és azt érvényesnek találják. Minden további próbálkozás, legyen az újra nyomtatás vagy másolat, eredménytelen, ezért érvénytelen lesz, tekintet nélkül arra, hogy melyik változat volt az eredeti. Minden olyan látogatótól, aki már beolvasott vonalkóddal kísérli meg a bejutást a Rendezvényre történő belépés megtagadható. Ezért arra kérjük, hogy gondosan vigyázzon a jegyére, ne engedje azt újra nyomtatni vagy lefénymásolni, mert a belépés Öntől is megtagadható, amennyiben a másolat előbb érkezik meg a kapukhoz! A Funcode jelen tájékoztatás keretében elhárít magáról minden felelősséget, ami az esetlegesen sokszorosított E-TICKET-ből adódik. További információk: https://www.funcode.hu/ Kérjük, kinyomtatott, lekezelt belépőjegyét a rendezvény végéig őrizze meg!

A Belépőjegy felhasználásával kapcsolatos tudnivalókért kérjük figyelmesen olvassa el a Jegyértékesítési ÁSZF erre vonatkozó részeit.

A Rendezvénnyel kapcsolatos fontos tudnivalókért kérjük figyelmesen olvassa el és kövesse a Rendezvényszervező által meghirdetett Rendezvénylátogatási szabályzatot, házirendet illetve a Rendezvényszervező hirdetményeit!

FONTOS: A SZABÁLYZATOK BE NEM TARTÁSA MIATTI KIZÁRÁS UTÁN SEM A JEGYÁR, SEM A SZOLGÁLTATÁSI DÍJ, SEM EGYÉB FELMERÜLT KÖLTSÉG NEM KERÜL MEGTÉRÍTÉSRE.

C MELLÉKLET

Tájékoztató a Belépőjegyek felhasználásáról, a Rendezvények látogatásáról kialakult általános gyakorlatról

AZ ITT FELSOROLT TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ INFORMÁCIÓK AZOKAT A RENDEZVÉNYSZERVEZŐI SZABÁLYOKAT TARTALMAZZÁK, AMELYEK ÁLTALÁNOSAN, KÖZÖS PONTKÉNT MEGTALÁLHATÓK AZ EGYES RENDEZVÉNYEK HÁZIRENDJÉNEK TÖBBSÉGÉBEN ÉS ÍGY SEGÍTHETI A JEGYBIRTOKOSOKAT AZ ALAPVETŐ RENDEZVÉNYLÁTOGATÓI INFORMÁCIÓKHOZ JUTÁSÁT. MINDAMELLETT AZ ITT FELSOROLT INFORMÁCIÓK ISMERETE NEM HELYETTESÍTI A RENDEZVÉNY HÁZIRENDJÉNEK PONTOS ISMERETÉT. A RENDEZVÉNY HÁZIRENDJE, ILLETVE A RENDEZVÉNYSZERVEZŐ SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ÉS ESETLEGES KÖZLEMÉNYEI MINDEN ESETBEN FELÜLÍRJÁK AZ ITT FELSOROLAKAT.

 

