MEGÁLLAPODÁS BELÉPŐJEGYEK INTERNETES VÁSÁRLÁSÁRA
VONATKOZÓ SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE
Megállapodás, amely létrejött elektronikus úton a Szolgáltatás használatának megkezdése
napján egyrészről a Nyíregyházi Cantemus Kórus (4400 Nyíregyháza, Vay Ádám körút 18.), a
továbbiakban Kereskedő, másrészről a Vásárlási Tranzakció során megadott adatokkal
azonosított személy, a továbbiakban Vásárló, a továbbiakban együtt, mint Szerződő Felek
között az alábbi feltételekkel.
1. Kereskedő kijelenti, hogy az Internet közcélú hálózatán elektronikus áruházat és
szolgáltatást üzemeltet, amely az Internet felhasználók részére mindenfajta, a
Kereskedő értékesítésében megtalálható Rendezvények Belépőjegyeinek
megvásárlását biztosítja (továbbiakban a Szolgáltatás).
2. Vásárló kijelenti, hogy a Belépőjegyek megvásárlása céljából igénybe kívánja venni a
Szolgáltatást.
3. A fentiekre tekintettel Szerződő Felek rögzítik, hogy Vásárló Kereskedőnél a
Szolgáltatás használatával, és az Általános Szerződési Feltételek elfogadása melletti
jelölő bepipálásával a jelen megállapodás közöttük létrejön.
4. Vásárló kijelenti, hogy a Szolgáltatás Általános Szerződési Feltételeit megismerte és
magára nézve kötelezőnek elfogadta, továbbá a Szolgáltatás igénybevételéhez
szükséges adatai kezeléséhez az Általános Szerződési Feltételek X. fejezetben és az
Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott körben hozzájárult.
5. Kereskedő tájékoztatja Vásárlót és Vásárló ezt kifejezetten tudomásul veszi, hogy
Kereskedő a Szolgáltatás Általános Szerződési Feltételeit jogosult egyoldalúan
módosítani.
6. Kereskedő tájékoztatja Vásárlót és Vásárló tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás
honlapján az egyes Belépőjegyek mellett feltüntetett árak a Vásárló számára
mindenkor elérhető Belépőjegy értékét reprezentálják. A Vásárló által ténylegesen
fizetendő díjak a vásárlás, kézbesítés és fizetési mód függvényében változhatnak.
7. A Vásárló kijelenti a Kereskedő adatkezelési tájékoztatóját megismerte és elfogadja.
Az adatkezelési tájékoztató elérhető a https://www.cantemus.hu/privacy/
Nyíregyházi Cantemus Kórus
kereskedő
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK BELÉPŐJEGYEK VÁSÁRLÁSÁRA
VONATKOZÓ SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE
Hatályba lépés időpontja: 2021 május 27.
Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban ÁSZF) határozzák meg a
Nyíregyházi Cantemus Kórus
(továbbiakban: Kereskedő) által a természetes személy felhasználók (továbbiakban: Vásárló)
részére nyújtott, Belépőjegyek Internetes hálózaton keresztüli megvásárlására vonatkozó
szolgáltatás igénybevételének feltételeit, valamint a Kereskedő és a Vásárló között keletkező
jogokat és kötelezettségeket.
A Szolgáltatás igénybevételével az itt írt feltételeket a Vásárló magára nézve kötelezőnek
ismeri el. Jelen ÁSZF a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés elválaszthatatlan
részét képezi. Jelen ÁSZF rendelkezései minden esetben irányadók a Kereskedő és a Vásárló
közötti jogviszonyra, kivéve, ha a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés
kifejezetten eltérő rendelkezéseket tartalmaz.
TARTALOMJEGYZÉK
I.) A KERESKEDŐ ADATAI
II.) FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK
III.) REGISZTRÁCIÓ A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELE SORÁN
IV.) A SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSA
V.) AZ ÁSZF HATÁLYA
VI.) A JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE, A VÁSÁRLÁSI TRANZAKCIÓ LEMONDÁSA
VII.) A SZOLGÁLTATÁS DÍJA, BIZONYLATOLÁS MÓDJA
VIII.) AZ ÁTVÉTEL MÓDJA
IX.) SZAVATOSSÁG, FELELŐSSÉG, KORLÁTOZÁS
X.) A SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSE
XI.) A BELÉPŐJEGYEK FELHASZNÁLÁSÁRA, ILLETVE AZOK ESETLEGESEN
SZÜKSÉGES VISSZAVÁLTÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK
XII.) MENTESÜLÉS A SZERZŐDÉSES KÖTELMEK ALÓL
XIII.) VÉDJEGY ÉS SZERZŐI JOGOK
XIV.) PANASZKEZELÉS, KOMMUNIKÁCIÓ
XV.) ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
I. A KERESKEDŐ ADATAI
A Kereskedő rövidített neve:
-
Kereskedő székhelye:
4400 Nyíregyháza, Vay Ádám körút 18.
Kereskedőt nyilvántartó hatóság:
PIR szám: 657 341
Kereskedő cégjegyzékszáma:
Kereskedő adószáma:
16822768-2-15
Kereskedőnek a Vásárlók részére biztosított e-mail címe:
[email protected]
Kereskedő elsődleges internetes honlapjának címe:
www.cantemus.hu
Telefonos ügyfélszolgálat:
36/42-508708
II. FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK
Funcode
A Szolgáltatást nyújtó Kereskedő által használt kereskedelmi brand.
Rendezvény
Egy-egy Rendezvény fogalma általában, de nem kizárólag olyan zenei koncerteket, táncilletve
színházi előadásokat, sportrendezvényeket, fesztiválokat, kiállításokat, vásárokat és
minden, a fentiekhez köthető egyéb közönség előtt előadott előadásokat foglal magában,
amelyek közönség általi látogatása Belépőjegyhez kötött.
Belépőjegy
A Rendezvény szervezője és a Vásárló között létrejövő, egyedi azonosítókkal ellátott, papírvagy
elektronikus formátumú, a Rendezvény látogatására megköttetett polgárjogi szerződés,
amelyben Rendezvényszervező kötelezettséget vállal a Belépőjegyen megnevezett
Rendezvény lebonyolítására. Vásárló (illetve Belépőjegy Birtokos) a Belépőjegyen keresztül
igazolja a Rendezvényen való részvételi jogosultságát.
E-Ticket
Speciális, elektronikus úton kiállított „Print At Home” típusú Belépőjegy, amely lehetővé
teszi a Belépőjegy digitális eszközökön való tárolását, továbbítását, szükség szerint Vásárló
vagy Birtokos általi papír alapú nyomtatását, illetve a Rendezvény helyszínén digitális
eszközökkel való ellenőrzését.
Vásárló
Az a személy, aki a Belépőjegyet (E-Ticketet) ténylegesen megvásárolja függetlenül attól,
hogy a vásárlás során keletkezett pénzügyi bizonylat, számla, kinek a nevére került kiállításra.
Jelen ÁSZF esetében az egyes pontok értelmezésénél Vásárlón kell érteni a Birtokost, illetve
a Látogatót is, ha az adott rendelkezés kizárólag ez utóbbi két személy esetében értelmezhető
vagy az ő esetükben is értelmezhető. Az ÁSZF a jogi személy Vásárlóra is kiterjed, kivéve az
olyan rendelkezéseket, amelyek jellegüknél fogva kizárólag csak természetes személyre
vonatkozhatnak.
Belépőjegy birtokos, vagy Birtokos
Természetes személy, amely a Rendezvényen való részvételre feljogosító Belépőjegyet
ténylegesen birtokolja.
Látogató
Természetes személy, amely a Rendezvényen Belépőjeggyel részt vesz.
Részvételi díj
A Belépőjegy értékének azon része, amely a Vásárlót feljogosítja a Rendezvényen való
részvételre.
Rendezvényszervező
A Kereskedővel Belépőjegy értékesítésére vonatkozó tárgyú szerződést kötött jogi személy,
amely a Rendezvény, mint a Belépőjeggyel igénybe venni kívánt szolgáltatás kizárólagos
felelőse és a Belépőjegyek értékesítéséből származó Részvételi díj teljes jogosultja. A
Rendezvényszervező neve és adószáma minden esetben megtalálható a Szolgáltatás
weboldalán, a Rendezvény értékesítési aloldalán, ahonnan a tényleges Belépőjegy vásárlás
indítható, illetve a kiállított Belépőjegy előoldalán.
Szolgáltatás vagy Webáruház
Olyan saját szolgáltatás, amelyben Kereskedő az általa működtetett Internetes webáruházban
a Vásárló részére hozzáférhetővé teszi a Rendezvényszervezők által közvetlenül, vagy
közvetítőkön keresztül rendelkezésére bocsátott Belépőjegyeket, és lehetővé teszi azok
Vásárló általi megvásárlását, meghatározott ellenérték fizetése ellenében. A saját
szolgáltatásnak nem része a Rendezvény, a Kereskedő Szolgáltatása kifejezetten a Belépőjegy
értékesítésére korlátozódik, a belépőjeggyel igénybe venni kívánt későbbi szolgáltatás
(Rendezvény) ettől teljesen elkülönül és határozottan nem tartozik Kereskedő
szolgáltatásainak körébe.
Vásárlási Tranzakció
A Vásárló által, a vásárló akaratának megfelelően a Szolgáltatás keretében, a kereskedő
Webáruházában indított, meghatározott Belépőjegyek megvásárlására irányuló folyamat,
amely során egyértelműen rögzítésre kerül a megvásárlandó Belépőjegyek pontos mibenléte
(Rendezvény, árkategória, jegyár, kedvezmény), a választott fizetési és jegyátvételi mód,
illetve a Vásárlóra vonatkozó adatok, a megfizetett Belépőjegy értéke, illetve az alkalmazott
egyéb díjak.
Belépőjegy értéke
A Belépőjegyen feltüntetett, a Részvételi díjat és Jegykiállítási díjat is tartalmazó, Általános
Forgalmi Adóval növelt végfelhasználói ellenérték.
Tranzakciós díj
A Kereskedő Webáruházában meghatározott rendezvényekre vonatkozóan sikeresen
lebonyolított vásárlási tranzakciók után felszámolt díj, amelyet a Kereskedő jegyvásárlási
tranzakciónkként, a Belépőjegyeken feltüntetett árakon és díjakon felül, attól elkülönítve és
mint saját szolgáltatást számít fel a Vásárlóval szemben.
Jegykiállítási- vagy szolgáltatási díj
A Belépőjegy értékében benne foglalt, de a jegyen külön nevesített bármely díjtétel, vagy a
Belépőjegy értékben külön nem, de a vásárlási folyamat során külön, a Belépőjegy értékétől
elkülönülten feltüntetett díjtétel, amely a jegy előállításának díját részben vagy egészben
tartalmazza.
Szolgáltatás igénybevételéről szóló szerződés
A Szolgáltatás használatával a Kereskedő és a Vásárló között elektronikus úton létrejött,
írásba foglaltnak minősülő, iktatásra kerülő, és a Vásárló által a későbbiek folyamán is
hozzáférhető szerződés, amelyben a Vásárló kijelenti, hogy a Rendezvényre való bejutás
(Belépőjegyek megvásárlása) céljából igénybe kívánja venni a Szolgáltatást.
Felhasználói e-mail cím
A Szolgáltatást igénybe vevő Vásárlóhoz rendelt, a Vásárló által megadott e-mail cím,
amellyel a Vásárló azonosítása a Kereskedő által elvégezhető, amelyen keresztül a Vásárlóval
való kapcsolattartás kezdeményezhető és kizárólagosan bonyolítható, és amely alkalmas a
Vásárló egyértelmű azonosítására, valamint megkülönböztetésére a Szolgáltatás többi
felhasználójától.
Harmadik személyek
A Kereskedőn és a Vásárlón kívüli magán- és jogi személyek.
Fizetési szolgáltató
A Kereskedő által igénybe vett pénzügyi szolgáltató, amelyen keresztül Vásárló az online
fizetést bonyolítja.
Számlázási szolgáltató
A Kereskedő által igénybe vett szolgáltató, amely a Vásárló felé a hatályos jogszabályoknak
megfelelő pénzügyi bizonylat kiállítását bonyolítja.
Jegyvisszaváltás
Az a folyamat, amely során a Rendezvényben beállt változás okán Rendezvényszervező
részben vagy egészben visszatéríti a megfizetett Részvételi díjat kifejezetten a Vásárló
számára.
Kereskedő általi Jegyvisszaváltás
Olyan Jegyvisszaváltási folyamat, amelyet Rendezvényszervező utasításai és jognyilatkozatai
alapján, külön erre irányuló megbízás mellett Kereskedő folytat le.
Ptk.
Magyarország Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény
Btk.
Magyarország 2012. évi C. törvénye a Büntető Törvénykönyvről
Jogtulajdonos
A Szolgáltatás, vagy a Szolgáltatás nyújtójához, illetve a Rendezvény, vagy a Rendezvényhez
köthető bármely nemű képi, hangzó, vagy írott szellemi termék, anyag szerzői, illetve előadói
jogokat tulajdonló jogi személy.
Elektronikus számla
Az elektronikus számla egy olyan számla, ami elektronikus jelek formájában tartalmazza a
számla adatokat. Az elektronikus számla csak elektronikus formában állítható ki, továbbítható
és tárolható, annak papír alapú módozata eredeti hiteles dokumentumként nem használható.
Érvénytelen fizetési eszköz
Bármely olyan fizetési eszköz (készpénz vagy készpénz helyettesítő megoldás – akár
bankkártya is) amely használatának következtében a Kereskedő a Belépőjegyek értékéhez,
és/vagy az általa nyújtott szolgáltatás(ok) ellenértékéhez nem férhet hozzá, és/vagy az
elszámoló által visszavonásra kerül, és/vagy fizetéshez nem használhatja fel. Ide tartozik
különösen, de nem kizárólag a jogosulatlanul használt bankkártya, nem eredeti készpénz,
vagy duplikált utalvány, vagy olyan kupon, melynek az ellenértéke a kupon kibocsátója felé
nem került megfizetésre vagy az utóbb visszavonásra került.
Érvénytelen Belépőjegy
Olyan Belépőjegy, vagy a Belépőjegy funkcionalitását helyettesíteni szánt dokumentum vagy
megoldás, amely a Rendezvény látogatására nem jogosít.
III. REGISZTRÁCIÓ A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELE SORÁN
1. A Vásárló a Szolgáltatás használatának önkéntes megkezdésével és ezzel a
Szolgáltatás igénybevételéről szóló szerződés elektronikus úton való megkötésével
veheti igénybe. A Szolgáltatás használatának megkezdése nem kötött előzetes
regisztrációhoz. Vásárló lehet minden 18. életévét betöltött, teljesen cselekvőképes
nagykorú, továbbá korlátozottan cselekvőképes kiskorú és cselekvőképességében
részlegesen korlátozott nagykorú személy, aki forint alapú elszámolásra alkalmas
fizetési eszközzel rendelkező természetes személy.
2. A Vásárlási tranzakció során a tranzakció véglegesítéséhez szükség van bizonyos
személyes adatok bekérésére a Vásárlótól, amely között a Vásárló Felhasználói e-mail
címe is megtalálható. A Vásárlási Tranzakció véglegesítéséhez valamennyi,
kötelezően kitöltendő adatot rögzíteni kell, mindamellett a Vásárlási Tranzakció ezen
a ponton még következmények nélkül megszakítható, az adatok megadása ezért
önkéntes. Sikeres Vásárlási Tranzakció után a Vásárló számára automatikusan készül
el a személyes regisztrációs fiókja, amely beazonosítása külön felhasználónév nélkül,
a Felhasználói e-mail fiók alapján történik.