  1. Amennyiben az a Belépőjegyen külön feltüntetésre nem kerül, egy (1) Belépőjegy a Belépőjegyen feltüntetett Rendezvényre egyszeri alkalommal történő belépésre jogosítja fel annak Birtokosát, egy (1) főt.
  2. A Rendezvényen való részvétel elmulasztása okán a Belépőjegy nem visszaváltható.
  3. A Belépőjegyen feltüntetett kezdési vagy kapunyitási időpont tájékoztató jellegű, a Rendezvény tényleges kezdése, illetve a Rendezvényre történő beléptetés attól nem lényeges mértékben eltérhet. Bizonyos Rendezvények esetén a feltüntetett kezdési időpont a fő előadás kezdési időpontját jelöli, az esetleges előzenekarok fellépése vagy egyéb, a rendezvényhez kapcsolódó kísérő programok már a Belépőjegyen feltüntetett kezdési időpont előtt is megtörténhetnek.
  4. Bizonyos Belépőjegyek csak bizonyos felhasználó kört jogosítanak fel a belépésre (gyermekjegy, nyugdíjas jegy, szakmai jegy, stb.) A Rendezvényszervező a biztonsági szolgálaton keresztül jogosult annak ellenőrzésére, hogy a Birtokos jogosult-e a Speciális Belépőjegy használatára. A belépés a Speciális Belépőjegy Birtokosától mindaddig megtagadható, amíg a használat jogosultságát a Birtokos nem igazolja. Az ilyen indokból történő kizárás esetén Birtokos kártérítésre nem jogosult.
  5. A belépés során a Rendezvény szervezője a Rendezvény biztonsági szolgálatán keresztül a Belépőjegy eredetiségének és érvényességének vizsgálatán túl a belépő személyeknél ruházat átvizsgálást, illetve csomag átvizsgálást végezhet. Ez a vizsgálat a Rendezvény látogatóinak biztonságát szolgálja. A belépés mindaddig megtagadható, amíg a beléptetésre váró nem tud érvényes Belépőjegyet felmutatni, illetve amíg a beléptetést végző személyzet a beléptetésre várakozótól, megfelelő indoklás mellett a belépést megtagadja.
  6. Amennyiben a Rendezvényszervező másképp nem nyilatkozik, tilos a Rendezvény területére bevinni bármilyen ételt, italt, bontott vagy bontatlan palackban folyadékot, üveget, műanyag palackot, esernyőt, bármilyen szúró vagy vágó eszközt, kábítószert, robbanóeszközt, fegyvert, láncot, illetve bármely olyan tárgyat, amelyet a Rendezvény szervezője a közönség tagjaira, illetve a Rendezvény lebonyolítására nézve veszélyesnek ítél meg.
  7. A Belépőjegyet a Látogató mindaddig köteles magánál tartani és az arra jogosult személynek kérésre ellenőrzés céljából bemutatni, amíg a Rendezvény területén tartózkodik. A Látogató tudomással bír arról és elfogadja, hogy bizonyos Belépőjegy a Rendezvény területén belül is csak bizonyos területek látogatására jogosítják fel.
  8. A helyre szóló Belépőjegy az előadótérben és az előadás alatt csak és kizárólag a Belépőjegyen megjelölt helyen történő tartózkodásra jogosítja fel a Látogatót.
  9. A Rendezvény kezdetét megelőző legkésőbb tizedik percben a Látogató foglalja el helyét az előadótérben. A Rendezvény zavartalan lebonyolítása érdekében a Rendezvényszervező korlátozhatja a Látogatók előadótérben való mozgását.
  10. A Rendezvényt mindenki csak a saját felelősségére látogathatja. Bár a Rendezvényszervező minden tőle elvárhatót megtesz a Rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében, az esetlegesen felelőtlenül viselkedő Látogatók miatt felelősséget nem vállal. Kérjük, amennyiben ilyet tapasztal haladéktalanul jelezze a helyszínen tartózkodó biztonsági szolgálatnak.
  11. Alkoholos befolyásoltság, bódultság, kábítószer- vagy egyéb tudatmódosító szer hatása alatt a Rendezvény még érvényes Belépőjegy felmutatása mellett sem látogatható. Az ilyen okból történő kizárás miatt Látogatót kártérítés nem illeti meg.
  12. A Rendezvény alatt bemutatásra kerülő produkciók, előadások Szerzői- és Előadóművészeti Jogvédelem alatt állnak, ezért a Rendezvényszervező, illetve a Jogtulajdonosok előzetes, kifejezett írásbeliengedélye nélkül szigorúan tilos bármely hang- és képrögzítésre alkalmas eszköz rögzítés céljából történő üzemeltetése/használata a Rendezvény területén, a Rendezvény bármely szakában. Amennyiben ilyen anyag mégis rögzítésre kerülne, a Rendezvényszervező jogosult annak készítőjét felszólítani a felvétel megsemmisítésére, a cselekmény azonnali felfüggesztésére, illetve végső esetben az eszköz üzemeltetőjének a Rendezvény területéről történő kitiltására. Az ilyen okból történő kizárás miatt Látogatót kártérítés nem illeti meg.
  13. A részvételi feltételeket, a Rendezvény, illetve a Rendezvény helyszínéül szolgáló intézmény házirendjét, a biztonsági szolgálat és egyéb rendvédelmi szervek utasításait figyelmen kívül hagyó, vagy durván megszegő Látogatót a Rendezvényszervező a Rendezvény biztonságos lebonyolítása, illetve a Rendezvényen tartózkodó Látogatók zavartalan szórakozásának biztosítása érdekében eltávolíthatja. Az ilyen indokból történő kizárás esetén Rendezvényszervező kártérítésre nem kötelezhető.