3. Kereskedő fenntartja magának a jogot, hogy a regisztrációt indokolt esetben
visszautasítsa, vagy bármikor, átmenetileg vagy véglegesen visszavonja, így
különösen
a. valótlan vagy hiányos adatok megadása; illetve
b. a Kereskedő, a Rendezvényszervező vagy más felhasználók személyes
adataival, a Szolgáltatás rendszerével, vagy a Belépőjegyekkel történő
bármilyen visszaélés esetén
c. a Vásárló a III/1. pont alapján nem jogosult szerződéskötésre.
4. Az első sikeres Vásárlási Tranzakció után a személyes regisztrációs fiók a
Webáruházon keresztül érhető el. Az első bejelentkezés alkalmával a Vásárló köteles
saját jelszót beállítani a fiókhoz, amelyet Kereskedő közreműködése nélkül maga
választ. Kereskedő kifejezetten ajánlja, hogy a Vásárló rendszeresen módosítsa a
jelszavát, és azt senkinek ne adja át, mások által hozzáférhető helyen ne tárolja. A
jelszóváltoztatásról a Kereskedő rendszere automatikus visszaigazolást küld
e-mailben. Amennyiben a Vásárló jelszavát elfelejti vagy elveszíti, új jelszavát a
Szolgáltatáson belül új jelszó kérésével tudja beállítani.
5. A Vásárló a regisztráció során megadott személyes adatait a személyes regisztrációs
fiókján keresztül módosíthatja. A Vásárló köteles az adataiban bekövetkezett
változásokat a változás bekövetkeztéről számított legfeljebb nyolc (8) napon belül
módosítani.
6. Kereskedő jogosult az utolsó sikeres Vásárlási Tranzakció után tizennyolc (18)
hónappal, a Vásárló előzetes értesítése nélkül a személyes regisztrációs fiókot törölni.
IV. A SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSA
1. A Kereskedő kötelezettsége a fentiekben meghatározott jegyértékesítési Szolgáltatás
nyújtása a Vásárló részére a jelen ÁSZF rendelkezései szerint.
2. A Szolgáltatás igénybevételének tárgyi feltétele, hogy a Vásárló rendelkezzen internet
hozzáféréssel és működő e-mail postafiókkal.
3. Jelen ÁSZF alapján a Kereskedő Internetes áruházában vagy áruházaiban biztosítja a
Belépőjegyek megvásárlását, illetve a Belépőjegyek ellenértékének kifizetésének
lehetővé tételét.
4. A vásárlás pontos menetéről, a vásárlást lépésről lépésre bemutatva Kereskedő a
Webáruházban részletes tájékoztatást nyújt.
5. A Vásárló a Szolgáltatást előzetes regisztráció nélkül tudja igénybe venni. A Vásárló a
Webáruházban kiválasztott mennyiségű Belépőjegyet megvásárlás céljára a kosarába
helyezheti. Adott Belépőjegy kosárba helyezése nem kötelezi a Vásárlót annak
megvásárlására, mindamellett a Vásárlási Tranzakció élettartama alatt a kiválasztott
Belépőjegyek a Vásárló számára vannak fenntartva. Amennyiben a Vásárló mégsem
kívánja megvásárolni a kiválasztott Belépőjegyet, akkor azt a kosarából bármikor
kiveheti, vagy akár az egész kosár tartalmát is törölheti. Amennyiben az adott
rendezvénynél az elérhető, a Vásárlónak lehetősége van a megvásárlásra szánt helyet
pontosan megjelölnie a virtuálisan megjelenő ülésrenden. Az ülésrend segíti a
rendezvény helyszínén belüli tájékozódást és mutatja a különböző helyek,
jegyárkategóriák egymáshoz és az előadótérhez képesti helyzetét, mindamellett nem
méretezett, sokszor a jobb grafikai megjelenítés érdekében a valósághoz képest
némileg eltérő módon kerül ábrázolásra. Az ebből fakadó felelősségét a Kereskedő
kizárja.
6. Egyes Rendezvények esetén lehetőség van ún. automatikus helykiválasztásra. Ilyen
esetben a Szolgáltatás a Vásárló által megjelölt jegyárkategórián belül a lehető legjobb
helyeket ajánlja fel megvásárlásra oly módon, hogy a színpadtól, vagy egyéb
Kereskedő által beállított fókuszpontoktól légvonalban mért legkisebb távolságra lévő
szabad helyek kerülnek kiválasztása. Bár az automatikus kiválasztás algoritmusok
szerint történik, a hely megítélése szubjektív, ezért Vásárló a felajánlott helyeket a
Vásárlási Tranzakció véglegesítése előtt tetszőlegesen módosíthatja. Amennyiben az
automatikus helyek elfogadásra kerülnek, az elfogadott helyekkel szemben minőségi
kifogás nem emelhető.
7. A Belépőjegyek megvásárlására azok kosárba helyezésével, majd a FIZETÉS gombra
történő kattintással nyílik lehetőség. A különböző szállítási és fizetési módok egymás
függvényében, illetve Rendezvényenként változik. A Vásárló számára mindig csak
azok a szállítási és fizetési módok érhetők el, amelyek kombinációja az adott
Rendezvény esetén a Rendezvény szervezője vagy Kereskedő által engedélyezett
(mely történhet akár időszakosan, vagy valamely akcióhoz kapcsolódóan is). A
kiválasztott kézbesítési módnak megfelelően további Vásárlói adatok megadása lehet
szükséges.
8. A Belépőjegy(ek) kosárba helyezésével létrejövő Vásárlási Tranzakció sikeres
befejezéséhez Vásárlónak meghatározott idő áll rendelkezésére. A hátralévő időről a
tranzakció során Vásárló folyamatos tájékoztatást kap. A vásárlásra megadott idő
lejárta előtt a Vásárlási Tranzakciót sikeresen ki kell fizetni (oly módon, hogy
amennyiben a fizetési autorizálást külső Fizetési szolgáltató végzi, úgy a fizetésről
Kereskedő ettől a külső szolgáltatótól pozitív, fizetést megerősítő válaszüzenetet
kapjon). Amennyiben a Vásárlási Tranzakció a megadott határidőn belül nem zárul
sikeres fizetéssel, úgy a Vásárlási Tranzakció és vele a kosár automatikusan törlésre
kerül, a kosárban lévő Belépőjegy(ek) pedig újra szabadon értékesíthetővé válnak.
Kereskedő a továbbiakban a Belépőjegy(ek) Vásárló számára történő biztosítására
nem vállal kötelezettséget, kivéve, ha ugyanazon Belépőjegy(ek)re Vásárló új
Vásárlási Tranzakciót kezdeményez – amennyiben az még lehetséges.
9. Vásárló köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy a Vásárlási Tranzakciót a
tőle telhető legrövidebb időn belül véglegesítse és lezárja.
10. A kiválasztott szállítási és fizetési módok addíciós költségekkel járhatnak. Vásárló
tudomásul veszi, hogy ezeket a költségeket, együtt a rendelésben szereplő valamennyi
Belépőjegy vételárával és már alkalmazott díjakkal együtt ki kell egyenlítenie, mielőtt
a Belépőjegyek bármelyikét átvehetné.
11. A Szolgáltatás honlapján az egyes Belépőjegyek mellett feltüntetett árak a Belépőjegy
értékének megfelelő vételárat tükrözik. A Vásárló által ténylegesen fizetendő végső
összeg a választott szállítási és fizetési módok, illetve az alkalmazott Jegykiállítási-,
szolgáltatási-, és egyéb alkalmazott díjak függvényében változhat.
12. Bizonyos Belépőjegyek csak bizonyos csoportok számára használhatók fel
(továbbiakban Speciális Belépőjegyek, példaként ilyen Speciális Belépőjegy a
kerekesszékes Látogatók számára kiállított Belépőjegy, vagy korhatáros, például 4 év
alatti gyermekek számára kiállított Belépőjegyek, szakmai Belépőjegyek, vagy a
támogatói Belépőjegyek). Kereskedő a vásárlás folyamán nem vizsgálja azt a tényt,
hogy a Vásárló önmaga jogosult-e a Speciális Belépőjegy megvásárlására, erre sem
lehetősége, sem jogosultsága nincs. A Kereskedőt nem terheli semmi nemű felelősség
amiatt, ha a Látogató olyan Speciális Belépőjeggyel kísérli meg a Rendezvényre
történő belépést, amelyhez nem rendelkezik a megfelelő jogosítványokkal, ezért a
Rendezvényszervező, illetve az adott Rendezvényszervező megbízásából a
Rendezvény helyszínén közreműködő személyzet, biztonsági szolgálat tőle a belépést
megtagadja, vagy ebből az összeférhetetlenségből bármilyen hátránya származik.
13. E-ticket vásárlása esetén a vételár csak és kizárólag bankkártyás fizetési módon
egyenlíthető ki. A fizetés sikerességének Fizetési szolgáltató általi visszaigazolása
után Kereskedő a vásárlás folyamán megadott Felhasználói e-mail címre küldi ki a
Belépőjegy€k eléréséhez és digitális letöltéséhez szükséges egyedi webcímet, ahonnan
a Belépőjegy(ek) PDF formátumban tölthető(k) le. Az E-ticketet a Vásárló köteles
saját maga által kinyomtatva a Rendezvényre magával hozni és azt ellenőrzésre olyan
minőségben bemutatni, hogy a rajta szereplő egyedi azonosítók digitális eszközökkel
olvashatóak legyenek. A Kereskedő nem vállal felelőséget a belépés meghiúsulásáért
abban az esetben, ha a Vásárló a jegyet nem kinyomtatva, hanem saját digitális
eszközének képernyőjén mutatja fel, és az a beléptetésnél nem olvasható.
14. A Vásárlási Tranzakció utolsó lépcsőjeként Kereskedő e-mailben értesíti a Vásárlót a
Vásárlási Tranzakció befogadásának sikerességéről. A Vásárlási Tranzakció akkor
tekinthető véglegesítettnek, amikor Vásárló számára ez a visszaigazoló e-mail
hozzáférhetővé válik.
15. A megvásárolt Belépőjegy (ide nem értve az E-Ticketet) digitális és/vagy analóg
biztonsági megoldásokat tartalmaznak, amelyek technológiája védi a Belépőjegyet a
hamisítás, sokszorosítás, reprodukálás, másolás vagy utánzás ellen. Vásárló a
Belépőjegy megvásárlásával kötelezi magát arra, hogy a Belépőjegyet kizárólag a
Rendezvényre történő belépésre használja, annak biztonsági megoldásait lemásolni,
leutánozni, reprodukálni nem próbálja, és tudomásul veszi, hogy a Belépőjegyek
annak rendeltetésétől eltérő módon való felhasználása, másolása, utánzása,
reprodukálása polgári jogi vagy büntetőjogi felelősséget vonhat maga után. A
Kereskedő, vagy az adott Rendezvényszervező, illetve az előzőek megbízásából a
Rendezvény helyszínén közreműködő személyzet, biztonsági szolgálat ellenőrizheti,
hogy a Vásárló eredeti Belépőjeggyel rendelkezik-e. Amennyiben a Belépőjegyen a
biztonsági jelek sérültek, hiányosak, olvashatatlanok, azokon szándékos rongálás jeleit
vélik felfedezni, vagy azokat reprodukáltnak, másoltnak ítélik meg, a Belépőjegy
felmutatójától a Rendezvényre történő belépést megtagadható, illetve felszólítható a
Rendezvénynek otthont adó helyszín területének elhagyására. Az ilyen indoklással
történt kitiltás miatt sem Birtokos, sem Vásárló semmilyen kártérítési igénnyel nem
léphet fel Kereskedővel szemben.
16. A Belépőjegy érvényességének felétele annak vételárának, illetve a hozzá kapcsolódó
szolgáltatási díjak Kereskedő számára történő végleges és a pénzügyi szolgáltatón
keresztül vissza nem igényelt vagy vissza nem téríttetett megfizetése. Ennek
megfelelően amennyiben a Belépőjegyet Érvénytelen fizetési eszközzel vásárolták és
utóbb a Fizetési szolgáltató, vagy bármely elszámoló tájékoztatása alapján a
Kereskedő a jegy vételárához nem férhet hozzá, vagy azt a Kereskedőtől
későbbiekben visszavonja, Kereskedő az érintett jegyeket érvényteleníti, azok a
továbbiakban a Rendezvény látogatására nem jogosítanak. Amennyiben a Rendezvény
megkezdése elött erre lehetőség van, a Kereskedő a Belépőjegyeket az értékesítési
csatornáin újra értékesíthetővé teszi, továbbá az ügy kivizsgálása érdekében
rendőrségi eljárást indít. Ilyen esetekben a Vásárló vagy a Belépőjegyeket felhasználni
szándékozó Birtokos kártérítéssel vagy bármely más anyagi vagy nem anyagi igénnyel
a Kereskedővel szemben nem léphet fel, függetlenül attól, hogy a Belépőjegy(ek)hez
közvetlenül a Kereskedőtől jutott hozzá, vagy valamely nem hivatalos forrásból (pl.
magánszemély, vagy más nem hivatalos másodlagos beszerzési forrásból) még akkor
sem, ha ő maga, mint Birtokos a Belépőjegyért érvényes módon (akár készpénzzel)
fizetett. Amennyiben a Vásárló az általa érvénytelen fizetési eszközzel vásárolt jegyet
fel kívánja használni vagy azt tovább értékesíti, úgy az értékhatártól függően
szabálysértést vagy bűncselekményt követ el.
17. Kereskedő fenntartja magának a jogot, hogy bármikor, előzetes bejelentés és/vagy
meghirdetett határidő nélkül megváltoztassa a Belépőjegyek vételárát, illetve saját
szolgáltatásainak díját, ide nem értve a már megkezdett Vásárlási Tranzakcióban
alkalmazott Belépőjegy árakat és egyéb alkalmazott szolgáltatási-, fizetési- és
szállítási díjakat.
18. A Vásárló, illetve általánosságban a Szolgáltatást felhasználó nem sértheti meg, illetve
nem kísérelheti meg megsérteni a Szolgáltatás honlapjának, illetve az alkalmazott
mögöttes technológiák biztonságát, ideértve különösen az alábbi eseteket:
a. hozzáférés a nem a Vásárló számára szánt adatokhoz vagy bejelentkezés olyan
felhasználónévvel, amelyre a Vásárló nem jogosult;
b. megkísérelni a rendszer vagy a hálózat sebezhetőségének vizsgálatát,
kémlelését vagy tesztelését, vagy megfelelő felhatalmazás nélkül megsérteni a
rendszer biztonságát vagy jogosultság-ellenőrző intézkedéseit;
c. kísérlet bármely felhasználó, host vagy hálózat számára nyújtott
szolgáltatásokba való beavatkozásba, illetve azok megzavarásába, a teljesség
igénye nélkül ideértve a következőket: vírus elhelyezése a honlapon, a honlap
túlterelése (overloading), elárasztása (flooding), spammelése, levelekkel való
bombázása vagy összeomlasztása (crashing);
d. nem kívánt e-mailek (spam) küldése, ideértve termékek vagy szolgáltatások
propagálását és/vagy hirdetését;
e. bármely TCP/IP csomag fejezetének vagy a fejezetben lévő információ
bármely részének meghamisítása bármiféle e-mail vagy hírcsoport postázása
során.
A rendszer vagy a hálózat biztonságának megsértése polgári vagy büntetőjogi
konzekvenciákat vonhat maga után. A Vásárló beleegyezik abba, hogy nem használ
semmilyen olyan eszközt, szoftvert vagy eljárást, amellyel megzavarja vagy megkísérli
megzavarni a Szolgáltatás rendeltetésszerű működését, vagy bármely, a Szolgáltatás
honlapján folytatandó tevékenységet.
19. A Szolgáltatást érintő információk, felvilágosítások megadására, illetve az ilyen
jellegű reklamációk kezelésére a Kereskedő telefonos, valamint elektronikus
ügyfélszolgálatot működtet a ) fejezetben részletezett módon és csatornákon.
V. AZ ÁSZF HATÁLYA
1. Az ÁSZF hatálya a Kereskedőre, valamint a Vásárlóra terjed ki. A Kereskedő és a
Rendezvényszervezők, valamint a Birtokos/Látogató és a Rendezvényszervező közötti
jogviszony feltételeit külön szerződések tartalmazzák. Az ÁSZF hatálya nem terjed ki
a Fizetési- és Számlázási szolgáltatókra, a fizetést bonyolító bankokra vagy egyéb
pénzintézetekre, utalvány elfogadó társaságokra, illetve a szállítást végző
szolgáltatókra.
2. A Kereskedő és a Vásárló közötti jogviszony akkor jön létre, amikor a Vásárló a
Szolgáltatás jelen ÁSZF-jét a Vásárlási Tranzakció bonyolítása során elfogadja.
3. A Kereskedő és a Vásárló közötti jogviszony szigorúan és kizárólag a Belépőjegyek
értékesítésére korlátozódik, és nem vonatkozik a Belépőjeggyel igénybe venni kívánt
szolgáltatásra. Kereskedő nem vállal semmilyen felelősséget a megvásárolt
Belépőjeggyel látogatott Rendezvény, illetve az azon fellépő művészek, sportolók,
artisták, az előadás minősége, lebonyolítása, kvalitása, megvalósulása kapcsán.
Ugyanígy nem felel a Kereskedő a Rendezvényen történt eseményekkel kapcsolatban
(pl. rendbontás, a választott ülőhely foglaltsága – ide nem értve azt az esetet, ha
ugyanarra a helyre két jegy szól –, a kiszolgáló személyzet udvariassága, parkolási
nehézségek stb.), A Rendezvényen való részvétel, illetve másik oldalról a Rendezvény
lebonyolítása kapcsán jogviszony és szolgáltatási kötelezettség a Belépőjegyet
felmutató Birtokos és Látogató, illetve a Rendezvény szervezője között jön létre. Ezt a
jogviszonyt a Rendezvény, illetve a Rendezvényszervező hivatalos honlapján található
szabályzatok határozzák meg. Vásárló tisztában van vele és elfogadja, hogy e
szabályzatok megismerésének kötelezettsége őt terheli, és a Kereskedőt akkor sem
terheli felelősség, ha ilyen szabályzatot a Rendezvényszervező nem tesz közzé.
4. Az ÁSZF határozatlan időre szól.
5. Az ÁSZF módosításának esetén a Kereskedő a Vásárlót a változások a Szolgáltatás
weboldalán történő közzététele útján értesíti, a módosítás a közzététellel válik
hatályossá, kivéve a VI/7 pontban írt eseteket.
6. Adott Vásárlási Tranzakcióra, illetve az abból származó Belépőjegyekre a vásárláskor
hatályos ÁSZF rendelkezései az irányadóak.
7. Kereskedő jogosult az ÁSZF változásait a közzétételt megelőzően is alkalmazni, ha az
ÁSZF módosítása valamely, a Kereskedő adataiban bekövetkezett változás, a
Szolgáltatás új honlapokra való kiterjesztése, új kézbesítési vagy fizetési mód
bevezetése vagy meglévő szolgáltatás díjának változása miatt válik szükségessé,
illetve, ha a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó egyéb feltételeket
nem érinti.
VI. A JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE, A VÁSÁRLÁSI TRANZAKCIÓ LEMONDÁSA
1. Vásárló bármikor jogosult olyan tartalmú nyilatkozatot tenni a Kereskedő felé, hogy a
Szolgáltatást a jövőben nem kívánja igénybe venni. Ebben az esetben a Kereskedő
haladéktalanul megszünteti a Vásárló regisztrációs fiókját.
2. A Vásárló a Kereskedő súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal
felmondani a jogviszonyt, amennyiben a Vásárló előzetes írásbeli felszólítása ellenére
a Kereskedő tizenöt (15) napon belül szerződésszegését nem orvosolja. A Szolgáltatás
keretében megvásárolt Belépőjegy felhasználhatóságát (a jelen ÁSZF-ben foglalt
érvényességi korlátokon kívül) Vásárló előző és jelen pont szerinti felmondása
semmiben nem befolyásolja.
3. Kereskedő a jogviszonyt jogosult azonnali hatállyal felmondani és a regisztrációs
fiókot letiltani (a Vásárló értesítése nélkül is), amennyiben a Vásárló a ) fejezet 18.
pontban foglaltak szerint jár el (ideértve az eljárás Kereskedő szerinti vélelmezését is),
illetve amennyiben Kereskedő úgy ítéli meg, hogy a regisztrációs fiókkal, illetve a
Vásárló Belépőjegyeivel kapcsolatban visszaélés gyanús eset történt, beleértve a
fizetés során elkövetett visszaéléseket is. Ebben az esetben, amennyiben Kereskedő
úgy ítéli meg, hogy az a Vásárló magatartása miatt szükséges, Kereskedő jogosult a
Szolgáltatás keretében már megvásárolt, de még fel nem használt Belépőjegyeket
érvényteleníteni. Az érvénytelenítésről Kereskedő e-mailben tájékoztatja Vásárlót.
4. Kereskedő rendes felmondással harminc (30) napos határidővel felmondhatja a
jogviszonyt a Vásárló értesítése mellett. Rendes felmondás mellett, kizárólag a
felmondás okán a Szolgáltatás használata során kiállított Belépőjegyek Kereskedő
általi érvénytelenítésére nincs mód.
5. A Vásárlási Tranzakció annak véglegesítése előtt bármikor, következmények nélkül
megszakítható.
6. A Vásárlási Tranzakció sikeres fizetése, véglegesítése illetve a Belépőjegyek kiállítása
és Vásárló számára történő átadása, illetve E-Ticket vásárlása esetén a Belépőjegy
elérhetőségét tartalmazó URL Vásárló Felhasználói e-mail címre történő megküldése
után (függetlenül attól, hogy a Belépőjegy ténylegesen letöltésre került-e) a
tranzakcióban érintett Belépőjegyek visszaváltásáról, azaz a Részvételi díj Vásárlónak
történő visszatérítéséről, eltekintve jelen ÁSZF ) fejezet 20. pontjában írt esetet
kizárólag a Belépőjeggyel érintett Rendezvény Rendezvényszervezője jogosult
rendelkezni.
7. Kereskedő a Vásárlási Tranzakció véglegesítése után, egyezően Vásárló akaratával a
Belépőjegy kiállítási szolgáltatást haladéktalanul megkezdi, a Belépőjegyeket kiállítja,
azokat Vásárló számára azonnal, de a lehető legrövidebb időn belül elérhetővé teszi. A
Belépőjegyek kiállítása után Vásárlót a 45/2014. (II.26.) kormányrendelet 29. §. (1)
bekezdés l) pontja alapján a Belépőjegy értékesítési szolgáltatás igénybevételétől való,
a fenti jogszabály 20. § szerinti elállási jog nem illeti meg.
VII. A SZOLGÁLTATÁS DÍJA, BIZONYLATOLÁS MÓDJA
1. Vásárló vállalja, hogy a Szolgáltatás révén megvásárolt minden fizetős Szolgáltatásért,
Belépőjegyért fizet, függetlenül a Belépőjegy későbbi felhasználásától, illetve a
felhasználó személyétől. A Kereskedő a Vásárló által választott fizetési mód szerint
számlát (lásd: e fejezet 4. pont) állít ki minden vásárlásról. A Vásárló felelősséget
vállal azért, hogy az általa a számlázáshoz megadott adatok minden tekintetben
helytállóak, illetve minden díjat kellő időben megfizet.
2. A Részvételi Díj meghatározása kizárólagosan az adott Rendezvényszervező
hatáskörébe tartozik. A Belépőjegy ára bizonyos esetekben magában foglalja
Kereskedő értékesítési díjának részét vagy egészét, amely díjak abban az esetben, ha
azt közvetlenül Vásárló fizeti meg Kereskedő felé, a Belépőjegyen külön tételként is
feltüntetésre kerülnek. Amennyiben Kereskedő díjait nem Vásárló, hanem a
Rendezvényszervező fizeti meg, úgy ezek a díjak külön nem kerülnek feltüntetésre a
Belépőjegyen. A Belépőjegy értékén felül kell megfizetnie ugyanakkor a Vásárlónak a
webáruházi vásárlás során felszámításra kerülő minden olyan további, Belépőjegyhez
és/vagy Vásárlási Tranzakcióhoz kapcsolódó díjat (feltéve, hogy ilyen díjak a
Rendezvény kapcsán meghatározásra kerültek), amely a Belépőjegyen nem, de a
Vásárlási Tranzakció során nevesítésre kerülnek (saját szolgáltatás). A tranzakciós díj
összege, valamint a jegykiállítási díj a webáruházban történő vásárlás esetén a
Kosárban elhelyezett Belépőjegyek mellett kerülnek feltüntetésre, azoknál a
Rendezvényeknél, amelyeknél egyébként ezek a díjtételek felszámításra kerülnek. A
tranzakciós- és jegykiállítási díj alkalmazásáról és mértékéről a Kereskedő jogosult
dönteni akár rendezvényenként vagy jegytípusonként is.
3. Vásárló a Vásárlási Tranzakció értékének kiegyenlítésére az alábbi fizetési módokat
veheti igénybe:
a. Online bankkártyás fizetés Fizetési szolgáltatón keresztül, a Szolgáltatás
honlapján megjelölt kártyatípusok használatával, illetve a szintén ott megjelölt
Fizetési szolgáltatón keresztül. A fizetés teljes egészében Kereskedőtől
elkülönülve, a Fizetési szolgáltató szolgáltatásán belül valósul meg, az ottani
folyamatokra, gyűjtött vagy keletkezett adatokra (ide értve különösen, de nem
kizárólagosan a fizetéshez használt bankkártyák adatait, a fizetést végző
személyét, a használt technológiai megoldások által generált adatokat, az
alkalmazott biztonsági megoldásokat, a banki autorizálás és elszámolás
folyamatának egészét, az ezek során keletkező belső adatokat, azonosítókat)
Kereskedő nem lát rá, azzal kapcsolatban adatot (ide nem értve a fizetési
tranzakció sikerességét vagy sikertelenségét mint bináris véginformációt)
adatot közvetlenül és automatikusan a Fizetési szolgáltatótól nem kap és nem
kér.
b. Készpénz. Kereskedő székhelyén működő jegypénztárban történő személyes
jegyvásárlás esetén.
4. Kereskedő a vásárlásról a Számlázási szolgáltatón keresztül elektronikus számlát állít
ki a Vásárló által megadott vevői adatokkal, amely számla azonosan tartalmazza a
megfizetett Részvételi díjakat, illetve Kereskedő saját díjait. A számla
a. Online fizetés esetén a sikeres fizetést követő legkésőbb nyolc (8) napon belül
a Számlázási szolgáltató a Vásárló Felhasználói e-mail címére megküldött
e-mailben található mellékleteként küldi meg. A megküldés után kizárólag
Vásárló felel a Számla megfelelő kezeléséért.
b. Készpénzes fizetés esetén a jegyvásárlás időpontjában.
5. A számla kiállítása után a számla pótlása, a számlán megadott vevői adatok
módosítása díjköteles, amely díjakat jelen ÁSZF A Melléklete tartalmazza.
Vásárló kifejezetten tudomásul veszi, hogy a vásárlása során keletkező pénzügyi
bizonylat közte és a Kereskedő között nem keletkeztet automatikusan a Kereskedő saját
szolgáltatásán túli bármilyen szolgáltatási vagy bármilyen egyéb jogviszonyt. Így a
kereskedő a számla kiállításával kizárólag a jegy értékesítésével, kiállításával,
kifizetésével és a Vásárló részére történő hozzáféréssel kapcsolatos szolgáltatások
megtörténtét és kifizetését ismeri el, ezzel nem válik a Rendezvénnyel, annak
elmaradásával, elhalasztásával vegy meghiúsulásával összefüggő (jog)vitákban akár a
Vásárló, akár a Rendezvényszervező megbízottjává. A számla alapján a Vásárló nem
hivatkozhat a fent leírtakra, az ilyen igényeit a számla kiállításától függetlenül a
Rendezvényszervezővel szemben érvényesítheti. A Rendezvényszervező neve és
adószáma szerepel a Belépőjegyen.
VIII. AZ ÁTVÉTEL MÓDJA
1. Kereskedő a Szolgáltatás nyújtása során többféle módot is biztosíthat a Vásárlónak a
megvásárolt Belépőjegy átvételéhez. Ezek az átvételi módok Rendezvényenként,
Árkategóriánkként, Fizetési módozatonként változók lehetnek.
2. Kereskedő fenntartja magának a jogot az átvételi módok azonnali, külön értesítés
nélküli megváltoztatására. Az átvételi mód módosítására már megkezdett Vásárlási
Tranzakciók esetében nincs lehetőség.
3. Az átvétel módja szerinti értelmezésben Rendezvény alatt a Vásárlási Tranzakcióban
található belépőjegyekhez tartozó Rendezvények közül az időben legkorábbi
Rendezvényt kell érteni.
4. Az átvétel módja a következők lehetnek:
a. Személyes jegyátvétel
b. E-ticket
5. Személyesen történő átvételére abban az esetben van lehetőség, ha Vásárló a Vásárlási
Tranzakció vételárát Bankkártyával fizeti meg. Az átvétel helye a következők szerint
biztosított:
a. A személyes átvétellel vásárolt jegyek a rendezvény helyszínén üzemeltetett
pénztárban (feltéve, hogy ilyen pénztár a helyszínen üzemel) a rendezvényt
megelőző munkanaptól vehetők át nyitvatartási időben. Amennyiben a
helyszínen állandó pénztár nem üzemel, úgy a rendezvény napján a helyszínen
a kapunyitást megelőző negyedik (4.) órától vehetők át.
b. Kereskedő biztosíthat átvételi lehetőséget a fentieknél korábbi időpontban is.
Ezen lehetőséget Kereskedő a Szolgáltatás weboldalán teszi közzé.
6. Személyes átvételre a Vásárló a beazonosításra alkalmas igazolvány felmutatásával,
vagy meghatalmazott útján két tanúval igazolt írásbeli meghatalmazással (a tanúk
nevének és címének olvashatóan kell szerepelnie). A Belépőjegyek átadása az átvételi
jegyzékben rögzített aláírás után történik meg.
7. E-ticket vásárlása esetén, Kereskedő a sikeres és megfizetett Vásárlási Tranzakció
után e-mailt küld Vásárló Felhasználói e-mail címére, amely e-mail tartalmazza a
Belépőjegyek letöltési linkjét, ahonnan a belépőjegy PDF formátumban tölthető le.