  14. Szigorúan tilos az előadást, a fellépő művészeket, közreműködő személyeket a produkciójukban, játékukban bármely módon megzavarni, vagy munkájukat ellehetetleníteni. Az így viselkedő Látogatókat a Rendezvényszervező azonnali hatállyal felszólítja a tevékenységük felfüggesztésére. A figyelmeztetés ellenére továbbra is, vagy súlyosan rendbontó Látogatót a Rendezvényszervező haladéktalanul eltávolítja a Rendezvény helyszínéről. Az ilyen okból történő kizárás miatt Látogatót kártérítés nem illeti meg.
  15. Az előadásról kép- és hangfelvétel készülhet, amelyen a Rendezvény Látogatói, mint a közönség része rögzítésre kerülhetnek. A Látogatók azonban nem támaszthatnak sem a Rendezvényszervezője felé, sem a felvétel jogos felhasználója felé semmilyen ellentételezési igényt.
  16. A fellépő művész személyében, szereposztásban, játékosban, előadásban, kezdés időpontjában, illetve a Rendezvény egyéb paramétereiben történt kisebb és/vagy indokolt változtatásra a Rendezvényszervező a jogot fenntartja, és az ilyen okból keletkező kártérítési felelősségét kizárja.
  17. Rendezvényszervező a Rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében fenntartja magának a Belépőjegy árkategórián belüli vagy magasabb árkategóriába történő átsorolásának jogát (upgrade-elés) ezzel a Látogató átültetésének jogát úgy, hogy az átsorolás, upgrade-elés tényét a Látogató kérésére a meghirdetett kategóriatáblázat alapján Rendezvényszervező köteles igazolni. Az átsorolás és/vagy upgrade-elésből adódó vélt vagy valós sérelmekért Rendezvényszervező kártérítésre nem kötelezhető.
  18. Olyan Rendezvény esetén, ahol a Rendezvény része vagy egésze szabad téren, az időjárásnak kitéve zajlik és az esetleges nem megfelelő időjárási körülmények veszélyeztethetik a Rendezvény megtartását, a Rendezvényen közreműködők, illetve a Látogatók épségét, a Rendezvényszervezőnek lehetősége van tartalék rendezvénynapot (továbbiakban Esőnap) meghirdetni még a Belépőjegyek értékesítésének megkezdése előtt. Amennyiben az Esőnap opcionális dátuma meghirdetésre került és az a Belépőjegyeken feltüntetésre került, Rendezvényszervező bármikor dönthet úgy, hogy a Rendezvényt az Esőnapon tartja meg. A döntésről a Rendezvényszervező a Birtokosokat a saját és a Rendezvény oldalán keresztül haladéktalanul tájékoztatni köteles. Birtokos a tájékoztatást tudomásul veszi, és egyetért azzal, hogy ilyen esetben nem illeti meg a Jegyvisszaváltás lehetősége, illetve a Ptk. szerinti szerződéstől való elállási joga.
  19. Amennyiben egy Rendezvény a Rendezvényszervező döntése alapján az Esőnapon kerül megtartásra, illetve amennyiben Esőnap meghatározására nincs mód, úgy az időjárás miatti berekesztés, félbeszakítás, idő előtti befejezés, vagy késleltetett kezdés miatt is rendben megtartottnak kell tekinteni a Rendezvényt, amennyiben:
    1. A Rendezvény több mint fele rendben megtartásra került, illetve
    2. A Rendezvény kezdése a Rendezvény tervezett hosszához képest ötven százaléknál (50 %-nál) kevesebbet csúszik, illetve
    3. Ha a Rendezvényt a Rendezvény tervezett hosszához képest huszonöt százaléknál (25 %-nál) kevesebb ideig szüneteltetni kell.
  20. Amennyiben a Rendezvény szüneteltetésére kerül sor, Rendezvényszervező köteles a Látogatók biztonságos várakozásához szükséges körülményeket megteremteni.
  21. Minden egyéb esetet úgy kell tekinteni mintha a Rendezvény lemondásra került volna.
  22. A Rendezvény elmaradása/lemondása esetén a Rendezvény szervezője haladéktalanul közlemény formájában tájékoztatja a Birtokosokat a Belépőjegyek visszaváltásának, azok Részvételi díjának visszatérítésének módjáról. A közleménynek tartalmaznia kell az elmaradt Rendezvényre vonatkozó összes fontosabb adatot, az elmaradás tényét és indoklását, a Belépőjegyek visszaváltásának módját, a visszaváltást végző személyét. A Belépőjegy visszaváltását mindig észszerűen kell meghirdetni és lebonyolítani úgy, hogy a visszaváltás folyamata ne jelentsen aránytalanul nagy terhet a Belépőjegy visszaváltójának
  23. A Belépőjegyek visszaváltására nincs mód, eltekintve azoktól az esetektől, amikor
    1. A Rendezvény a Rendezvényszervező közzétett nyilatkozata alapján elmarad, illetve lemondásra kerül, illetve
    2. A Rendezvény helyszínét, és/vagy meghirdetett dátumát a Rendezvény szervezője egyoldalúan, a Belépőjegy tulajdonosának előzetes írásos beleegyezése nélkül jelentősen módosítja és ez széles körben megkérdőjelezheti a jegyvásárlók azon szándékát, hogy a Belépőjegyet az új feltételekkel is nagy többségük megvásárolta volna (nem minősül egyoldalú döntésnek, ha a Rendezvény jogszabályi rendelkezés, vis maior vagy pl. vírus- vagy fertőzésmegelőzési előírások miatt nem tartható meg vagy nem látogatható), illetve
    3. Amennyiben a meghirdetett műsorban, fellépő személyében olyan mértékű változás lép életbe, amely már széles körben megkérdőjelezheti a jegyvásárlók azon szándékát, hogy a Belépőjegyet az új feltételekkel is nagy többségük megvásárolta volna.

Az a) esetben a jegyvisszaváltást Rendezvényszervező az esetek többségében automatikusan kezdeményezi, a b) és c) esetekben a Rendezvényszervező tájékoztatójában írt módon és a Vásárló kérésére egyedi igény formájában kezdeményezhető. A konkrét jegyvisszaváltást lebonyolító személyéről minden esetben Rendezvényszervező jogosult rendelkezni, az lehet az eredeti Jegyforgalmazó vagy bárki más, aki erre a Rendezvényszervezőtől megbízást kap.

  1. A Rendezvényszervező a Rendezvény területére történő belépést jognyilatkozatként, a Rendezvény látogatására vonatkozó szabályok elismeréseként tekinti.

 

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

A VÁROSBARÁT 2310 EGYESÜLET (2310 Szigetszentmiklós Csokonai utca 3/10. cg. 13-02-0007079 továbbiakban „Adatkezelő”) mint adatkezelő a személyes adatok kezelése során az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendelet rendelkezéseinek és a vonatkozó törvényeknek megfelelően jár el.
Az Adatkezelő tiszteletben tartja az Ön (továbbiakban „Érintett”) személyes adatok védelméhez fűződő jogait. Ez a tájékoztató tömör, egyszerű módon foglalja össze, hogy milyen adatokat gyűjtünk, azokat miként használhatjuk fel, továbbá ismerteti az általunk igénybe vett eszközöket és az Érintett adatvédelemmel kapcsolatos adatvédelmi és jogérvényesítési lehetőségeit.

Részletes szabályozás az említett rendeletben található, további információigény esetén javasoljuk a Rendelet tanulmányozását.

Az Adatkezelő az adatkezelési tevékenysége során az alábbi elveket követi:
1. A Személyes adatokat csak tisztességesen és törvényesen szabad megszerezni és feldolgozni.
2. A Személyes adatokat csak meghatározott és törvényes célra szabad tárolni, és attól eltérő módon nem szabad felhasználni.
3. A Személyes adatoknak tárolásuk céljával arányban kell állniuk, és meg kell felelniük e célnak, azon nem terjeszkedhetnek túl.
4. A Személyes adatok tárolási módjának olyannak kell lennie, amely az Érintett azonosítását csak a tárolás céljához szükséges ideig teszi lehetővé.
5. Meg kell tenni a megfelelő biztonsági intézkedéseket az automatizált adatállományokban tárolt személyes adatok védelme érdekében a véletlen vagy jogtalan megsemmisítés, vagy véletlen elvesztés, valamint a jogtalan hozzáférés, megváltoztatás vagy terjesztés megakadályozására.
Jelen adatkezelési tájékoztató hatálya felöleli az Adatkezelő teljes adatkezelési tevékenységét, ennek megfelelően az kiterjed – kifejezetten, de nem kizárólag – az Adatkezelővel gazdasági (üzleti) tevékenysége során kapcsolatba kerülő gazdálkodó szervezetek kapcsolattartói, mint Érintettek, az Adatkezelő leendő munkavállalóinak (álláskeresők) a személyes adatai kezelésére is, a www. funcode.hu weboldal használatára, az alkalmazott adatbiztonsági elvekre.