Vásárlónak, eltekintve attól az esettől, amikor Kereskedő ezt a hozzáférést korlátozza,
lehetősége van a regisztrációs fiókjából korlátozás nélkül letölteni a PDF állományt a
saját számítógépére, és azt ott tárolni. E-ticket esetében a Belépőjegy átvettnek
tekintendő, amint Kereskedő a letöltési linket tartalmazó e-mailt megküldte Vásárló
Felhasználói e-mail címére, függetlenül attól, hogy Vásárló ezt az emailt
megnyitotta-e, illetve, hogy a letöltést ténylegesen végrehajtotta-e. Mivel a link
birtokában az E-Ticket korlátozás nélkül nyomtatható, a link biztonságos helyen való
tárolása a Vásárló kötelezettsége és felelőssége. A Rendezvény helyszínére történő
bejutás esetén az első E-Ticket felhasználását követően a jegy nem használható fel
újra, így az esetleges többi kinyomtatott vagy lementett E-ticket már érvénytelen lesz.
8. Amennyiben Kereskedő a Vásárló szándékának megfelelően rendben előkészítette a
Belépőjegyeket átadásra, a Vásárló köteles azokat átvenni. A Kereskedő nem tehető
felelőssé az átvétel (letöltés) elmulasztásáért, a Belépőjegyek utólagos visszaváltására,
a Belépőjegyek árának visszatérítésére pusztán az átvétel elmulasztása, vagy
megtagadása okán nem kötelezhető.
IX. SZAVATOSSÁG, FELELŐSSÉG, KORLÁTOZÁS
1. A Kereskedő szavatolja, hogy a Szolgáltatás a jogviszony hatálybalépésének napjától
működőképes.
2. A Kereskedő minden ésszerű erőfeszítést megtesz a Szolgáltatás hatékonyságának és
folyamatosságának biztosítása érdekében, de nem felel azokért a veszteségekért, vagy
bármiféle vélt vagy valós kárért, amelyeket a Szolgáltatás meghibásodása, az
optimálistól eltérő működése, lassulása, vagy egyéb elégtelensége okozott. Vásárló
tudomásul veszi, hogy a folyamatos üzemelés a Kereskedő előzetes tudta és szándéka
ellenére is megszakadhat. A Kereskedő ennek megfelelően nem garantálja a
Szolgáltatás és/vagy a kapcsolódó honlap hibamentes és zavartalan működését,
illetőleg, hogy a Szolgáltatáshoz való hozzáférés folyamatos vagy hibamentes lesz.
Ilyenkor a Kereskedő mindent megtesz annak érdekében, hogy a Szolgáltatás mielőbb
újra elérhető legyen, de időbeli garanciát nem vállal a teljes vagy részleges
helyreállítás tekintetében.
3. A Kereskedő mindent megtesz a gyors adatcsere érdekében, de nem vállal garanciát az
információ késéséért vagy esetleges elvesztéséért. A honlap, illetve az ott elérhető
információk, dokumentációk, vagy más írott anyagok hozzáféréséből, illetve azok
közvetett vagy közvetlen felhasználásából, a honlap használatra alkalmatlan
állapotáról, vagy a nem megfelelő működésből, hiányosságból, esetleges
üzemzavarból, vagy félreérthetőségből eredő károkért és/vagy veszteségért való
felelősséget Kereskedő kifejezetten kizárja.
4. Kereskedő jogosult a Szolgáltatás és/vagy a kapcsolódó honlap karbantartása
érdekében, vagy egyéb biztonsági megfontolások miatt a Szolgáltatást részlegesen
vagy teljes egészében szüneteltetni minden előzetes tájékoztatás vagy értesítés nélkül.
5. Kereskedő fenntartja a jogot arra, hogy a Szolgáltatást és/vagy a kapcsolódó honlapot
szükség szerint, időről időre továbbfejlessze vagy módosítsa, feltéve, hogy az ilyen
módosítások nem változtatják meg a jelen ÁSZF-ben foglaltakkal ellentétes módon a
Szolgáltatás jellegét (kivéve, ha a Kereskedő ezzel egyidejűleg az ÁSZF-et is
módosítja) és nem hatnak hátrányosan annak funkciójára.
6. Kereskedő fenntartja magának a jogot a Szolgáltatás és/vagy a kapcsolódó honlap
részbeni vagy teljes megszüntetésére, a Vásárló előzetes értesítése nélkül is.
7. A Kereskedő fenntartja magának a jogot a Szolgáltatás keretében értékesítésre kínált
Rendezvény Belépőjegyeinek előzetes értesítés nélküli, azonnali hatályú
megváltoztatására, így különösen, de nem kizárólagosan annak árának módosítására, a
Belépőjegy típus végleges vagy időszakos eltávolítására, vagy újabb Belépőjegy
típusok bevezetésére. Az ebből eredő vélt, vagy valós sérelmekért Kereskedő a
felelősségét határozottan kizárja.
8. A Kereskedő a Szolgáltatás keretében mindig az aktuálisan elérhető kínálatot jeleníti
meg Webáruházában, a Vásárlási Tranzakció az akkori kínálat tükrében indítható meg,
és nem jelent következtetési alapot a Kereskedő jövőbeli kínálatára nézve. Kereskedő
elhárít magáról minden kártérítési igényt, amelyet vele szemben Vásárló a Szolgáltatás
kínálatának módosulásából támasztani szándékozik.
9. A Kereskedő mindent megtesz annak érdekében, hogy a Szolgáltatás honlapjain
megjelenő adatok a lehető legpontosabbak legyenek.
10. A Kereskedő nem vállal semmilyen felelősséget a Szolgáltatás honlapján az egyes
Rendezvényekhez köthető és a Webáruházban, illetve kapcsolódó weboldalakon
szolgáltatott információkkal, tartalmakkal kapcsolatban, különös tekintettel a
Rendezvényszervezőtől beszerzett információkra, tartalmakra nézve.
11. Azt követően, hogy a Vásárló megkapta a Belépőjegyét, a Kereskedő nem vonható
felelősségre a Belépőjegy károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért.
Amennyiben a Belépőjegy a Rendezvényen történő felhasználás előtt megsérül, a
Birtokos egyetlen igénye a Kereskedővel szemben a Belépőjegy cseréje lehet a
Kereskedő által meghatározott feltételek fennállása esetén.
12. A Kereskedő csak a neki felróható szándékos vagy súlyosan gondatlan hibákkal
okozott károkért felel. A felelősség mértéke nem haladhatja meg a Vásárlási
Tranzakció értékét.
13. Vásárlót a saját Felhasználói e-mail címe pontossága, működőképessége, illetve a
szolgáltatás kapcsán igénybe vett fiókok és azok jelszavai, valamint a fizetéshez
felhasznált fizető eszközök, bankkártyák titkos és biztonságos kezelésével
kapcsolatosan kizárólagos felelősség terheli. A Vásárló ezen adatait nem adhatja ki
harmadik személynek, nem hivatkozhat arra, hogy ezen adataihoz mások hozzáfértek,
és nem használhatja más Vásárló Felhasználói e-mail címét és jelszavát, illetve nem
kísérelheti meg más hozzáférések, fizetőeszközök, bankkártyák használatát. A
Vásárlót teljeskörű felelősség terheli a Felhasználói e-mail címéhez és Regisztrációs
fiókjához tartozó hozzáférési azonosítókkal, illetve azon keresztül történő
mindennemű vásárlással és egyéb tevékenységgel kapcsolatban. Vásárló vállalja, hogy
haladéktalanul értesíti a Kereskedő ügyfélszolgálatát adatainak bármilyen illetéktelen
felhasználása, illetve a biztonság egyéb módon való megsértése esetén. A Felhasználói
e-mail fiók hozzáférhetősége, illetve a hozzáférés átadásából fakadó károkért
Kereskedő nem felel.
14. Vásárló kijelenti, hogy az általa a Vásárlási Tranzakció során a regisztrációs
űrlapokon, illetve minden olyan alkalommal, amikor azt a Szolgáltatás igénybevétele
során kéri a program vagy Kereskedő, a megadott adatok a valóságnak megfelelnek. A
Kereskedő kizárja a helytelen vagy működésképtelen adatok vagy e-mail cím
megadásából eredő kárért való felelősséget, ugyanakkor az ezzel kapcsolatosan
felmerülő kárának megtérítését követelheti a Vásárlótól. A Kereskedő a Vásárló
adataiban történt változások bejelentésének elmulasztásából eredő károkért nem vállal
felelősséget, ugyanakkor az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését
követelheti a Vásárlótól.
15. Amennyiben Vásárló a fizetést Bankkártyával végzi, Kereskedő még a fizetési
folyamat megindítása, azaz bármilyen, a Bankkártyához vagy Vásárló
bankszámlájához kapcsolódó adat bekérése előtt Vásárlót a fizetést bonyolító és
autorizáló bank biztonságos fizető oldalára irányítja. Az ott megadott adatokhoz
Kereskedő semmilyen formában nem fér hozzá, ezért az azokkal történt esetleges
visszaélés esetén Kereskedő felelőssége teljes egészében kizárt. Vásárló nem
hivatkozhat arra, hogy a bankkártyája, vagy bankszámlájának használata során
keletkezett mindenkori kára visszavezethető lenne Kereskedővel történt bármilyen
jogviszonyára.
16. Vásárló tudomásul veszi, hogy Kereskedő nem felelős semmilyen olyan kárért vagy
visszaélésért, amely a bankkártyával történő fizetés során vagy következtében
keletkezik, így azért sem, ha a bankkártya elvesztését a Vásárló nem jelentette be a
bankkártyát kibocsátó pénzintézet felé. A Kereskedő különösen nem vállal
felelősséget az alkalmazott fizetési megoldás hibáiért, hiányosságaiért,
működésképtelenségéért, részbeni vagy teljes leállásáért, biztonságosságáért.
17. Kereskedő kizárja saját felelősségét minden olyan kárért, amelyet a Vásárló és/vagy
Birtokos és/vagy Látogató számára a Rendezvényszervező, a Rendezvényen
közreműködők, a Rendezvény látogatói, vagy bármely harmadik személy szerződésilletve
jogellenes tevékenysége, mulasztása vagy felelőtlen magatartása okozott.
X. A SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSE
1. A Kereskedő a személyes adatok kezeléséről szóló tájékoztatója a
https://www.cantemus.hu/privacy/ oldalon érhető el.
XI. A BELÉPŐJEGYEK FELHASZNÁLÁSÁRA, ILLETVE AZOK ESETLEGESEN
SZÜKSÉGES VISSZAVÁLTÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK
1. A Birtokos a Belépőjegyen keresztül a Belépőjegyen nevesített
Rendezvényszervezővel kerül szolgáltatási jogviszonyba. A Rendezvényszervező
személye és adószáma minden esetben feltüntetésre kerül a Belépőjegyen. A
Belépőjegy felhasználásának módját, illetve a Rendezvény látogatásának szabályait
elsődlegesen a Rendezvény házirendje, a Rendezvényszervező által meghirdetett
közlemény(ek), a Belépőjegyen megtalálható információk, mindezek hiányában az itt
leírt szabályok rögzítik. Amennyiben a különböző forrásból származó információk
egymásnak ellentmondóak, az irányadó szabályozás meghatározásában a következő
sorrendben kell eljárni:
● Elsődlegesen: A Rendezvényszervező által meghirdetett közlemény(ek),
● Másodlagosan: A Rendezvény hivatalos házirendje
● Harmadlagosan: A Belépőjegyen megtalálható információk
● Negyedlegesen: Jelen ÁSZF XI.) pontja illetve C Melléklete.
VÁSÁRLÓ TUDATÁBAN VAN ANNAK ÉS EGYETÉRT AZZAL, HOGY A
BELÉPŐJEGGYEL IGÉNYBE VENNI SZOLGÁLTATÁS, AZAZ A RENDEZVÉNY
TEKINTETÉBEN JOGÜGYLET KÖZTE ÉS A RENDEZVÉNYSZERVEZŐ
KÖZÖTT JÖN LÉTRE, EZÉRT A BELÉPŐJEGYET ÉRTÉKESÍTŐ KERESKEDŐ
NEM RÉSZESE A BELÉPŐJEGY VÁSÁRLÓJA ÉS/VAGY BIRTOKOSA, ILLETVE
A RENDEZVÉNY LÁTÓGATÓJA (mint a szolgáltatást igénybe vevő) ÉS A
RENDEZVÉNYSZERVEZŐ (mint a szolgáltatást biztosító) KÖZÖTT A VÁSÁROLT
SZOLGÁLTATÁSSAL KAPCSOLATBAN FELMERÜLŐ ESETLEGES
JOGVITÁNAK (IDEÉRTVE AZ ESETLEGES SZERZŐDÉSSZEGÉSBŐL,
SZOLGÁLTATÁS ELMARADÁSÁBÓL, ELHALASZTÁSÁBÓL,
KORLÁTOZÁSÁBÓL SZÁRMAZÓ, EGYMÁSSAL SZEMBENI ANYAGI
KÖVETELÉSEKET IS). KERESKEDŐ MINDENT MEGTESZ ANNAK
ÉRDEKÉBEN, HOGY SZÜKSÉG ESETÉN A VÁSÁRLÓ, A BELÉPŐJEGY
BIRTOKOS, ILLETVE A LÁTOGATÓ ÉRDEKEIT KÉPVISELJE A
BELÉPŐJEGGYEL IGÉNYBE VETT SZOLGÁLTATÁS KAPCSÁN,
MINDAMELLETT SEMMILYEN GARANCIÁT NEM VÁLLAL A SZÓBAN FORGÓ
RENDEZVÉNNYEL KAPCSOLATBAN, ÉS MINDEN OLYAN FELELŐSSÉGRE
VONÁST ELHÁRÍT MAGÁRÓL, AMELYET VÁSÁRLÓ, BIRTOKOS VAGY
LÁTOGATÓ A BELÉPŐJEGY FELHASZNÁLÁSA KAPCSÁN KERESKEDŐVEL
SZEMBEN TÁMASZTANI SZÁNDÉKOZIK.
2. Vásárló kijelenti, hogy a Rendezvény látogatására, a Belépőjegy felhasználhatóságára
vonatkozó Rendezvényszervezői rendelkezéseket megismerte, illetve folyamatosan
figyelemmel kíséri, a Belépőjegy felhasználása és a Rendezvényen való részvétel
során ezekkel a szabályokkal egyetért, az abban foglaltakat önmagára nézve
kötelezőnek ismeri el, illetve ezekről a szabályokról szükség esetén a Vásárlói
Tranzakciójából származó Belépőjegyek Birtokosát vagy Birtokosait teljes körűen
tájékoztatta, illetve tájékoztatja.
3. A Belépőjegy minden esetben tartalmazza minimálisan a Rendezvény nevét, dátumát,
tervezett kapunyitási és/vagy kezdési időpontját (amennyiben ilyen időpont
definiálható), helyszínét, a Belépőjegy értékét, az alkalmazott ÁFA-tartalom mértékét,
a Belépőjeggyel az előadótérben elfoglalható terület, hely leírását (amennyiben ilyen
hely értelmezhető), a Belépőjegy sorszámát, a Belépőjegy eredetiségének ellenőrzésre
alkalmas kódot vagy számsort, a Rendezvényszervező nevét és adószámát.