Fogalmak

– Személyes adat – azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható.
– Adatkezelés – a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáfér­hetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés.
– Adatkezelő – az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja.
– Adatfeldolgozó – az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel.
– Címzett – az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek.
– Harmadik fél – az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak.
– Az érintett hozzájárulása – az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez.
– Profilalkotás – személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a személyes adatokat valamely természetes személyhez fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez, egészségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatósághoz, viselkedéshez, tartózkodási helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előrejelzésére használják.
– Adatvédelmi incidens – a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi;
– Hatóság: Nemzeti Adatvédelmi és Információbiztonsági Hatóság, www.naih.hu

Adatkezelő (szolgáltató) megjelölése, elérhetőségei

Adatkezelő neve: VÁROSBARÁT 2310 EGYESÜLET
Székhelye: 2310 Szigetszentmiklós Csokonai utca 3/10
Postai címe: 2311 Szigetszentmiklós, Pf. 69.
Cégjegyzékszáma: 13-02-0007079
Telefonszáma: +3620 443 7787
E-mail címe: [email protected]

Adatkezelés célja, a kezelt adatok köre, adatkezelés időtartama, adatok megismerésére jogosultak az Adatkezelő szolgáltatásait igénybe vevő Érintettek vonatkozásában, a www.funcode.hu weboldal használata

Jelen fejezet rendelkezései mindazon Érintettek személyes adatainak a kezelésére kiterjed, akik az Adatkezelő szolgáltatásait igénybe veszik.

  1. Adatkezelés célja

Személyes adat kizárólag meghatározott célból, szükséges mértékben, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezelhető. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie az adatkezelés céljának, az adatok felvételének és kezelésének tisztességesnek és törvényesnek kell lennie. A személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető. Adatkezelő belső utasításokban szabályozta, hogy csak az adatkezelési cél elérésében közreműködő, ahhoz szükséges címzettek kezeljék az adatokat.

A személyes adatok feldolgozása elengedhetetlen a Érintett által kötött Szerződés teljesítéséhez, az Európai Parlament és a Tanács (EU) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről 2016/679 Rendelete (2016. április 27.) (továbbiakban csak “GDPR”) 6. cikk. 1. bek. b) pontja értelmében.

Adatkezelő a személyes adatokat jogos érdekből kezeli az alábbi esetekben:

Az Adatkezelő jogos érdek alapján kezeli az Érintett személyes adatait az alábbi esetekben:

A személyes adatok feldolgozásának célja a személyes adatoknak az Adatkezelő részéről történő begyűjtése, tárolása és feldolgozása, és azok felhasználása számlázási célok, szerződéskötés (jegyvásárlás és a megrendelt és nyújtott egyéb szolgáltatással kapcsolatos egyéb feladatok) érdekében, ideértve az Érintettel való későbbi kommunikációt is (reklamáció, jegypótlás, jegycsere stb.), valamint az Adatkezelő saját marketing céljai, a Szolgáltatásnyújtás , termékekről szóló információk küldése érdekében. A felhatalmazás kiterjed az akár elektronikus eszközök útján küldött kommunkációra is (e-mail, sms, telemarketing).

Az Érintett polgári jogi felelősséggel tartozik az általa nyújtott pontatlan vagy lejárt személyes adatok felhasználásából eredő károkért.

Adatkezelő a Személyes adatokat törvényi előírás alapján kezeli az alábbi esetekben:
– számlázási, számviteli, könyvviteli kötelezettségek teljesítése (Sztv, Áfa tv., Art.)

Adatkezelő a személyes adatokat Érintett kifejezett és önkéntes hozzájárulása alapján kezeli az alábbi esetekben:
– Kapcsolattartás – webes felületen eszközölt érintetti megkeresések megválaszolása
– Marketing cél, látogatói szokások rögzítése, gyűjtése – anonim felhasználó azonosítók (cookie, vagy süti) alkalmazása során

  1. A kezelt adatok köre, adatkezelés időtartama, adatok megismerésére jogosultak

Előzőeknek megfelelően a megjelölt jogalapra hivatkozva a következő adatokat gyűjtjük és kezeljük a megjelölt megőrzési ideig.