4. A Belépőjegy nem helyettesíthető semmilyen, a Vásárlási Tranzakció bonyolítása
során keletkezett visszaigazolással, írásos kommunikációval, tranzakciós szöveges
üzenettel, képernyőképpel, screenshottal, igazolással, a fizetéshez használt bankkártya
és/vagy bankszámla forgalmi kivonatával, valamint ezekkel önmagában a Belépőjegy
pótlása sem kezdeményezhető.
5. A Belépőjegyek pótlására, nyomtatására, újraküldésére a Rendezvény helyszínén
nincs lehetőség.
6. A Belépőjegy – amennyiben erre vonatkozó Rendezvényszervezői korlátozás külön
nem kerül bevezetésre – szabadon átruházható. A Belépőjegyet átruházó kijelenti,
hogy annak tudatában adja át a Belépőjegyet más személynek, hogy ezzel a
Belépőjegy új Birtokosa a Rendezvényen való részvétel kapcsán (de kizárólag azzal
összefüggésben) a Belépőjegyen keresztül teljes jogosultságot szerez és ezzel együtt a
korábbi Birtokos minden korábbi jogosultságot, amelyet a Belépőjegy a
Rendezvényen való részvétellel kapcsolatban biztosított számára elveszít. Ugyanakkor
jelen ÁSZF értelmezése kapcsán a Vásárlótól eltérő személyű Birtokos/Látogató a
Kereskedővel szemben nem lép Vásárló helyébe. Vásárló minden korábbi
kötelezettsége Kereskedő felé – különös tekintettel a vételár, jegykiállítási-,
szolgáltatási- és egyéb alkalmazott díjak megfizetése kapcsán – illetve a vásárlással
szerzett joga továbbra is fennáll és fennmarad. A jelen ÁSZF-ből, illetve a belépőjegy
megvásárlásával a Kereskedővel létrejövő szerződésből származó jogok és
kötelezettségek – a fent írt kivétel mellett – a Vásárló által nem ruházhatók át, az azzal
összefüggő követelések érvényesen nem engedményezhetők. E rendelkezést a felek
arra tekintettel teszik, hogy jelen fejezetben részletezett a jegyvisszaváltás során a
Vásárló részére történő jegyár-visszatérítés kizárólag ugyanazon a csatornán történik,
mint a vásárlás, így fizetési szolgáltató és a Vásárló pénzintézete kizárólag a Vásárló
részére téríti vissza a jegy árát. Vásárló köteles az új Birtokost tájékoztatni a
Belépőjegy felhasználására és a Rendezvényen való részvételre vonatkozó, valamint
az esetleges Jegyvisszaváltás során a kettejüket érintő, jelen ÁSZF-ben rögzített
jogokról és kötelezettségekről. Ezen tájékoztatás elmaradásából fakadó károkért
Kereskedő nem felel.
7. Elveszett, megsemmisült Belépőjegy pótlására csak személyesen és csak abban az
esetben van lehetőség, ha a Vásárló és a Birtokos személye megegyezik, személyét
egyértelműen azonosítja, az eredeti Belépőjegy pontosan beazonosítható, és a
Belépőjegy pótlását jegyzőkönyvi formában kéri. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell
a Birtokos személyes adatait, illetve azokat az eredeti és az újranyomtatott
Belépőjegyek azonosítóit, illetve a vásárlás tényét igazoló dokumentum azonosítóját.
Kereskedő a Belépőjegyek cseréjét ennek hiányában nem végzi el. A megfelelő
jegyzőkönyv kiállítása után Kereskedő külön díjazás mellett Birtokos számára –
amennyiben ennek technikai akadálya nincs – új Belépőjegyet állít ki. Birtokos
tudatában van annak és egyetért azzal, hogy a pótlásként kiállított Belépőjegy
kiállításával egy időben Kereskedő az eredeti Belépőjegyek vonalkódját
érvényteleníti, így azok a későbbiekben nem alkalmasak a Rendezvény látogatására.
Az ebből az okból történő érvénytelenítéséből eredő felelősséget Kereskedő
kifejezetten kizárja
8. Vásárló kijelenti, hogy a Rendezvény látogatására, a Belépőjegy felhasználhatóságára
vonatkozó rendelkezéseket megismerte, a Belépőjegy felhasználásával ezekkel a
szabályozásokkal egyetért, az abban foglaltakat önmagára nézve kötelezőnek ismeri
el, a Belépőjegyet ezen rendelkezések ismeretében akaratával egyezően vásárolta meg.
9. A Rendezvény szervezője, vagy annak megbízottja a Rendezvény helyszínén a
Belépőjegyen található biztonsági megoldásokat szemrevételezéssel, illetve az
E-Ticketen és a Belépőjegyen található vonalkódokat elektronikusan ellenőrzi, sikeres
azonosítás és/vagy elektronikus beolvasás után azonnal érvényteleníti. Az E-Ticket
belépőjegyek érvényességét kizárólag a beléptetés során történő elektronikus
ellenőrzés határozza meg, a belépés feltétele a Belépőjegyek és E-Ticketek itt leírt
módon történő sikeres ellenőrzése. Elektronikus ellenőrzés során a már sikeresen
ellenőrzött és ezért érvénytelenített azonosítóval megkísérelt minden további belépési
kísérlet érvénytelen és ezért eredménytelen lesz, felmutatójától a belépés
megtagadható függetlenül attól, hogy az érvénytelen jegyet felmutató személye
megegyezik-e az eredeti vásárlóval. Szintén megtagadható a belépés azoktól, akik
olyan Belépőjeggyel kísérlik meg a belépést, amely Belépőjegyen a látható biztonsági
megoldások sérülésének, eltávolításának, reprodukálásának jelei fedezhetők fel. A
jelen pontban leírt okokból történő kizárás miatt Kereskedő kártérítésre nem
kötelezhető.
10. Jegyvisszaváltására kizárólag akkor kerül sor, ha a Kereskedő Rendezvényszervezőtől
erre vonatkozó érvényes végrehajtási utasítást kap, és amelyet Kereskedő előzetesen
és írásban elfogad (továbbiakban: Kereskedő általi Jegyvisszaváltás), illetve a XI/16.
pontban írt teljesedése esetén a Kereskedő a vásárlás és a fizetés módjától függően, a
Rendezvényszervező által meghatározott mértékben visszatéríti a Részvételi díjakat. A
Jegyvisszaváltás történhet automatikusan, vagy kizárólag Vásárlói igényre, egyedi
igénybejelentő alapján. Kereskedő a Jegyvisszaváltásra vonatkozó
rendezvényszervezői megbízás hiányában a Belépőjegyek visszaváltására, illetve a
Részvételi díjak visszatérítésére, jelen fejezet 20. pontjában írt kivétel mellett nem
kötelezhető.
11. Amennyiben az eredeti Vásárlási Tranzakció vételárának megfizetése a ) fejezet 3.a
bekezdése szerinti Fizetési szolgáltatón keresztül történt és a későbbiekben Kereskedő
általi Jegyvisszaváltásra kerül sor (akár automatikusan, akár egyedi elbírálás alapján),
Kereskedő a Jegyvisszaváltást a Fizetési szolgáltató üzletszabályzata szerinti, az
eredeti fizetési tranzakcióra hivatkozó visszatérítés formájában végzi Vásárló számára,
függetlenül attól, hogy a Belépőjegyeket továbbra is Vásárló birtokolja, vagy azokat
más Birtokos számára időközben átruházta vagy tovább értékesítette. Egyéb esetekben
Kereskedő a Kereskedő általi Jegyvisszaváltás módjáról a Szolgáltatás weboldalán
keresztül, közleményes úton tájékoztatja a Birtokosokat.
12. Egyedi igénybejelentésen alapuló Kereskedő általi Jegyvisszaváltás során szükséges
lehet további Vásárlói személyes adatokra, amely adatokat Kereskedő ún.
Jegyvisszaváltási űrlapon keresztül kér be a Vásárlótól. Ezen adatok bekérése
kizárólag a Jegyvisszaváltás gördülékeny lebonyolításához, nyomon követhetőségéhez
és a visszaélések elkerüléséhez szükségesek, amelyek hiányában a Jegyvisszaváltás
nem bonyolítható le. Amennyiben ezeket az adatokat a Vásárló nem biztosítja
Kereskedő számára, vagy a megadott adatok nem felelnek meg a valóságnak,
hiányosak, úgy Kereskedő Jegyvisszaváltásra nem kötelezhető. Az ebből fakadó
károkért Kereskedő mindennemű felelőssége kizárt.
13. Egyedi igénybejelentő alapján Jegyvisszaváltás igénylésére a Kereskedő általi
Jegyvisszaváltás Kereskedő általi meghirdetésétől számított harminc (30) napos
jogvesztő határidőn belül, az igénybejelentő hiánytalan kitöltése és Kereskedőhöz
történő benyújtása mellett van lehetőség.
14. Eltekintve attól az esettől, amikor Kereskedő a Jegyvisszaváltás során Vásárló felé
kifejezetten erre vonatkozó nyilatkozatot tesz, Kereskedő általi Jegyvisszaváltásra
pénztári készpénz kifizetés formájában nincs lehetőség.
15. Amennyiben a Rendezvényszervező és Kereskedő közötti Jegyvisszaváltási
megállapodás másként nem rendelkezik, Kereskedő az automatikus vagy egyedi
igénybejelentők alapján a jegyvisszaváltást a lehető leggyorsabban, de maximum
hatvan (60) napon belül végzi oly módon, hogy a visszaváltás összegét a
Jegyvisszaváltás lebonyolításával megbízott pénzügyi szolgáltatónak (aki lehet a
Fizetési szolgáltató vagy más banki szolgáltató is) átadja. A banki feldolgozás ideje,
amely ahhoz szükséges, hogy a visszafizetett összeg ténylegesen jóváírásra kerüljön
Vásárló számláján, Kereskedő visszaváltási határidőjébe nem számít bele.
16. A XI/10. pontban írtakon felül a Kereskedő általi Jegyvisszaváltásnak további
feltétele, hogy a visszaváltásra szánt összeget Rendezvényszervező Kereskedőnek a
tényleges visszaváltás előtt előzetesen megfizesse. Ennek elmaradása esetén
Kereskedő jegyvisszaváltásra még az egyébként rendben meghirdetett Kereskedő
általi Jegyvisszaváltás ellenére sem kötelezhető, az ilyen okból fakadó
Jegyvisszaváltás elmaradása vagy határidőn túli teljesítése esetén Kereskedő
mindennemű felelőssége kizárt, mindamellett Kereskedő az ilyen okból meghiúsuló,
vagy késlekedő visszaváltásról Vásárlót tájékoztatni köteles. A Kereskedő a tényt,
hogy a visszaváltást a Rendezvényszervező általi összeg visszafizetésének elmaradása
miatt nem tudja végrehajtani, honlapján teszi közzé.
17. A jegyvisszaváltást teljesítettnek kell tekinteni, amint Kereskedő a visszafordításra
vonatkozó megbízást a lebonyolító pénzügyi intézetnek átadta és azt a pénzügyi
intézet érvényesen befogadta. Ezt követően a visszatérítés a pénzügyi lebonyolító
szervezet és a Vásárló pénzintézete végzi, erre a Kereskedőnek semmilyen ráhatása
nincs. Ennek alapján a Kereskedő nem felel azért a késedelemért, ami abból ered,
hogy pl. a Vásárló bankkártyája időközben lejárt, vagy bankszámlaszámát a korábbi
pénzintézeténél megszüntette.
18. A Rendezvényszervező által meghatározott Részvételi díj részén vagy egészén túl,
amelyet a visszaváltást végző Kereskedő köteles teljes egészében visszatéríteni,
Kereskedő nem kötelezhető a Rendezvényszervező által meghatározott visszatérítendő
összeg módosítására, felülbírálatára, illetve semmilyen egyéb, a Jegyvisszaváltás
kapcsán felmerülő vélt vagy valós kár megtérítésére.
19. A Belépőjegy értékébe beépített (de a Belépőjegyen külön feltüntetett) vagy a
jegyáron felüli, a Belépőjegy megvásárlása során igénybe vett egyéb szolgáltatások
díjának visszatérítésének jogosságát aszerint kell megítélni, hogy az egyes
szolgáltatások a szolgáltatás nyújtója által ténylegesen teljesítésbe mentek-e. Így nem
kerül visszatérítésre különösen:
a. a jegyárban feltüntetett jegykiállítási-. vagy szolgáltatási díj
b. A Belépőjegy értékén felül alkalmazott, a Vásárlási Tranzakció során
részletezett és a Vásárlási tranzakció során megfizetett jegykiállítási- vagy
egyéb Belépőjegy alapú szolgáltatási díj
c. a Tranzakciós díj a sikeres tranzakciót követően
d. az átvételt követően a szállítási módokhoz tartozó szállítási díjak (ideértve az
alkalmazott E-ticket díjakat is, illetve a 6 fejezet 7. pontja szerinti meghiúsult
kézbesítési kísérletek díját is)
e. A Fizetési- és Számlázási szolgáltatók tényleges szolgáltatásai után járó, a
szolgáltatók által alkalmazott és igazolható direkt, vagy áthárított szolgáltatási
díjak
f. jegyirodai kezelési költség
20. Kereskedő bizonyos Rendezvények esetében indoklás nélküli jegyvisszaváltás
lehetőségét biztosít a Vásárlók részére. Kereskedő az indokolás nélküli visszaváltás
lehetőségét díjmentesen biztosítja, a tényleges visszaváltást Jegyvisszaváltási Díj
felszámolása mellett végzi, melynek díjtételeit az A. MELLÉKLET tartalmazza. Egy
adott Rendezvényre vonatkoztatva a Kereskedő jogosult a jegyvisszaváltási
szolgáltatást saját hatáskörében bármikor, indoklás nélkül szüneteltetni vagy teljesen
beszüntetni. A jegyvisszaváltással érintett események, rendezvények körét a
Kereskedő a Szolgáltatás honlapján teszi közzé, az egyes rendezvények mellett jól
látható módon feltüntetve a visszaváltási lehetőséget. A jegyvisszaváltással érintett
Rendezvény e jellegét a Kereskedő magán az érintett Rendezvény belépőjegyén is
feltünteti az alábbi piktogrammal:
Kizárólag ezen pont alkalmazásában, az indoklás nélküli jegyvisszaváltás tekintetében
Kereskedő a Jegyvisszaváltást saját, a Rendezvényszervezőtől, illetve a Rendezvényszervező
saját jegyvisszaváltásra vonatkozó döntéseitől elkülönülő, díjköteles Jegyvisszaváltási
szolgáltatásként végzi.
XII. MENTESÜLÉS A SZERZŐDÉSES KÖTELMEK ALÓL
1. Amennyiben háború, lázadás, terrorcselekmény, sztrájk vagy sztrájknak nem minősülő
megmozdulás, járvány vagy járvánnyal összefüggő kormányzati intézkedés, behozatali
vagy kiviteli embargó, baleset, tűz, blokád, árvíz, természeti katasztrófa, súlyos
energiaellátási zavar vagy más olyan előre nem látható és elháríthatatlan akadály
következményeképpen, amely a Vásárló, illetőleg a Kereskedő hatókörén kívül esik,
valamelyikük nem képes valamilyen szerződéses kötelezettségének eleget tenni, úgy
ezen személy nem tartozik felelősséggel semmilyen veszteségért vagy kárért, amely
ezen események következtében előállt. Amennyiben a fent írt körülmények, esetek
nem a Kereskedő saját szolgáltatását, hanem az adott rendezvényt érintik, az ezzel
kapcsolatos vitákat a Vásárló a Rendezvényszervezővel szemben érvényesítheti.