JOGOS ÉRDEK ALAPJÁN KEZELT ADATOK

 

Adat megnevezése                                                                                      Megőrzési idő

Név

Szállítási Cím

Telefonszám

E-mail cím

IP cím

Számlázási cím

Személyazonosításra alkalmas fényképes igazolvány száma

 

Megőrzési idő: Megőrzési idő a jogos érdek megszűnése vagy a hozzá kapcsolódó törvényi előírás (Ptk. 6:22§) szerint 5 év

 

TÖRVÉNYI ELŐÍRÁS ALAPJÁN KEZELT ADATOK

 

Adat megnevezése:                          Megőrzési Idő:

Számviteli bizonylatok adatai.             Megőrzési idő a vonatkozó törvényben előirt ideig

 

ÖNKÉNTES HOZZÁJÁRULÁSSAL KEZELT ADATOK

 

Adat megnevezése és megőrzési ideje:

 

Név: Megőrzési idő a leiratkozásig

 

E-mail cím: Megőrzési idő a leiratkozásig

 

Telefonszám: Megőrzési idő a leiratkozásig

 

Weboldalon eltöltött idő kezdő és befejező időpontja – weboldal használat során: Az       alkalmazott      (technikai      vagy        opcionális) süti élettartamának lejártáig, vagy a süti Érintett általi törléséig

 

Érintett számítógépének beállításától függően a böngésző és az operációs rendszer        típusa        –

Weboldal használata során: Az       alkalmazott      (technikai      vagy        opcionális) süti élettartamának lejártáig, vagy a süti Érintett általi törléséig

 

Érintett Weboldalakkal kapcsolatos aktivitására vonatkozó adatok – Weboldal használata során: Az       alkalmazott      (technikai      vagy        opcionális) süti élettartamának lejártáig, vagy a süti Érintett általi törléséig

 

A leiratkozás módjáról az Érintett a Tájékoztató későbbi fejezetében tájékozódhat.

  1. Személyes adatok összegyűjtése, felhasználása és továbbítása Adatkezelő:

– Időben, az adatkezelés megkezdése előtt, az előírt módon tájékoztatja Érintettet az adatkezelési gyakorlatáról.
– Kizárólag meghatározott céllal gyűjt, tárol és használ fel személyes adatokat. A begyűjtött információ mindig az adott célnak megfelelő, annak szempontjából releváns és megfelelő mértékű.
– Az adott cél szempontjából ésszerű lépéseket tesz annak érdekében, hogy Érintett személyes adatai a célnak megfelelő mértékben teljesek, pontosak, naprakészek és megbízhatóak legyenek.
– Promóciós célokra kizárólag az ön beleegyezésével használja személyes adatait és lehetőséget ad arra, hogy az ilyen jellegű kommunikációt megtiltsa.
– Arányos és körültekintő lépéseket tesz annak érdekében, hogy Érintett személyes adatainak védelmét biztosítsa, beleértve az olyan eseteket, ha azokat harmadik fél számára továbbítja. Adattovábbítás harmadik fél számára Érintett előzetes, kifejezett hozzájárulása nélkül nem történik.

  1. Adatkezelő személyes adatok kezeléséhez alábbi Adatfeldolgozó(ka)t veszi igénybe a megjelölt tevékenységekre:

 

Adatfeldolgozó                        Cégjegyzékszám/adószám                 Végzett tevékenység

 

 

Microsoft Magyarország Kft.   10836653-2-44                                   Office365 irodai alkalmazás

Webonic Kft.                           07-09-025725                                     tárhely szolgáltatás

OTP Mobil Szolgáltató Kft.      24386106-2-43                                   fizetési szolgáltatás

KBOSS.hu Kft.                        13421739-2-41                                   számlázási szolgáltatás

DHL Express Magyarország Kft. 10210798-2-44                   csomagküldési szolgáltatások

 

  1. Adatkezelő az adatokat következő címzetteknek továbbítja:

– Társaság ügyfélkiszolgálással, kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, megbízottjai.
– Könyvelési, adózási feladatokat ellátó munkavállalói és adatfeldolgozói.

  1. Adatkezelő tájékoztatja a Weboldalra látogatókat, hogy a Weboldal használatával (webes érintetti kapcsolatfelvétel hiányában) adatgyűjtés és adatkezelés az anonim Felhasználó-azonosítók (cookie vagy süti) alkalmazásával és azok Érintetti elfogadásával valósul meg. A cookie-k lényegi ismertetőit az alábbiakban foglalja össze az Adatkezelő.

Az Adatkezelő a webszerver által küldött, változó tartalmú, alfanumerikus, a felhasználó számítógépén rögzülő és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerülő információ csomagokat, azaz sütiket vagy cookie-kat használhat a szolgáltatásokhoz és a Weboldalhoz.
A cookie egy olyan egyedi azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas jelsorozat, melyet a szolgáltatók az Érintett számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes az Érintettet azonosítani, csak az Érintett számítógépének felismerésére alkalmas. Az internet hálózati világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosításhoz azért fordulnak a szolgáltatók, hogy egyfelől többet tudhassanak meg az ügyfelek információhasználati szokásairól abból a célból, hogy tovább javíthassák szolgáltatásaik színvonalát, illetve másfelől kínálhassák ügyfeleiknek a testre szabási lehetőségeket.

A cookie-k segítségével például tárolásra kerülnek az Érintettek preferenciáit és beállításait; ezek segítenek a bejelentkezésben; személyre szóló hirdetéseket jeleníthetnek meg és elemzik a webhely működését. Mindezek érdekében az olyan érintetti tevékenységek, mint például relevancia, ajánló, keresések, megnyitások, legfontosabb és leggyakrabban használt funkciók adatainak gyűjtésére és követésére használunk szolgáltatásokat.

Amennyiben az Érintett nem szeretné, hogy ilyen azonosító jel kerüljön a számítógépére, módja van a böngészőjét úgy beállítani, hogy az ne engedje meg az egyedi azonosító jel elhelyezését, továbbá módja van bármikor az engedélyét visszavonni, az egyedi azonosító jelet törölni, ebben az esetben azonban lehetséges, hogy a szolgáltatásokat nem vagy nem olyan formában éri majd el az Érintett, mintha engedélyezte volna az azonosítók elhelyezését.

A szolgáltatásokat nagyszámú felhasználó használja változatos szoftver- és hardver-környezetben, eltérő felhasználási céllal és területtel. A szolgáltatások fejlesztése akkor igazodhat legjobban a felhasználók igényeihez és lehetőségeihez, ha felhasználási szokásaikról és igényeikről átfogó képet kap a webhely üzemeltetője. A felhasználók nagy száma miatt azonban a személyes megkeresés és visszajelzés mellett hatékony kiegészítő módszer, ha a szokásaikat és a szolgáltatások futtatási környezetére vonatkozó adatokat automatizált módszerrel is gyűjtik és elemezi a webhely üzemeltetője.

Adatbiztonság

Az Adatkezelő az Info tv. szerinti kötelezettségének megfelelően mindent megtesz annak érdekében, hogy gondoskodjon az Érintett adatainak biztonságáról, megteszi továbbá azokat a szükséges technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az Info tv., valamint az egyéb adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. Az Adatkezelő adatbázisában tárolt érintetti adatokhoz kizárólag az Adatkezelő erre kifejezett jogosultsággal rendelkező munkatársai férhetnek hozzá.
A szolgáltatásoknak ún. felhőalapú (cloud) alkalmazások is a részei. A felhőalkalmazások jellemzően nemzetközi, illetve határokon átnyúló természetűek, és pl. az adattárolás céljait szolgálják, amikor nem az Adatkezelő számítógépe/vállalati számítóközpontja az adattároló, hanem egy, a világ bármely pontján elhelyezhető szerverközpont. A felhőalkalmazások fő előnye, hogy földrajzi helytől lényegében független, nagy biztonságú, rugalmasan bővíthető informatikai tároló és feldolgozó kapacitást nyújtanak.
Az Adatkezelő a lehető legnagyobb odafigyeléssel választja meg a felhőszolgáltatásokat biztosító partnereit, mindent megtesz, hogy azokkal az Érintettek adatbiztonsági érdekeit is szem előtt tartó szerződést kössön, azok adatkezelési elvei számára átláthatóak legyenek és az adatbiztonságot rendszeresen ellenőrizze.
Lehetséges, hogy az Adatkezelő Weboldalán utalás, link található más szolgáltatók által fenntartott oldalakra (ideértve a bejelentkezési, megosztási lehetőségre mutató gombokat, logókat is), ahol az Adatkezelő semmilyen befolyással nem bír a személyes adatok kezelésével kapcsolatos gyakorlatra. Az Adatkezelő felhívja az érintettek figyelmét, hogy ha ilyen linkekre kattintanak, más szolgáltatók oldalaira kerülhetnek át. Ilyen esetekben javasoljuk, hogy mindenképpen olvassák el ezeknek az oldalaknak a használatára érvényes adatkezelési tájékoztatót. Jelen Adatkezelési Tájékoztató csak az Adatkezelő által folytatott adatkezelésre vonatkozik. Amennyiben bármilyen adatát az érintett külső weboldalon módosítja, törli, az nem fogja érinteni az Adatkezelő általi adatkezelést, az ilyen módosításokat a Weboldalon is el kell végeznie.
Személyes adatok hozzáférése, módosítása, helyesbítése, hordozhatósága

  1. Hozzáférés

Az Érintett jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy Személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a Személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:
a) az adatkezelés céljai;
b) az érintett Személyes adatok kategóriái;
c) azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a Személyes adatokat közölték vagy közölni fogják.