XIII. VÉDJEGY ÉS SZERZŐI JOGOK
1. A Szolgáltatás honlapján megjelenő védjegyek és logók a kereskedő, illetve a
Jogtulajdonosok kizárólagos tulajdonát képezik – ide nem értve a széleskörben
elterjed, nem adott szolgáltatáshoz vagy jogtulajdonoshoz tartozó univerzális logókat.
Ezen megjelöléseket a Kereskedő, illetve a Jogtulajdonosok kifejezett és előzetes
írásbeli jóváhagyása nélkül harmadik személyek semmilyen módon nem
használhatják, nem másolhatják, nem terjeszthetik, és nem tehetik közzé.
2. A megjelölések és a honlapon elérhető információk és egyéb anyagok szerzői jogi
védelem alatt állnak, az ezekhez fűződő jogok a Kereskedőt, illetve a
Jogtulajdonosokat illetik meg. A honlapon elérhető információkat és egyéb anyagokat
a kereskedő, illetve a Jogtulajdonosok kifejezett előzetes írásbeli jóváhagyása nélkül
harmadik személyek a honlap céljától eltérően nem használhatják, nem másolhatják,
nem terjeszthetik, és nem tehetik közzé.
3. Az egyes Rendezvények kapcsán megjelenített tartalmak, védjegyek, képek, videók,
hanganyagok, szöveges anyagok és egyéb digitális tartalmak forrásanyagait az adott
Rendezvényszervező juttatja el Kereskedő részére, amelyeket Kereskedő változatlan
formában jelenít meg a Szolgáltatáshoz kapcsolódó weboldalakon. Ezeket a
Kereskedő nem változtatja meg, nem csökkenti, nem módosítja, a
Rendezvényszervezőkkel kötött szerződései alapján ezekért semmilyen felelősséget
nem vállal. A Kereskedő ennek alapján nem vizsgálja sem ezen adatok
forráshitelességét, sem jogtulajdonosait. Amennyiben ezekkel kapcsolatban bárkinek,
akár a Vásárlónak, akár harmadik személyeknek igénye vagy kifogása van, akkor
ezeket közvetlenül az adott rendezvény Rendezvényszervezőjével szemben
érvényesíthetik, a Kereskedő ezzel kapcsolatban mindennemű felelősséget kizár.
4. A Vásárló által a honlap használatával kapcsolatban közölt megjegyzéseken,
észrevételeken, javaslatokon és ötleteken a kereskedő korlátlan és kizárólagos
felhasználási jogosultságot szerez. A kereskedő minden ilyen, az észrevételekkel
kapcsolatos jog kizárólagos tulajdonosává válik, és azok használatában semmilyen
módon nem korlátozható. A Szolgáltató korlátozás nélkül jogosult a Felhasználó
észrevételeinek hasznosítására, felhasználására, többszörözésére, közzétételére,
átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére és
forgalmazására anélkül, hogy a Vásárló részére ezért bármilyen módon
ellenszolgáltatást kellene nyújtania.
XIV. PANASZKEZELÉS, KOMMUNIKÁCIÓ
1. Kereskedő a fogyasztói panaszok kezelésére az alábbi lehetőségeket tartja fenn:
Kedd 12:00-16:00
Szerda 12:00-16:00
Csütörtök: 12:00-17:00
Péntek:08:30-16:00
● Telefon: 36/42-508-708
● E-mail: [email protected]
● Levélben: Nyíregyházi Cantemus Kórus 4400 Nyíregyháza, Vay Ádám körút 18.
Az írásbeli panaszt a Szolgáltató a beérkezését követően harminc napon belül írásban
érdemben megválaszolja, és a Vásárlónak megküldi, elsősorban a Vásárló által megadott
e-mail címre. A panaszt elutasító álláspontját Kereskedő indokolni köteles. A panasz
elutasítása esetén Kereskedő köteles a Vásárlót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával –
annak jellege szerint – mely hatóság vagy a békéltető testület eljárását kezdeményezheti.
2. Kereskedő a Szolgáltatás biztosítása kapcsán személyes ügyfélszolgálatot székhelyén
üzemeltet.
3. Kereskedő jogvita esetén békéltető testületi eljárásban részt vesz. A békéltető testület
a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő független testület. A
Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület neve: Szabolcs-Szatmár-Bereg
Megyei Békéltető Testület, székhelye: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2., Az
országban megyénkként működő békéltető testületek listája a
https://bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek címen érhető el.
4. Kereskedő tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a korábbi fogyasztóvédelmi kifogásaikkal
a járási hivatalok fogyasztóvédelmi osztályaihoz, illetve a megyei kormányhivatalok
fogyasztóvédelmi főosztályaihoz fordulhatnak. A járási hivatalok elérhetősége
http://jarasinfo.gov.hu/, a kormányhivataloké http://www.kormanyhivatal.hu/hu.
5. Határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén – vagyis a fogyasztó szokásos tartózkodási
helye nem Magyarországon van – úgy az interneten keresztül vásárolt termék, vagy
szolgáltatás kapcsán igénybe vehetik az online vitarendezési platformot is. Az online
vitarendezési platform elérhető az alábbi linken:
https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show
6. Kereskedő a Vásárló Vásárlási Tranzakciójára vonatkozó adatokkal, az abban található
Belépőjegyekkel, azok felhasználásával és kezelésével kapcsolatban kizárólag a
Vásárlóval és kizárólag a szóban forgó Vásárlási Tranzakció pontos beazonosítása
után folytat kommunikációt, levélben vagy a Vásárló Felhasználói e-mail címén
keresztül. Amennyiben a Vásárló meghatalmazott útján keresi meg a Kereskedőt, úgy
a meghatalmazását a meghatalmazottnak csatolnia kell a kérelemhez, a
meghatalmazást teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. A Kereskedő más
személyekkel (ideértve Birtokost és Látogatót is) illetve minden egyéb csatornán
keresztül kizárólag általános, személyes adatokat, illetve a konkrét Vásárlói
Tranzakcióra vissza nem vezethető információkat szolgáltat, ide értve azt az esetet is,
ha a konkrét Vásárló és/vagy Vásárlási Tranzakció nem azonosítható be kétséget
kizáróan.
7. Kereskedő a megvásárolt Belépőjeggyel, azok felhasználásával kapcsolatos
esetlegesen felmerülő információkat, tudnivalókat, illetve a Rendezvénnyel
kapcsolatos Rendezvényszervezői közleményeket, amennyiben ilyen közleményt a
Rendezvényszervező publikál és amelyet a Vásárlókhoz eljuttatni szükséges,
Kereskedő e-mailben küld meg Vásárlók számára. Ehhez a kommunikációhoz
kizárólag a Vásárlási Tranzakció során használt Felhasználói E-mail cím használható.
XV. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
1. A Kereskedő a teljesítése során jogosult alvállalkozókat, adatfeldolgozókat igénybe
venni. Az alvállalkozókért úgy felel, mintha a szolgáltatást maga nyújtotta volna.
2. A jelen ÁSZF magyar nyelven készült, értelmezésében a Magyar jog szabályai az
irányadók.
3. Az ÁSZF-re történő bármely utalás az ÁSZF-re és annak esetleges mellékleteire való
utalást jelent, a fejezetekre és az esetleges mellékletekre való utalások az ÁSZF
fejezeteit és esetleges mellékleteit jelentik.
4. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó rendelkezései
megfelelően irányadóak.
5. A jelen ÁSZF-ben foglalt Szolgáltatással kapcsolatos bármely jogvitára a Kereskedő
és a Vásárló értékhatártól függően kikötik a Székesfehérvári Járásbíróság, illetve a
Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét.
A MELLÉKLET
AZ ALKALMAZOTT EGYÉB, OPCIONÁLISAN VÁLASZTHATÓ SZOLGÁLTATÁSOK
DÍJÁRÓL
I. Opcionális szolgáltatások
● Számla-adatokban történő utólagos módosítás alkalmanként és számlánkként - 5.000
Ft
● Elveszett, vagy megsemmisült belépőjegy pótlása (X/13 pont alapján) jegyenként -
5.000 Ft
● Sérült belépőjegy cseréje (X/11-12 pontok alapján) jegyenként - 3.000 Ft
II. Meghatározott rendezvények esetében felszámításra kerülő díjak
● Jegyvisszaváltási díj mértéke a rendezvényt megelőző ötvenedik (50.) napig - a Jegyár
20%-a
● Jegyvisszaváltási díj mértéke a rendezvényt megelőző harmincadik (30.) napig - a
Jegyár 30%-a
● Jegyvisszaváltási díj mértéke a rendezvényt megelőző tizennegyedik (14.) napig - a
Jegyár 40%-a
● Jegyvisszaváltási díj mértéke a rendezvényt megelőző hetedik (7.) napig - a Jegyár
50%-a
● Jegyvisszaváltási díj mértéke a rendezvényt megelőző napig - a Jegyár 60%-a
● Jegyvisszaváltási díj mértéke a rendezvény napján - a Jegyár 100%-a
B MELLÉKLET
1. AZ E-TICKET BELÉPŐJEGYEKEN OLVASHATÓ TÁJÉKOZTATÓ
érvényes: 2020. szeptember 1-től
A kinyomtatott jegyen (E-TICKET) egyedi vonalkód található, amelyet a Rendezvény
helyszínén elektronikusan ellenőriznek. Az ellenőrzés után a vonalkód azonnal érvényét veszti.
A Rendezvényre történő belépés feltétele, hogy jelen E-TICKET a kapuknál elektronikusan
leellenőrizzék és azt érvényesnek találják. Minden további próbálkozás, legyen az újra
nyomtatás vagy másolat, eredménytelen, ezért érvénytelen lesz, tekintet nélkül arra, hogy
melyik változat volt az eredeti. Minden olyan látogatótól, aki már beolvasott vonalkóddal
kísérli meg a bejutást a Rendezvényre történő belépés megtagadható. Ezért arra kérjük, hogy
gondosan vigyázzon a jegyére, ne engedje azt újra nyomtatni vagy lefénymásolni, mert a
belépés Öntől is megtagadható, amennyiben a másolat előbb érkezik meg a kapukhoz! A
Nyíregyházi Cantemus Kórus jelen tájékoztatás keretében elhárít magáról minden
felelősséget, ami az esetlegesen sokszorosított E-TICKET-ből adódik. További információk:
https://www.cantemus.hu/ Kérjük, kinyomtatott, lekezelt belépőjegyét a rendezvény végéig
őrizze meg!
A Belépőjegy felhasználásával kapcsolatos tudnivalókért kérjük figyelmesen olvassa el a
Jegyértékesítési ÁSZF erre vonatkozó részeit.
A Rendezvénnyel kapcsolatos fontos tudnivalókért kérjük figyelmesen olvassa el és kövesse a
Rendezvényszervező által meghirdetett Rendezvénylátogatási szabályzatot, házirendet illetve a
Rendezvényszervező hirdetményeit!
FONTOS: A SZABÁLYZATOK BE NEM TARTÁSA MIATTI KIZÁRÁS UTÁN SEM A JEGYÁR,
SEM A SZOLGÁLTATÁSI DÍJ, SEM EGYÉB FELMERÜLT KÖLTSÉG NEM KERÜL
MEGTÉRÍTÉSRE.
C MELLÉKLET
Tájékoztató a Belépőjegyek felhasználásáról, a Rendezvények látogatásáról kialakult
általános gyakorlatról
AZ ITT FELSOROLT TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ INFORMÁCIÓK AZOKAT A
RENDEZVÉNYSZERVEZŐI SZABÁLYOKAT TARTALMAZZÁK, AMELYEK
ÁLTALÁNOSAN, KÖZÖS PONTKÉNT MEGTALÁLHATÓK AZ EGYES
RENDEZVÉNYEK HÁZIRENDJÉNEK TÖBBSÉGÉBEN ÉS ÍGY SEGÍTHETI A
JEGYBIRTOKOSOKAT AZ ALAPVETŐ RENDEZVÉNYLÁTOGATÓI
INFORMÁCIÓKHOZ JUTÁSÁT. MINDAMELLETT AZ ITT FELSOROLT
INFORMÁCIÓK ISMERETE NEM HELYETTESÍTI A RENDEZVÉNY
HÁZIRENDJÉNEK PONTOS ISMERETÉT. A RENDEZVÉNY HÁZIRENDJE, ILLETVE
A RENDEZVÉNYSZERVEZŐ SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ÉS ESETLEGES
KÖZLEMÉNYEI MINDEN ESETBEN FELÜLÍRJÁK AZ ITT FELSOROLTAKAT.
1. Amennyiben az a Belépőjegyen külön feltüntetésre nem kerül, egy (1) Belépőjegy a
Belépőjegyen feltüntetett Rendezvényre egyszeri alkalommal történő belépésre
jogosítja fel annak Birtokosát, egy (1) főt.
2. A Rendezvényen való részvétel elmulasztása okán a Belépőjegy nem visszaváltható.
3. A Belépőjegyen feltüntetett kezdési vagy kapunyitási időpont tájékoztató jellegű, a
Rendezvény tényleges kezdése, illetve a Rendezvényre történő beléptetés attól nem
lényeges mértékben eltérhet. Bizonyos Rendezvények esetén a feltüntetett kezdési
időpont a fő előadás kezdési időpontját jelöli, az esetleges előzenekarok fellépése vagy
egyéb, a rendezvényhez kapcsolódó kísérő programok már a Belépőjegyen feltüntetett
kezdési időpont előtt is megtörténhetnek.
4. Bizonyos Belépőjegyek csak bizonyos felhasználó kört jogosítanak fel a belépésre
(gyermekjegy, nyugdíjas jegy, szakmai jegy, stb.) A Rendezvényszervező a biztonsági
szolgálaton keresztül jogosult annak ellenőrzésére, hogy a Birtokos jogosult-e a
Speciális Belépőjegy használatára. A belépés a Speciális Belépőjegy Birtokosától
mindaddig megtagadható, amíg a használat jogosultságát a Birtokos nem igazolja. Az
ilyen indokból történő kizárás esetén Birtokos kártérítésre nem jogosult.
5. A belépés során a Rendezvény szervezője a Rendezvény biztonsági szolgálatán
keresztül a Belépőjegy eredetiségének és érvényességének vizsgálatán túl a belépő
személyeknél ruházat átvizsgálást, illetve csomag átvizsgálást végezhet. Ez a vizsgálat
a Rendezvény látogatóinak biztonságát szolgálja. A belépés mindaddig megtagadható,
amíg a beléptetésre váró nem tud érvényes Belépőjegyet felmutatni, illetve amíg a
beléptetést végző személyzet a beléptetésre várakozótól, megfelelő indoklás mellett a
belépést megtagadja.
6. Amennyiben a Rendezvényszervező másképp nem nyilatkozik, tilos a Rendezvény
területére bevinni bármilyen ételt, italt, bontott vagy bontatlan palackban folyadékot,
üveget, műanyag palackot, esernyőt, bármilyen szúró vagy vágó eszközt, kábítószert,
robbanóeszközt, fegyvert, láncot, illetve bármely olyan tárgyat, amelyet a Rendezvény
szervezője a közönség tagjaira, illetve a Rendezvény lebonyolítására nézve
veszélyesnek ítél meg.
7. A Belépőjegyet a Látogató mindaddig köteles magánál tartani és az arra jogosult
személynek kérésre ellenőrzés céljából bemutatni, amíg a Rendezvény területén
tartózkodik. A Látogató tudomással bír arról és elfogadja, hogy bizonyos Belépőjegy a
Rendezvény területén belül is csak bizonyos területek látogatására jogosítják fel.