  1. Módosítás, helyesbítés

Érintett jogosult arra, hogy kérésére Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan Személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, Érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos Személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.

  1. Hordozhatóság

Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy Adatkezelő rendelkezésére bocsátott Személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik Adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az Adatkezelő, amelynek a Személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:
a) az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson vagy olyan szerződésen alapul, ahol az Érintett az egyik fél; és
b) az adatkezelés automatizált módon történik.

Személyes adatok törlése, korlátozása, tiltakozás joga

  1. Törlés

(1) Érintett jogosult arra, hogy kérésére Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó Személyes adatokat, Adatkezelő pedig köteles arra, hogy Érintettre vonatkozó Személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:
a) a Személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
b) Érintett az Ügyfélszolgálaton keresztül visszavonja az adatkezelés alapját képező önkéntes hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
c) Érintett a saját helyzetével kapcsolatos okokból vagy közvetlen üzletszerzési adatkezelés miatt tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
d) a Személyes adatokat jogellenesen kezelték;
e) a Személyes adatokat Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
f) a Személyes adatok gyűjtésére közvetlenül gyermekeknek történő, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
(2) Ha Adatkezelő nyilvánosságra hozta a Személyes adatot, és az (1) bekezdés értelmében azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy Érintett kérelmezte tőlük a szóban forgó Személyes adatokra mutató linkek vagy e Személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.
(3) Az (1) és (2) bekezdés nem alkalmazandó, amennyiben az adatkezelés szükséges:
a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
b) a Személyes adatok kezelését előíró, Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy Adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
c) Munkahelyi egészségügyi vagy népegészségügy területét érintő közérdek alapján;
d) Közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben az (1) bekezdésben említett jog valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy
e) jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

  1. Korlátozás

(1) Érintett jogosult arra, hogy kérésére Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:
a) Érintett vitatja a Személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy Adatkezelő ellenőrizze a Személyes adatok pontosságát;
b) az adatkezelés jogellenes, és Érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
c) Adatkezelőnek már nincs szüksége a Személyes adatokra adatkezelés céljából, de Érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
d) Érintett a saját helyzetével kapcsolatos okból tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e Érintett jogos indokaival szemben.
(2) Ha az adatkezelés az (1) bekezdés alapján korlátozás alá esik, az ilyen Személyes adatokat a tárolás kivételével csak Érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.
(3) Adatkezelő Érintettt, akinek a kérésére az (1) bekezdés alapján korlátozták az adatkezelést, az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.

  1. Tiltakozás

Az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon Személyes adatainak kezelése ellen, ha az Adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat vagy az Adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges adatkezelés történik, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az Adatkezelő a Személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az Adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
Ha a Személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az Érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó Személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik.
Ha az Érintett tiltakozik a Személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a Személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.

Felhasználó jogérvényesítési lehetőségei

Felhasználó a személyiségi jogainak megsértése esetén, valamint a Rendeletben meghatározott esetekben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság segítségét kérheti, jogosult továbbá pert indítani a – választása szerint – a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c. Telefon: +36 (1) 391-1400
Fax: +36 (1) 391-1410
Web: naih.hu
E-mail: [email protected]

Tájékoztató változásai

Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy jelen Tájékoztatót bármikor, előzetes értesítés nélkül módosítsa vagy frissítse és a friss változatot weboldalain közzé tegye. Bármely módosítás kizárólag a módosított változat közzétételét követően összegyűjtött Személyes adatokra érvényes. A mindenkor hatályos Tájékoztató elérhető az alábbi linken:
https://www.funcode.hu/privacy/
Kérjük, rendszeresen ellenőrizze Tájékoztatónkat, hogy nyomon kövesse a változtatásokat, illetve informálódjon, hogy a változások hogyan érintik Önt.

Utolsó frissítés: 2020.12.02.