8. A helyre szóló Belépőjegy az előadótérben és az előadás alatt csak és kizárólag a
Belépőjegyen megjelölt helyen történő tartózkodásra jogosítja fel a Látogatót.
9. A Rendezvény kezdetét megelőző legkésőbb tizedik percben a Látogató foglalja el
helyét az előadótérben. A Rendezvény zavartalan lebonyolítása érdekében a
Rendezvényszervező korlátozhatja a Látogatók előadótérben való mozgását.
10. A Rendezvényt mindenki csak a saját felelősségére látogathatja. Bár a
Rendezvényszervező minden tőle elvárhatót megtesz a Rendezvény biztonságos
lebonyolítása érdekében, az esetlegesen felelőtlenül viselkedő Látogatók miatt
felelősséget nem vállal. Kérjük, amennyiben ilyet tapasztal haladéktalanul jelezze a
helyszínen tartózkodó biztonsági szolgálatnak.
11. Alkoholos befolyásoltság, bódultság, kábítószer- vagy egyéb tudatmódosító szer
hatása alatt a Rendezvény még érvényes Belépőjegy felmutatása mellett sem
látogatható. Az ilyen okból történő kizárás miatt Látogatót kártérítés nem illeti meg.
12. A Rendezvény alatt bemutatásra kerülő produkciók, előadások Szerzői- és
Előadóművészeti Jogvédelem alatt állnak, ezért a Rendezvényszervező, illetve a
Jogtulajdonosok előzetes, kifejezett írásbeliengedélye nélkül szigorúan tilos bármely
hang- és képrögzítésre alkalmas eszköz rögzítés céljából történő
üzemeltetése/használata a Rendezvény területén, a Rendezvény bármely szakában.
Amennyiben ilyen anyag mégis rögzítésre kerülne, a Rendezvényszervező jogosult
annak készítőjét felszólítani a felvétel megsemmisítésére, a cselekmény azonnali
felfüggesztésére, illetve végső esetben az eszköz üzemeltetőjének a Rendezvény
területéről történő kitiltására. Az ilyen okból történő kizárás miatt Látogatót kártérítés
nem illeti meg.
13. A részvételi feltételeket, a Rendezvény, illetve a Rendezvény helyszínéül szolgáló
intézmény házirendjét, a biztonsági szolgálat és egyéb rendvédelmi szervek utasításait
figyelmen kívül hagyó, vagy durván megszegő Látogatót a Rendezvényszervező a
Rendezvény biztonságos lebonyolítása, illetve a Rendezvényen tartózkodó Látogatók
zavartalan szórakozásának biztosítása érdekében eltávolíthatja. Az ilyen indokból
történő kizárás esetén Rendezvényszervező kártérítésre nem kötelezhető.
14. Szigorúan tilos az előadást, a fellépő művészeket, közreműködő személyeket a
produkciójukban, játékukban bármely módon megzavarni, vagy munkájukat
ellehetetleníteni. Az így viselkedő Látogatókat a Rendezvényszervező azonnali
hatállyal felszólítja a tevékenységük felfüggesztésére. A figyelmeztetés ellenére
továbbra is, vagy súlyosan rendbontó Látogatót a Rendezvényszervező haladéktalanul
eltávolítja a Rendezvény helyszínéről. Az ilyen okból történő kizárás miatt Látogatót
kártérítés nem illeti meg.
15. Az előadásról kép- és hangfelvétel készülhet, amelyen a Rendezvény Látogatói, mint a
közönség része rögzítésre kerülhetnek. A Látogatók azonban nem támaszthatnak sem
a Rendezvényszervezője felé, sem a felvétel jogos felhasználója felé semmilyen
ellentételezési igényt.
16. A fellépő művész személyében, szereposztásban, játékosban, előadásban, kezdés
időpontjában, illetve a Rendezvény egyéb paramétereiben történt kisebb és/vagy
indokolt változtatásra a Rendezvényszervező a jogot fenntartja, és az ilyen okból
keletkező kártérítési felelősségét kizárja.
17. Rendezvényszervező a Rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében fenntartja
magának a Belépőjegy árkategórián belüli vagy magasabb árkategóriába történő
átsorolásának jogát (upgrade-elés) ezzel a Látogató átültetésének jogát úgy, hogy az
átsorolás, upgrade-elés tényét a Látogató kérésére a meghirdetett kategóriatáblázat
alapján Rendezvényszervező köteles igazolni. Az átsorolás és/vagy upgrade-elésből
adódó vélt vagy valós sérelmekért Rendezvényszervező kártérítésre nem kötelezhető.
18. Olyan Rendezvény esetén, ahol a Rendezvény része vagy egésze szabad téren, az
időjárásnak kitéve zajlik és az esetleges nem megfelelő időjárási körülmények
veszélyeztethetik a Rendezvény megtartását, a Rendezvényen közreműködők, illetve a
Látogatók épségét, a Rendezvényszervezőnek lehetősége van tartalék
rendezvénynapot (továbbiakban Esőnap) meghirdetni még a Belépőjegyek
értékesítésének megkezdése előtt. Amennyiben az Esőnap opcionális dátuma
meghirdetésre került és az a Belépőjegyeken feltüntetésre került, Rendezvényszervező
bármikor dönthet úgy, hogy a Rendezvényt az Esőnapon tartja meg. A döntésről a
Rendezvényszervező a Birtokosokat a saját és a Rendezvény oldalán keresztül
haladéktalanul tájékoztatni köteles. Birtokos a tájékoztatást tudomásul veszi, és
egyetért azzal, hogy ilyen esetben nem illeti meg a Jegyvisszaváltás lehetősége, illetve
a Ptk. szerinti szerződéstől való elállási joga.
19. Amennyiben egy Rendezvény a Rendezvényszervező döntése alapján az Esőnapon
kerül megtartásra, illetve amennyiben Esőnap meghatározására nincs mód, úgy az
időjárás miatti berekesztés, félbeszakítás, idő előtti befejezés, vagy késleltetett kezdés
miatt is rendben megtartottnak kell tekinteni a Rendezvényt, amennyiben:
a. A Rendezvény több mint fele rendben megtartásra került, illetve
b. A Rendezvény kezdése a Rendezvény tervezett hosszához képest ötven
százaléknál (50 %-nál) kevesebbet csúszik, illetve
c. Ha a Rendezvényt a Rendezvény tervezett hosszához képest huszonöt
százaléknál (25 %-nál) kevesebb ideig szüneteltetni kell.
20. Amennyiben a Rendezvény szüneteltetésére kerül sor, Rendezvényszervező köteles a
Látogatók biztonságos várakozásához szükséges körülményeket megteremteni.
21. Minden egyéb esetet úgy kell tekinteni mintha a Rendezvény lemondásra került volna.
22. A Rendezvény elmaradása/lemondása esetén a Rendezvény szervezője haladéktalanul
közlemény formájában tájékoztatja a Birtokosokat a Belépőjegyek visszaváltásának,
azok Részvételi díjának visszatérítésének módjáról. A közleménynek tartalmaznia kell
az elmaradt Rendezvényre vonatkozó összes fontosabb adatot, az elmaradás tényét és
indoklását, a Belépőjegyek visszaváltásának módját, a visszaváltást végző személyét.
A Belépőjegy visszaváltását mindig észszerűen kell meghirdetni és lebonyolítani úgy,
hogy a visszaváltás folyamata ne jelentsen aránytalanul nagy terhet a Belépőjegy
visszaváltójának
23. A Belépőjegyek visszaváltására nincs mód, eltekintve azoktól az esetektől, amikor
a. A Rendezvény a Rendezvényszervező közzétett nyilatkozata alapján elmarad,
illetve lemondásra kerül, illetve
b. A Rendezvény helyszínét, és/vagy meghirdetett dátumát a Rendezvény
szervezője egyoldalúan, a Belépőjegy tulajdonosának előzetes írásos
beleegyezése nélkül jelentősen módosítja és ez széles körben
megkérdőjelezheti a jegyvásárlók azon szándékát, hogy a Belépőjegyet az új
feltételekkel is nagy többségük megvásárolta volna (nem minősül egyoldalú
döntésnek, ha a Rendezvény jogszabályi rendelkezés, vis maior vagy pl. vírusvagy
fertőzésmegelőzési előírások miatt nem tartható meg vagy nem
látogatható), illetve
c. Amennyiben a meghirdetett műsorban, fellépő személyében olyan mértékű
változás lép életbe, amely már széles körben megkérdőjelezheti a jegyvásárlók
azon szándékát, hogy a Belépőjegyet az új feltételekkel is nagy többségük
megvásárolta volna.
Az a) esetben a jegyvisszaváltást Rendezvényszervező az esetek többségében automatikusan
kezdeményezi, a b) és c) esetekben a Rendezvényszervező tájékoztatójában írt módon és a
Vásárló kérésére egyedi igény formájában kezdeményezhető. A konkrét jegyvisszaváltást
lebonyolító személyéről minden esetben Rendezvényszervező jogosult rendelkezni, az lehet
az eredeti Jegyforgalmazó vagy bárki más, aki erre a Rendezvényszervezőtől megbízást kap.
24. A Rendezvényszervező a Rendezvény területére történő belépést jognyilatkozatként, a
Rendezvény látogatására vonatkozó szabályok elismeréseként tekinti.
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
A Nyíregyházi Cantemus Kórus (székhelye: 4400 Nyíregyháza, Vay Ádám körút 18.„Adatkezelő”)
mint adatkezelő a személyes adatok kezelése során az Európai Parlament és a Tanács (EU)
2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése
tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendelet
rendelkezéseinek és a vonatkozó törvényeknek megfelelően jár el.
Az Adatkezelő tiszteletben tartja az Ön (továbbiakban „Érintett”) személyes adatok védelméhez
fűződő jogait. Ez a tájékoztató tömör, egyszerű módon foglalja össze, hogy milyen adatokat
gyűjtünk, azokat miként használhatjuk fel, továbbá ismerteti az általunk igénybe vett eszközöket
és az Érintett adatvédelemmel kapcsolatos adatvédelmi és jogérvényesítési lehetőségeit.
Részletes szabályozás az említett rendeletben található, további információigény esetén
javasoljuk a Rendelet tanulmányozását.
Az Adatkezelő az adatkezelési tevékenysége során az alábbi elveket követi:
1. A Személyes adatokat csak tisztességesen és törvényesen szabad megszerezni és
feldolgozni.
2. A Személyes adatokat csak meghatározott és törvényes célra szabad tárolni, és attól eltérő
módon nem szabad felhasználni.
3. A Személyes adatoknak tárolásuk céljával arányban kell állniuk, és meg kell felelniük e célnak,
azon nem terjeszkedhetnek túl.
4. A Személyes adatok tárolási módjának olyannak kell lennie, amely az Érintett azonosítását
csak a tárolás céljához szükséges ideig teszi lehetővé.
5. Meg kell tenni a megfelelő biztonsági intézkedéseket az automatizált adatállományokban tárolt
személyes adatok védelme érdekében a véletlen vagy jogtalan megsemmisítés, vagy véletlen
elvesztés, valamint a jogtalan hozzáférés, megváltoztatás vagy terjesztés megakadályozására.
Jelen adatkezelési tájékoztató hatálya felöleli az Adatkezelő teljes adatkezelési tevékenységét,
ennek megfelelően az kiterjed – kifejezetten, de nem kizárólag – az Adatkezelővel gazdasági
(üzleti) tevékenysége során kapcsolatba kerülő gazdálkodó szervezetek kapcsolattartói, mint
Érintettek, az Adatkezelő leendő munkavállalóinak (álláskeresők) a személyes adatai kezelésére
is, a www. funcode.hu weboldal használatára, az alkalmazott adatbiztonsági elvekre.
Fogalmak
– Személyes adat – azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó
bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon,
különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy
a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális
azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható.
– Adatkezelés – a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem
automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés,
rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés,
felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján,
összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés.
– Adatkezelő – az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely
egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal
együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog
határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat
az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja.
– Adatfeldolgozó – az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy
bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel.
– Címzett – az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely
egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik
fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami
joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek.
– Harmadik fél – az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely
egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy
azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a
személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak.
– Az érintett hozzájárulása – az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő
tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a
megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt
érintő személyes adatok kezeléséhez.
– Profilalkotás – személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek
során a személyes adatokat valamely természetes személyhez fűződő bizonyos személyes
jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez,
egészségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatósághoz,
viselkedéshez, tartózkodási helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy
előrejelzésére használják.
– Adatvédelmi incidens – a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon
kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését,
megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést
eredményezi;
– Hatóság: Nemzeti Adatvédelmi és Információbiztonsági Hatóság, www.naih.hu
Adatkezelő (szolgáltató) megjelölése, elérhetőségei
Adatkezelő neve: Nyíregyházi Cantemus Kórus
Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Vay Ádám körút 18.
Postai címe: 4400 Nyíregyháza, Vay Ádám körút 18.
PIR szám: 657 341
Telefonszáma: 36/42-508-708
E-mail címe: [email protected]
Nyíregyházi Cantemus Kórus
Adatkezelés célja, a kezelt adatok köre, adatkezelés időtartama, adatok megismerésére
jogosultak az Adatkezelő szolgáltatásait igénybe vevő Érintettek vonatkozásában, a
www.funcode.hu weboldal használata
Jelen fejezet rendelkezései mindazon Érintettek személyes adatainak a kezelésére kiterjed, akik
az Adatkezelő szolgáltatásait igénybe veszik.
1. Adatkezelés célja
Személyes adat kizárólag meghatározott célból, szükséges mértékben, jog gyakorlása és
kötelezettség teljesítése érdekében kezelhető. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell
felelnie az adatkezelés céljának, az adatok felvételének és kezelésének tisztességesnek és
törvényesnek kell lennie. A személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben
és ideig kezelhető. Adatkezelő belső utasításokban szabályozta, hogy csak az adatkezelési cél
elérésében közreműködő, ahhoz szükséges címzettek kezeljék az adatokat.
A személyes adatok feldolgozása elengedhetetlen a Érintett által kötött Szerződés teljesítéséhez,
az Európai Parlament és a Tanács (EU) a természetes személyeknek a személyes adatok
kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a
95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről 2016/679 Rendelete (2016. április 27.)
(továbbiakban csak “GDPR”) 6. cikk. 1. bek. b) pontja értelmében.
Adatkezelő a személyes adatokat jogos érdekből kezeli az alábbi esetekben:
Az Adatkezelő jogos érdek alapján kezeli az Érintett személyes adatait az alábbi esetekben:
A személyes adatok feldolgozásának célja a személyes adatoknak az Adatkezelő részéről
történő begyűjtése, tárolása és feldolgozása, és azok felhasználása számlázási célok,
szerződéskötés (jegyvásárlás és a megrendelt és nyújtott egyéb szolgáltatással kapcsolatos
egyéb feladatok) érdekében, ideértve az Érintettel való későbbi kommunikációt is (reklamáció,
jegypótlás, jegycsere stb.), valamint az Adatkezelő saját marketing céljai, a Szolgáltatásnyújtás ,
termékekről szóló információk küldése érdekében. A felhatalmazás kiterjed az akár elektronikus
eszközök útján küldött kommunkációra is(e-mail, sms, telemarketing).
Az Érintett polgári jogi felelősséggel tartozik az általa nyújtott pontatlan vagy lejárt személyes
adatok felhasználásából eredő károkért.
Adatkezelő a Személyes adatokat törvényi előírás alapján kezeli az alábbi esetekben:
– számlázási, számviteli, könyvviteli kötelezettségek teljesítése (Sztv, Áfa tv., Art.)
Adatkezelő a személyes adatokat Érintett kifejezett és önkéntes hozzájárulása alapján kezeli az
alábbi esetekben:
– Kapcsolattartás – webes felületen eszközölt érintetti megkeresések megválaszolása
– Marketing cél, látogatói szokások rögzítése, gyűjtése – anonim felhasználó azonosítók (cookie,
vagy süti) alkalmazása során
2. A kezelt adatok köre, adatkezelés időtartama, adatok megismerésére jogosultak
Előzőeknek megfelelően a megjelölt jogalapra hivatkozva a következő adatokat gyűjtjük és
kezeljük a megjelölt megőrzési ideig.
JOGOS ÉRDEK ALAPJÁN KEZELT ADATOK
Adat megnevezése Megőrzési idő
Név
Szállítási Cím
Telefonszám
E-mail cím
IP cím
Számlázási cím
Személyazonosításra alkalmas fényképes igazolvány száma
Megőrzési idő: Megőrzési idő a jogos érdek megszűnése vagy a hozzá kapcsolódó törvényi
előírás (Ptk. 6:22§) szerint 5 év
TÖRVÉNYI ELŐÍRÁS ALAPJÁN KEZELT ADATOK
Adat megnevezése: Megőrzési Idő:
Számviteli bizonylatok adatai. Megőrzési idő a vonatkozó törvényben előirt ideig
ÖNKÉNTES HOZZÁJÁRULÁSSAL KEZELT ADATOK
Adat megnevezése és megőrzési ideje:
Név: Megőrzési idő a leiratkozásig
E-mail cím: Megőrzési idő a leiratkozásig
Telefonszám: Megőrzési idő a leiratkozásig
Weboldalon eltöltött idő kezdő és befejező időpontja – weboldal használat során: Az
alkalmazott (technikai vagy opcionális) süti élettartamának lejártáig, vagy a süti Érintett
általi törléséig
Érintett számítógépének beállításától függően a böngésző és az operációs rendszer
típusa –
Weboldal használata során: Az alkalmazott (technikai vagy opcionális) süti
élettartamának lejártáig, vagy a süti Érintett általi törléséig
Érintett Weboldalakkal kapcsolatos aktivitására vonatkozó adatok – Weboldal használata során:
Az alkalmazott (technikai vagy opcionális) süti élettartamának lejártáig, vagy a süti
Érintett általi törléséig
A leiratkozás módjáról az Érintett a Tájékoztató későbbi fejezetében tájékozódhat.
3. Személyes adatok összegyűjtése, felhasználása és továbbítása Adatkezelő:
– Időben, az adatkezelés megkezdése előtt, az előírt módon tájékoztatja Érintettet az
adatkezelési gyakorlatáról.
– Kizárólag meghatározott céllal gyűjt, tárol és használ fel személyes adatokat. A begyűjtött
információ mindig az adott célnak megfelelő, annak szempontjából releváns és megfelelő
mértékű.
– Az adott cél szempontjából ésszerű lépéseket tesz annak érdekében, hogy Érintett személyes
adatai a célnak megfelelő mértékben teljesek, pontosak, naprakészek és megbízhatóak
legyenek.
– Promóciós célokra kizárólag az ön beleegyezésével használja személyes adatait és
lehetőséget ad arra, hogy az ilyen jellegű kommunikációt megtiltsa.
– Arányos és körültekintő lépéseket tesz annak érdekében, hogy Érintett személyes adatainak
védelmét biztosítsa, beleértve az olyan eseteket, ha azokat harmadik fél számára továbbítja.
Adattovábbítás harmadik fél számára Érintett előzetes, kifejezett hozzájárulása nélkül nem
történik.
4. Adatkezelő személyes adatok kezeléséhez alábbi Adatfeldolgozó(ka)t veszi igénybe a
megjelölt tevékenységekre:
Adatfeldolgozó Cégjegyzékszám/adószám Végzett tevékenység
Microsoft Magyarország Kft. 10836653-2-44 Office365 irodai alkalmazás
Webonic Kft. 07-09-025725 tárhely szolgáltatás
OTP Mobil Szolgáltató Kft. 24386106-2-43 fizetési szolgáltatás
KBOSS.hu Kft. 13421739-2-41 számlázási szolgáltatás
5. Adatkezelő az adatokat következő címzetteknek továbbítja:
– Társaság ügyfélkiszolgálással, kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos feladatokat ellátó
munkavállalói, megbízottjai.
– Könyvelési, adózási feladatokat ellátó munkavállalói és adatfeldolgozói.
6. Adatkezelő tájékoztatja a Weboldalra látogatókat, hogy a Weboldal használatával (webes
érintetti kapcsolatfelvétel hiányában) adatgyűjtés és adatkezelés az anonim
Felhasználó-azonosítók (cookie vagy süti) alkalmazásával és azok Érintetti elfogadásával valósul
meg. A cookie-k lényegi ismertetőit az alábbiakban foglalja össze az Adatkezelő.
Az Adatkezelő a webszerver által küldött, változó tartalmú, alfanumerikus, a felhasználó
számítógépén rögzülő és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerülő információ
csomagokat, azaz sütiket vagy cookie-kat használhat a szolgáltatásokhoz és a Weboldalhoz.
A cookie egy olyan egyedi azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas jelsorozat,
melyet a szolgáltatók az Érintett számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen
jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes az Érintettet azonosítani, csak az Érintett
számítógépének felismerésére alkalmas. Az internet hálózati világában a személyhez kötődő
információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók
egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosításhoz azért
fordulnak a szolgáltatók, hogy egyfelől többet tudhassanak meg az ügyfelek információhasználati
szokásairól abból a célból, hogy tovább javíthassák szolgáltatásaik színvonalát, illetve másfelől
kínálhassák ügyfeleiknek a testre szabási lehetőségeket.
A cookie-k segítségével például tárolásra kerülnek az Érintettek preferenciáit és beállításait; ezek
segítenek a bejelentkezésben; személyre szóló hirdetéseket jeleníthetnek meg és elemzik a
webhely működését. Mindezek érdekében az olyan érintetti tevékenységek, mint például
relevancia, ajánló, keresések, megnyitások, legfontosabb és leggyakrabban használt funkciók
adatainak gyűjtésére és követésére használunk szolgáltatásokat.
Amennyiben az Érintett nem szeretné, hogy ilyen azonosító jel kerüljön a számítógépére, módja
van a böngészőjét úgy beállítani, hogy az ne engedje meg az egyedi azonosító jel elhelyezését,
továbbá módja van bármikor az engedélyét visszavonni, az egyedi azonosító jelet törölni, ebben
az esetben azonban lehetséges, hogy a szolgáltatásokat nem vagy nem olyan formában éri majd
el az Érintett, mintha engedélyezte volna az azonosítók elhelyezését.
A szolgáltatásokat nagyszámú felhasználó használja változatos szoftver- és
hardver-környezetben, eltérő felhasználási céllal és területtel. A szolgáltatások fejlesztése akkor
igazodhat legjobban a felhasználók igényeihez és lehetőségeihez, ha felhasználási szokásaikról
és igényeikről átfogó képet kap a webhely üzemeltetője. A felhasználók nagy száma miatt
azonban a személyes megkeresés és visszajelzés mellett hatékony kiegészítő módszer, ha a
szokásaikat és a szolgáltatások futtatási környezetére vonatkozó adatokat automatizált
módszerrel is gyűjtik és elemezi a webhely üzemeltetője.
Adatbiztonság
Az Adatkezelő az Info tv. szerinti kötelezettségének megfelelően mindent megtesz annak
érdekében, hogy gondoskodjon az Érintett adatainak biztonságáról, megteszi továbbá azokat a
szükséges technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat,
amelyek az Info tv., valamint az egyéb adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához
szükségesek. Az Adatkezelő adatbázisában tárolt érintetti adatokhoz kizárólag az Adatkezelő
erre kifejezett jogosultsággal rendelkező munkatársai férhetnek hozzá.
A szolgáltatásoknak ún. felhőalapú (cloud) alkalmazások is a részei. A felhőalkalmazások
jellemzően nemzetközi, illetve határokon átnyúló természetűek, és pl. az adattárolás céljait
szolgálják, amikor nem az Adatkezelő számítógépe/vállalati számítóközpontja az adattároló,
hanem egy, a világ bármely pontján elhelyezhető szerverközpont. A felhőalkalmazások fő előnye,
hogy földrajzi helytől lényegében független, nagy biztonságú, rugalmasan bővíthető informatikai
tároló és feldolgozó kapacitást nyújtanak.
Az Adatkezelő a lehető legnagyobb odafigyeléssel választja meg a felhőszolgáltatásokat biztosító
partnereit, mindent megtesz, hogy azokkal az Érintettek adatbiztonsági érdekeit is szem előtt
tartó szerződést kössön, azok adatkezelési elvei számára átláthatóak legyenek és az
adatbiztonságot rendszeresen ellenőrizze.
Lehetséges, hogy az Adatkezelő Weboldalán utalás, link található más szolgáltatók által
fenntartott oldalakra (ideértve a bejelentkezési, megosztási lehetőségre mutató gombokat,
logókat is), ahol az Adatkezelő semmilyen befolyással nem bír a személyes adatok kezelésével
kapcsolatos gyakorlatra. Az Adatkezelő felhívja az érintettek figyelmét, hogy ha ilyen linkekre
kattintanak, más szolgáltatók oldalaira kerülhetnek át. Ilyen esetekben javasoljuk, hogy
mindenképpen olvassák el ezeknek az oldalaknak a használatára érvényes adatkezelési
tájékoztatót. Jelen Adatkezelési Tájékoztató csak az Adatkezelő által folytatott adatkezelésre
vonatkozik. Amennyiben bármilyen adatát az érintett külső weboldalon módosítja, törli, az nem
fogja érinteni az Adatkezelő általi adatkezelést, az ilyen módosításokat a Weboldalon is el kell
végeznie.
Személyes adatok hozzáférése, módosítása, helyesbítése, hordozhatósága
1. Hozzáférés
Az Érintett jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy
Személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van,
jogosult arra, hogy a Személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:
a) az adatkezelés céljai;
b) az érintett Személyes adatok kategóriái;
c) azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a Személyes adatokat
közölték vagy közölni fogják.
2. Módosítás, helyesbítés
Érintett jogosult arra, hogy kérésére Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá
vonatkozó pontatlan Személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, Érintett
jogosult arra, hogy kérje a hiányos Személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat
útján történő – kiegészítését.
3. Hordozhatóság
Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy Adatkezelő rendelkezésére bocsátott
Személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja,
továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik Adatkezelőnek továbbítsa anélkül,
hogy ezt akadályozná az az Adatkezelő, amelynek a Személyes adatokat a rendelkezésére
bocsátotta, ha:
a) az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson vagy olyan szerződésen alapul, ahol az Érintett az
egyik fél; és
b) az adatkezelés automatizált módon történik.
Személyes adatok törlése, korlátozása, tiltakozás
joga
1. Törlés
(1) Érintett jogosult arra, hogy kérésére Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá
vonatkozó Személyes adatokat, Adatkezelő pedig köteles arra, hogy Érintettre vonatkozó
Személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike
fennáll:
a) a Személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más
módon kezelték;
b) Érintett az Ügyfélszolgálaton keresztül visszavonja az adatkezelés alapját képező önkéntes
hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
c) Érintett a saját helyzetével kapcsolatos okokból vagy közvetlen üzletszerzési adatkezelés miatt
tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
d) a Személyes adatokat jogellenesen kezelték;
e) a Személyes adatokat Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi
kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
f) a Személyes adatok gyűjtésére közvetlenül gyermekeknek történő, információs társadalommal
összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
(2) Ha Adatkezelő nyilvánosságra hozta a Személyes adatot, és az (1) bekezdés értelmében azt
törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével
megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak
érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy Érintett kérelmezte tőlük a
szóban forgó Személyes adatokra mutató linkek vagy e Személyes adatok másolatának, illetve
másodpéldányának törlését.
(3) Az (1) és (2) bekezdés nem alkalmazandó, amennyiben az adatkezelés szükséges:
a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
b) a Személyes adatok kezelését előíró, Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog
szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy Adatkezelőre ruházott közhatalmi
jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
c) Munkahelyi egészségügyi vagy népegészségügy területét érintő közérdek alapján;
d) Közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai
célból, amennyiben az (1) bekezdésben említett jog valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy
komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy
e) jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.
2. Korlátozás
(1) Érintett jogosult arra, hogy kérésére Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak
valamelyike teljesül:
a) Érintett vitatja a Személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra
vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy Adatkezelő ellenőrizze a Személyes adatok pontosságát;
b) az adatkezelés jogellenes, és Érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok
felhasználásának korlátozását;
c) Adatkezelőnek már nincs szüksége a Személyes adatokra adatkezelés céljából, de Érintett
igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
d) Érintett a saját helyzetével kapcsolatos okból tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a
korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy Adatkezelő jogos
indokai elsőbbséget élveznek-e Érintett jogos indokaival szemben.
(2) Ha az adatkezelés az (1) bekezdés alapján korlátozás alá esik, az ilyen Személyes adatokat a
tárolás kivételével csak Érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez,
érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme
érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.
(3) Adatkezelő Érintettt, akinek a kérésére az (1) bekezdés alapján korlátozták az adatkezelést,
az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.
3. Tiltakozás
Az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon
Személyes adatainak kezelése ellen, ha az Adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány
gyakorlásának keretében végzett feladat vagy az Adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos
érdekeinek érvényesítéséhez szükséges adatkezelés történik, ideértve az említett
rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az Adatkezelő a Személyes
adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az Adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan
kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel,
jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez,
érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
Ha a Személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az Érintett jogosult
arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó Személyes adatok e célból történő kezelése ellen,
ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik.
Ha az Érintett tiltakozik a Személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése
ellen, akkor a Személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.
Felhasználó jogérvényesítési lehetőségei
Felhasználó a személyiségi jogainak megsértése esetén, valamint a Rendeletben meghatározott
esetekben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság segítségét kérheti, jogosult
továbbá pert indítani a – választása szerint – a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti
törvényszék előtt:
Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Postacím: 1063 Budapest, Pf.: 9.
Cím: 1363 Budapest, Falk Miksa utca 9-11. Telefon: +36 (1) 391-1400
Fax: +36 (1) 391-1410
Web: naih.hu
E-mail: [email protected]
Tájékoztató változásai
Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy jelen Tájékoztatót bármikor, előzetes értesítés nélkül
módosítsa vagy frissítse és a friss változatot weboldalain közzé tegye. Bármely módosítás
kizárólag a módosított változat közzétételét követően összegyűjtött Személyes adatokra
érvényes. A mindenkor hatályos Tájékoztató elérhető az alábbi linken:
https://www.cantemus.hu/privacy/
Kérjük, rendszeresen ellenőrizze Tájékoztatónkat, hogy nyomon kövesse a változtatásokat,
illetve informálódjon, hogy a változások hogyan érintik Önt.
Utolsó frissítés: 2021.05.31.